Ugrás a fő tartalomra

Nicolas Mathieu: Rose Royal – Wagner bíró (részlet)

Nicolas Mathieu: Rose Royal (részlet)

 

A dolgok végül is elég gyorsan alakultak. Két nappal a Royalban történt események után Rose kapott egy telefonhívást. Éppen a Paris Match-ot lapozgatta a fogorvosánál a váróteremben, amikor megcsörrent a mobilja.

– Halló, tessék!

– Luc vagyok.

A keresztnév hirtelenjében nem sokat mondott neki. A térdén fekvő Match előrukkolt a várva várt fotósorozatával: egy hosszú riport a Macron házaspárról. Az egész majdnem olyan volt, mint egy vakációs fotóalbum. Rose-t nem különösebben izgatta a politika, de nagyon kedvelte az új elnököt, aki fiatal volt, magabiztos, és még mindig szerelmes a feleségébe. Ez üdítő változatosságot jelentett azokhoz a szerencsétlenekhez képest, akiket egyetlen vágy éltetett, amikor elérték a negyvenet: lapátra tenni gyermekeik anyját, hogy újra révbe érjenek egy lapos hasú kiscsaj mellett. Marie-Jeanne-nal kedveskedve „Pintyőkének” becézték az elnökfeleséget. Úgy emlegették, mint egy szappanopera-hősnőt. Ez a furcsa pár legalább elterelte a figyelmüket más, kevésbé befogadható politikai igazságokról. Macronék cukik voltak és illemtudók; Rose beérte ennyivel.

– Miféle Luc?

– Nem emlékszik rám? Az én kutyámat ütötték el akkor este.

Rose érezte, hogy a gyomrától egészen az arcáig elönti a forróság. Meg sem kérdezte a többi körülötte várakozó beteget, kinyitotta az ablakot, hogy beengedjen egy kis levegőt. Aztán félrehúzódott, hogy a tapintatlan fülektől védve folytathassa a beszélgetést. Luc találkozni akart vele. A nő azt mondta, miért ne. Amikor a fogorvos kijött érte, még mindig maga elé bámult.

Luc először is meghívta a Stanislas téren egy pohárkára – hagyományos kezdés. Meleg volt, egy májusi este, és mindketten elég ostobán érezték magukat kiöltözve, zavartan és némán a befutott ötvenesek és a kis belvárosi seggfejek között.

– Már elszoktam az ilyesmitől – mondta Luc.

– Én is.

Rose ez ügyben nem volt egészen őszinte. Az előző télen megunta, hogy egyedül aludjon a hatalmas ágyában, készített hát egy Adopte- meg egy Meetic-fiókot A lányoknak ingyenes volt, elég feltenni egy fotót, kitölteni a profilt, szeretem az utazást, a jó konyhát, kellemes családi együttléteket, Louis de Funes filmjeit, majd többé-kevésbé pontosan leírni az elvárásokat. Rose ezt írta: „Nyitott, egyedülálló, legalább 180 cm magas férfit keresek (szeretek magas sarkú cipőt hordani), aki kedveli a természetet, az állatokat, a lustálkodós délelőttöket a paplan alatt, megnézni egy jó filmet vagy kiülni egy pohárkára egy kellemes teraszra. Vadászok, férjek és egyéb lúzerek kíméljenek.”

Miután a profilja elkészült, néhány estét a számítógépe előtt töltött ahelyett, hogy a Royalba ment volna, de azért felfegyverkezett egy palack portóival, hogy mégis legyen társasága. A képernyőn sorakozó pasik viccesek voltak. Alacsonyak, barnák, kopaszok, fiatalok, sokan a kocsijuk előtt vagy félmeztelenül pózoltak, majdnem mind bunkó, zselézett hajú éhenkórász, többnyire analfabéták, megrögzött agglegények, különlegesek, mint egy konzervdoboz, ritkán képesek megkülönböztetni a mutató és a birtokos jelzőt, fityiszmutogatók, és bármit megtennének, hogy ágyba vigyenek egy arra alkalmas nőt. És ezekből kellett választani. A pasi küld egy kattintást, egy kedvelést vagy egy szívecskét, vagy mi is a neve ennek a digitális ajánlkozásnak, és ha az ember benne van, már kezdődhet is a beszélgetés. Rose háromból kétszer sürgősen véget vetett a társalgásnak az alkalomhoz illő „hoggyvagy?” vagy egy apró bók után, amelyről kilométerekre szaglott a másolás-beillesztés. Olykor azért előfordult, hogy egy viszonylag tűrhető fickó jelentkezett, akivel lehetett cseverészni. Eleinte félénken. Majd a portói segítségével egyre inkább felbátorodva. Az ilyen távcsevegések alatt Rose jókat kuncogott, sőt, egy kicsit még simogatta is magát az ágyában.

Kora ellenére sok férfi akart találkozni vele, ami végül is megnyugtató és hízelgő volt. Csakhogy az online randivilág felfedezése kellemetlen csömört hagyott maga után. A mostani ínség oka nem a rossz termés vagy a búzaárfolyamot támadó tőzsdei spekuláció volt. Manapság az emberek szerelemre, szexre, egy soha fel nem lelhető, tehát pénzen megvehető másikra éheztek. Hiszen egyedül voltak, mindannyian kizsigerelve a munkájuktól, nyüzsgő és termelő foglalkozásuktól. Mind elváltak negyvenévesen, szexfüggők, képernyőfüggők, ismeretlen városokban telepedtek le, a folytonos változás utáni lázas hajsza még a romantikus kapcsolataikat is felemésztette, és végül azon vették észre magukat, hogy késő este az ágyukban a számítógépük billentyűzetét püfölik abban a reményben, hogy egy esetleges randevú majd kihúzza őket a slamasztikából. Az online vásárlások és televízió-műsorok által elleplezett számtalan magányból áll össze a hálózatok és a modernség sajátos szövedéke. Ez korunk aranybányája. A távolságok és szorongások halmazán a GAFA-cégek[1] szedik meg magukat. Dollármilliárdok születnek a szerteburjánzó nyomorúságból.



