Mihai Radu: Próba egy jobb világhoz (részlet)
Érkezett egy fénykép a gostinui polgármestertől. Még a „Finommechaniká”- ban voltam, és arra gondoltam, micsoda elcseszett este. Valószínűleg ő sem volt józan. Kivitte a kis Carment és a kis Bogdant a kertbe, és lefotózta őket a karácsonyi dekoráció színes lámpácskái között. A két gyerek kézen fogva állt, és mosolyogva sandított az ég felé, ahol minden bizonnyal az áldott jövő lakozott. Fogalmam sincs, mit láthattak abból a jövőből, mert éjszaka volt. Továbbküldtem a fotót Slavicnak ezzel a kommentárral: „Azt válaszoltam neki, hogy hagyja kint őket éjszakára, és kész is a szobor.” Én is voltam kis Bogdan, tudtam milyen kis Bogdannak lenni. És mellettem is volt egy kis Carmen. 1977 nyarán, július másodikán, Mădălina kezét fogtam, haza sólymának* öltöztetve, és Nicolae és Elena Ceaușescu megcirógatták a fejünket. Mi voltunk a rendszer kirakatgyerekei, simogatni való kis házi kedvencei. Az 59. számú iskola kapujában vártuk a két bűnözőt, iszonyú hőség volt, izzadt a tenyerünk, Mădălinán...