még1könyv

Stephen Le: A táplálkozás százmillió éves története (részlet) Az ősemberdiétákat propagáló könyvek között kevés olyat találunk, amely akár csak említést tenne a bogarakról. Ez már csak azért is nagyon furcsa, mivel a bogarak valamikor igen fontos kalóriaforrást jelentettek az emberi társadalmaknak. Nagy kár, hogy az iparosodott társadalmakban annyian viszolyognak a rovarevéstől, mivel a rovarok kitűnő tápanyagforrást biztosíthatnának, ráadásul rendkívül környezetbarát módon. A rovarkonyhának másfelől persze megvannak a hátulütői is, amiket a rajongói hajlamosak bagatellizálni. Hogy megvilágítsuk, mit jelentett az emberi faj számára a rovarevés, ugorjunk vissza a történelemben egy olyan korba, amikor az őseink egy bogárlakoma gondola- tára megnyalták volna a szájuk szélét szőrös pofájukon. Ha százmillió évvel ezelőtt születünk, egy páradús trópusi erdő mélyén ugráltunk volna, a lombok árnyékában, kedvenc csemegénk, a futkározó bogarak után kutatva, amelyekből finom, laktató zsiradékot

Köves Gábor: Végszónak sem rossz . 38 interjú Egy ember, aki arcot ad a művekhez és kontextust a művészeknek. Egy ember, aki nemcsak a riportalanyai lelkének, de műveiknek is a mélyére lát, és ezt az erős optikát nem átallja gyakran használni, sőt. Humorral, gyengédséggel vagy kérlelhetetlen őszinteséggel sokszor még erősít is az élességén. Egy ember, aki nemcsak riporter, hanem A kultriporter , aki számára Werner Herzog a következő két választ írhatja az interjúkérelmére: 1. Együttérző, de határozott visszautasítás. Példamondat: „Ne haragudjon, de mostanában rongyosra beszéltem a számat, minden jót.” 2. „Csináljuk holnap délelőtt, Los Angeles-i idő szerint délelőtt tízkor.” Egy ember, aki nemcsak könyveket olvas, de könyveket olvastat. Vagy filmeket láttat, zenét tesz még hallhatóbbá. Egy ember, akinek a beszélgetéseit olyan olvasni, mintha nem egy távoli világsztárral, elérhetetlen művésszel beszélgetne mellettünk, hanem valakivel, aki hirtelen pár flekk és pár szellemi flikk-f

Markovits Rodion: Szibériai garnizon. Kollektív riportregény Túlélhető-e az orosz hadifogság ananászkonzerven és lazacon? Egy szuronnyal átlyukasztott arcú katona lehet-e ünnepelt színésznő a fogolytábor színpadán? Hazaérnek-e a cseh légionisták, ha Moszkvában a Vlagyivosztok felé tartó vonatra szállnak fel? Milyen hasznát venni egy japán legyezőnek Kelet-Szibériában? Megtöltheti-e egy tiszt a derékaljul szolgáló zsákját szalmával? Hogyan szolgál párnaként egy borotvakészlet? S egyáltalán, mire jó egy lúdtalp; mi köze a holland sajtnak az Urálon túli területekhez; egy előkelő hölgy selyemharisnyájának a burját lovas íjászathoz?   – a Szibériai garnizon a maga zseniálisan szatirikus módján minderre megfelel, és emellett még jó néhány további elgondolkodtató kérdéssel is szolgál.   Markovits Rodion Szibériai garnizon című, először 1927-ben Kolozsvárott megjelent kollektív riportregény ében a saját és egykori katonatársai tapasztalatait írta meg az első világháború magyar küzdelmeiről

Marie Aubert: Felnőtt emberek (részlet) Két héttel ezelőtt Göteborgban jártam, egyedül mentem, vonattal utaztam, szállodában aludtam, és reggel átsétáltam a néhány utcatömbnyire fekvő termékenységi klinikára. Úgy nézett ki, mint bármelyik kórház, csak szebb volt, és világosabb, nagy cserepekben jukkapálmák sorakoztak, a falakon pedig anyákat és csecsemőket, madarakat és tojásokat ábrázoló, megnyugtatónak szánt képek lógtak. Az orvost Ljungstedtnek hívták, a rendelője az utca túloldalán álló edzőteremre nézett, láttam a súlyokat emelgető és futópadokon gyalogló embereket. Az orvos svédül ejtette ki a nevemet, nem Idának, Eidának hangzott, az i hang valahonnan a torka mélyéről jött, közben a billentyűzetet pötyögtette, és rám se pillantott. Gyorsan elmagyarázta az eljárást, a menstruációs ciklus mely pontján kell elkezdeni a hormonkezelést, hogyan szívják le a petesejteket, ma csak a nőgyógyászati vizsgálatot végzi el, mondta, és vért vesznek a további vizsgálatokhoz. – Manapság roppa

Leïla Slimani: Az ogre kertjében. Adèle története (részlet) Adèle-nek szép barátnői vannak. Odafigyel, hogy hozzá hasonlóan csinos nők vegyék körül. Nem szeretne problémát okozni magának azzal, hogy magára vonja a tekinteteket. Laurent egy afrikai sajtóúton ismerte meg. Adèle akkoriban került az újsághoz, és először kísért el egy hivatalos úton lévő minisztert. Ideges volt. A villacoublayi gurulópályán, ahol a Francia Köztársaság repülőgépe várta őket, rögtön felfigyelt az egy méter nyolcvan centi magas Laurenra, akinek egyiptomi macskára emlékeztető arcát göndör fehér hajkorona övezte. Lauren ekkor már harcedzett fotós volt, aki töviről hegyire ismerte Afrikát, a kontinens összes városát bejárta, és egyedül élt egy párizsi garzonban. Heten utaztak a repülőgépen. A miniszter, akit – bár nem volt komoly hatalom a kezében – gyakori köpönyegforgatása, korrupciós ügyei és szexuális afférjai széles körben ismertté tettek. Egy kedélyes technikai tanácsadó, aki gyaníthatóan alkoholi