Fordította: Király Katalin

 

[1] A GAFA a négy nagy technológiai cég, a Google, az Apple, a Facebook és az Amazon rövidítése.

 

Nicolas Mathieu két sötét tónusú elbeszélésének hőseit látszólag nem sok köti össze egymással azon kívül, hogy mindketten revolvert hordanak maguknál. Rose vonzó, mégis magára maradt, a férfiakból kiábrándult nő, aki estéit kedvenc presszójában tölti a barátnőjével iszogatva és legfeljebb futó kalandokat keresve. Wagner, a terrorelhárítás egykor magas rangú, ám félreállított vizsgálóbírója emlékein merengve unatkozza végig egyhangú nyugdíjas napjait. Egy napon mindkettejük élete váratlan fordulatot vesz. Rose-t egy drámai baleset hozza össze a szintén magányos Luckel, aki talán a szerelem utolsó esélyét jelenti a számára, Wagnert pedig egy karácsony estén két robogós suhanc rabolja ki, ami furcsa módon visszahozza az életkedvét, és arra indítja, hogy összeismerkedjen az egyik kamasz elkövetővel, a vagány külső mögött gyámoltalan és kiutat kereső Johannal. Ám a levegőtlen világból, amelyben a Goncourt-díjas szerző történetei játszódnak, nem nyílik valódi kiút.

 

Nicolas Mathieu: Rose Royal – Wagner bíró, Fordította Király Katalin,  Typotex Kiadó, 2024

https://www.typotex.hu

 

 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ Kevesen mondhatják el magukról, hogy mindössze harmincévesen világszerte ismert írók, de Sally Rooney egyike ezeknek a szerencséseknek. A Baráti beszélgetések és a Normális emberek című bestsellerek szerzője szeptemberben jelentkezik új regényével, a Hová lettél, szép világ gal, amely ezúttal is a milleniálok szerelmi életével, társadalmi- és egzisztenciális problémáival foglalkozik. Sally Rooney szó szerint berobbant az irodalmi életbe, nevét Donna Tartt és Zadie Smith mellett emlegették, de megkapta a Snapchat generáció Salingere címet is, ami amiatt is ironikus, hogy Sally Rooney konzekvensen elzárkózik a közösségi média használatától. Őt nem fogjuk megtalálni Instagramon, hogy belessünk a dolgozószobájába, a Twitterről is törölte magát néhány éve, ahogyan a TikTok pár perces videóiban sem fogjuk viszontlátni. Pedig igény lenne rá. Világhírt meghozó könyve, a Normális emberek szó szerint Instagram sztárrá lett, hála a külföldi bookstagrammerekn

Marie Aubert: Felnőtt emberek (részlet)

Marie Aubert: Felnőtt emberek (részlet) Két héttel ezelőtt Göteborgban jártam, egyedül mentem, vonattal utaztam, szállodában aludtam, és reggel átsétáltam a néhány utcatömbnyire fekvő termékenységi klinikára. Úgy nézett ki, mint bármelyik kórház, csak szebb volt, és világosabb, nagy cserepekben jukkapálmák sorakoztak, a falakon pedig anyákat és csecsemőket, madarakat és tojásokat ábrázoló, megnyugtatónak szánt képek lógtak. Az orvost Ljungstedtnek hívták, a rendelője az utca túloldalán álló edzőteremre nézett, láttam a súlyokat emelgető és futópadokon gyalogló embereket. Az orvos svédül ejtette ki a nevemet, nem Idának, Eidának hangzott, az i hang valahonnan a torka mélyéről jött, közben a billentyűzetet pötyögtette, és rám se pillantott. Gyorsan elmagyarázta az eljárást, a menstruációs ciklus mely pontján kell elkezdeni a hormonkezelést, hogyan szívják le a petesejteket, ma csak a nőgyógyászati vizsgálatot végzi el, mondta, és vért vesznek a további vizsgálatokhoz. – Manapság roppa

Ingmar Bergman: Munkanapló I. (1955–1974) (részlet)

Ingmar Bergman: Munkanapló I. (1955 – 1974) (részlet) 1971 Ingmar Bergman megnősül (ötödször és utoljára), feleségül veszi Ingrid von Rosent. Amikor nem Fårö szigetén élnek, egy stockholmi lakásban laknak egy új házban a Karlaplanon. A Drámai Színházban megrendezi Lars Forssell Show című darabját. A munkanaplóban továbbra is a Suttogások, sikolyok a téma. Március 24. Átolvastam, amit eddig írtam a Suttogások ról. Bizonyos kérdéseket azóta világosabban látok, de az alapelképzelésem nagyjából változatlan maradt az utolsó bejegyzésem óta. A témát mindenesetre éppolyan vonzónak érzem, mint azelőtt. Azt hiszem, eddig a következőket sikerült összerakni: Idős anya, ágyban fekvő beteg, halálán van, rákos, bűzlik, fél, élni akar, hol jobban, hol rosszabbul érzi magát, nagy, elhízott test, reszket az élettől és a félelemtől, de nagy erő van benne. Március 28. Visszatértem Fårőre néhány, Ingriddel töltött tartalmas nap után. Különösen tegnap kerültünk egymáshoz nag