Todor P. Todorov: Hagabula (részlet)
SUTTOGÁS A KÖDBEN A sötét utcácskák kihaltak, csend van és hideg. Az éjszaka már rég a második felében jár. Néhány lovas közeleg lassan, fáklyáik megvilágítják az üres teret. A lovak prüszkölnek, könnyű felhőcskéket lehelve a fekete levegőbe. – Áldás – mondja Mainzi Rupert, szorosabbra húzva magán a köpönyeget. – Minden áldás. Az éj hidege, a csillagok, még maga a sötétség is része a teremtés nagy tervének. A testőrök mellette ringatóznak a lovukon, körül-körülpillantanak, hallgatnak. – Hosszú John egy részeges semmirekellő. De ami megadatott neki, az megadatott. A pikk ász is áldás. – Talán nem kellett volna olyan sokat feltennie. Azt mondják, a Hosszú Angol sohasem veszít – szólal meg a testőrök egyike, Albrecht. – Nem játszani mentem oda, az istenért! Azért mentem, hogy lássam. Az Úr a csodák Istene – mondja a püspök. És hozzáteszi: – A fehér hajút akartam látni. A férfiak összenéznek. A püspök folytatja: – Nélküle Johnnyból a leghétköznapibb csirkefogó vált volna, és már...