még1könyv

Az égbolt hatalmas istenének, aki esőt könnyez, villámon lovagol és mennydörgést kiált, két fia van. Egyik a naptól születik, mert mikor a nappal hál, narancsvörös fény fakad üzekedésük nyomán, ami előbb lilára festi a szürke eget, azután kékre. A második a holdtól születik, mert nappal után éjszaka jön, mert az isten a maga csupasz sötétségében meghágja a fehér holdat, és ezüstbe fordítja az eget. Az égbolt hatalmas istene anélkül fekszik le emezzel, hogy elmondaná amaznak, mert hosszan tartó és mély az ő gyűlölködésük, s ha látod a napkorongot, egész álló nap magányosan, aztán a holdat éjjelente, sziporkázó kisgyermekei társaságában, azt is tudhatod, miért. Nap és hold, négy esztendőn át hizlalja a hasát, éppen csak le nem zuhan az égből, akkora teher elhordozni egy istensarjat, de miután nem egy időben látogatják az istent, egyik sem tud a másik gyermekéről. Új még a világ, sok mindennek neve sincsen, s miután nincs neve, senki nem is formálhat rá jogot. Ilyen a tűz, a mezítelenség,...

Mrs. Flowers szemét hályog borítja, lehelete sűrített répapasztától bűzlik, és minden egyes nappal apróbbnak tűnik. Apa segít neki a vele hozott Perambulatort anya varróasztala mellé tenni. Mrs. Flowers munkaruhája zsebéből aranyfénnyel villogó Vizert húz elő. – Természetesen használt, Mrs. Alegawáé volt, Isten nyugosztalja. Nem néz ki talán túl jó állapotban lévőnek, de az összes teszten átment. Konstance a Perambulatorra áll, ami duruzsolni kezd a lába alatt. Egyszerre boldognak és szomorúnak tűnő apja megszorítja a kezét, Mrs. Flowers annyit mond, hogy ott találkozunk, majd kivánszorog az ajtón a folyosón hattal lejjebb lévő fülkéjébe. Konstance érzi, ahogy anya a fejére helyezi a Vizert, érzi, ahogy a nyakszirti csontjait nyomja, kinyúlik a fülein túl, és eltakarja a szemét. Attól tartott, hogy fájni fog, de pusztán annyi volt, mintha valaki mögé lopakodott volna, és hideg kezeivel eltakarta volna a szemét. – Itt leszünk végig – biztosítja anya. – Épp itt melletted – teszi hoz...