még1könyv

Nino Haratisvili: A nyolcadik élet – Brilkának (részlet) Isten egy szép, verőfényes napon felosztotta az általa teremtett Földet országokra (ez még jóval Bábel tornyának építése előtt történhetett), és vásárra bocsátotta őket. Az emberek egymást túllicitálva próbálták elnyerni a Mindenható jóindulatát annak reményében, hogy a Föld legjobb helyét kapják (feltételezem, hogy az olaszok voltak a leghatékonyabbak a meggyőzés művészetében és a csukcsok a legügyetlenebbek). A hosszú nap végére a Föld országai mind elkeltek – egy kivételével. A jócskán megfáradt Isten, mivel bölcsebb volt mindenkinél, megtartott magának egy pihenőhelyet, a Föld legszebb pontját, amely gazdag folyókban, vízesésekben, zamatos, lédús gyümölcsökben, és az sem kerülte el a figyelmét, hogy itt készülnek a világ legjobb borai is. Amikor az izgatott emberek útra keltek, ki-ki az új hazája felé, a Jóisten egy jókora árnyas fa alatt szerette volna kipihenni magát, ám ott éppen egy pocakos – és nyilván bajszos (legalábbi

Hernán Díaz: Bizalom Az emberek többsége ösztönösen hajlamos a valósághajlításra, arra, hogy saját életéről a külső szemlélő által észlelthez képest teljesen más narratívát állítson elő. Hernán Díaz nemzetközi sikereket elért regénye pontosan ezt a verítékszagú igyekezetet mutatja be, de olyan trükkösen, hogy az olvasó az első oldalak után azon kapja magát, hogy mohón nyomoz az igazság után, és egyre szenvedélyesebben rakosgatja össze a történet puzzle-darabkáit. A kötet szerkezete formabontó: egy regény, egy kézirat, egy memoár és egy napló. A regény a Rask házaspár életét meséli el olyan nézőpontból, ahogy egy külső szerző látja, és hazugságnak tűnő regényként tálalja. A kézirat azt mutatja be, ahogyan a férj akarja prezentálni a külvilágnak az igazságot, a memoár annak a szellemírónőnek a feljegyzéseit, akit a férj kért meg élete megírására, végül pedig a feleség naplója következik. A feleség tényleg egy betegeskedő gyerek-ara volt, ahogy a férj állítja? Vagy őrületre, mentális érzé

Paula Hawkins: Vakfolt  Edie és Jake látszólag szilárd sziklára épített házasságának alapjai ugyanúgy hullanak a mélybe, mint a házuk alatti partszakasz darabkái az óceánba. A helyiek el is kerülik ezt a részt, veszélyesnek gondolják. Edie és Jake mégis ideköltöztek, Ryan pedig, aki kamaszkoruk óta jóbarátjuk, követi őket erre az isten háta mögötti helyre. A különös hármas már a gimnáziumban teljesen más életet élt, mint a többi diák, külön kis érzelmi szigetet alkotva, furcsa triójukat ráadásul egy sötét titok is összeköti még a barátságon kívül. Vajon a sötét titkok sötétben maradnak egy életen át? Vagy ki tudnak jönni a fényre? Igaz, ahhoz arra is szükség lenne, hogy valaki a tárgyakat és érzelmeket is elhomályosító látását végre kiélesítse, és észrevegye, mi is veszi körül. Paula Hawkins legújabb thrillerében nemcsak a toxikus barátságok mibenlétét festi le hátborzongatóan árnyaltan, de a napjaink társadalmára jellemző társfüggőséget is, és a felelősségvállalás teljes hiányát. Jak

Paul Auster: A magány feltalálása Az 1982-ben megjelent A magány feltalálása a szerző első írásainak egyike, de már ebben is fellelhetők a későbbi austeri arzenál alapeszközei: a pontos megfigyelések, az érzelmi projekciók, a töredékes leírások, a diszfunkcionális családi kötődések, melyek a szereplők egyéb kapcsolataira, végül az önmagukhoz való kapcsolódásra is kihatnak. A szöveg helyenként kafkai sötétsége és szürrealizmusa elegyedik a francia újregény fragmentáltságával, szikár hiátusaival, illetve egyfajta erős érzelmi fénnyel, mely az egész szöveget beragyogja. A költőként induló Austerre, aki annak idején Párizsban tanult, és sok francia verset is fordított, nagy hatással volt a modern francia irodalom, többek között George Perec, így a memoárban az esszéisztikus, egy-egy filozófiai témakör lazúros felfestésén túl keverednek az írói munkanaplónak is tekinthető kisebb történetek és szellemi memoárjegyzetek. De a legfontosabb érzelmi malter a két részből összeálló kötetben mégisc