Nino Haratisvili: A nyolcadik élet – Brilkának (részlet)
Isten egy szép, verőfényes napon felosztotta az általa teremtett Földet országokra (ez még jóval Bábel tornyának építése előtt történhetett), és vásárra bocsátotta őket. Az emberek egymást túllicitálva próbálták elnyerni a Mindenható jóindulatát annak reményében, hogy a Föld legjobb helyét kapják (feltételezem, hogy az olaszok voltak a leghatékonyabbak a meggyőzés művészetében és a csukcsok a legügyetlenebbek). A hosszú nap végére a Föld országai mind elkeltek – egy kivételével. A jócskán megfáradt Isten, mivel bölcsebb volt mindenkinél, megtartott magának egy pihenőhelyet, a Föld legszebb pontját, amely gazdag folyókban, vízesésekben, zamatos, lédús gyümölcsökben, és az sem kerülte el a figyelmét, hogy itt készülnek a világ legjobb borai is. Amikor az izgatott emberek útra keltek, ki-ki az új hazája felé, a Jóisten egy jókora árnyas fa alatt szerette volna kipihenni magát, ám ott éppen egy pocakos – és nyilván bajszos (legalábbis én így képzelem) – ember horkolt. Ő nem vett részt az osztozkodásban, amin Isten nagyon meglepődött. Felébresztette és megkérdezte tőle, mit keres ott, és hogyhogy nem iparkodott saját otthonra szert tenni? A bajszos-pocakos elnézően elmosolyodott (ebben egy-két pohár elfogyasztott bor is közrejátszhatott), és azt mondta (erre vonatkozóan többféle változata létezik a legendának, mi fogadjuk el ezt), hogy ő már így is nagyon elégedett, süt a nap, csodaszép minden, ő megelégszik azzal, amit a Jóisten amúgy is eltervezett neki. A Jóisten, legyen a neve áldott, meghatódott ettől a könnyedségtől, s hogy nyoma nem volt az emberben a nagyravágyásnak, ezért neki ajándékozta a maga számára kiválasztott üdülőparadicsomot, azaz Grúziát, azt az országot, ahonnan te, Brilka, én és az ebben a történetben szereplő legtöbb ember származik.
***
– Oh, Istenem, nem, nem, ez nem lehet, lehetetlen, jaj, Istenem! – Kitty üvölteni kezdett. Rettenetes erővel álltak be a fájások, szinte szétszakították a testét. Kitty nem hitte, hogy ezt túléli. Megpróbált abban a kis időben, amikor az eszét vesztő fájdalom kicsit csitult, megbékélni a halállal. Felidézte halott nagyapja arcát, milyen békésen nézett ki, csak az ajkai kékültek el kissé. Talán neki is sikerül békésen és félelem nélkül eltávoznia, és talán nem is lesz más érzés, mint egy mély, egészséges alvás. Minden jobb, mint ez itt. Minden jobb, mint ez a rettenetes fájdalom. Minden jobb, mint ez az osztályterem és ez a fehér négyszög a falon. Mariam szorosan fogta a kezét, bátorította Kittyt, hogy próbáljon meg nyomni. Állandóan biztatta, hogy lélegezzen mélyeket. És amikor Kitty már azt hitte, hogy a következő pillanatot nem éli túl, akkor egyszer csak érzett valami nagyot és gömbölyűt a lábai között kicsusszanni, érezte Mariam kezét, ahogy a kis testet kihúzza, és visszadőlt a hordágyra. A fájdalom egyszeriben megszűnt. Behunyta a szemét.
– Imádkozz tovább! Szeretnék veled… – Kitty nem merte kinyitni a szemét. Mariam elkezdett imádkozni. Kitty pedig minden egyes szavát megismételte. – Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. – Semmit sem hallani, egy kiáltás sem hallatszott, egy hang sem volt. – Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod. – Lehet, hogy néma a gyerek? Talán tényleg csak néma, egyszerűen néma, biztosan az. – Miképpen a mennyben, akképpen a Földön is. – Valami zörej hallatszik. Mariam megmozdult. Talán a baba mozog, talán lélegzik. – Mindennapi kenyerünket… – Kitty nem bírta tovább, kinyitotta a szemét, látta Mariam hátát, a vérfoltokat a köpenyén. S látta a kisbabáját Mariam karjában. – …add meg nekünk ma. Bocsásd meg… – Kitty egyik kezét a háta mögé tette, arra támaszkodott, hogy jobban lásson. – …bűneinket, miként mi is megbocsájtunk az ellenünk… – Mariam megfordult. Nem mondta végig az imát. Nincs már semmi, amit kérhetne az Istentől.
– Mondd tovább, folytasd! – üvöltött rá Kitty, de Mariam csak rázta a fejét, és magához szorította a pici, véres testet.
Fordította: Fekete Ágnes
Az életben maradásért, a boldogságért és a szerelemért küzdenek egy grúz család tagjai a polgárháború, forradalom, világháborúk és önkényuralmi terror alakította orosz–grúz és szovjet 20. századi történelem viharaiban, hol egymásba kapaszkodva, hol messze elszakítva és eltaszítva egymástól.
A rendkívüli tragédiák és a rettegés évszázadában – Tbilisziben, Szentpétervárott, Moszkvában, Londonban, Berlinben és Bécsben – a csokoládégyáros ükapa titkos receptje alapján sorsfordító forró csokoládék készülnek, annak reményében, hogy megváltoztassák mind a történelem, mind az egyéni sorsok menetét… beteljesítve az álmokat.
A nyolcadik élet (Brilkának) lenyűgöző, líraian megírt, eposznak is beillő, felkavaró és megindító családregény sűrű szövésű, történelmi léptékű, nagyszabású mű, tele félelmetes, ugyanakkor lélekmelengető történetekkel – igazi nagyepikai alkotás, évezredfordulós Háború és béke.
Nino Haratisvili: A nyolcadik élet – Brilkának, Fordította Fekete Ágnes, Európa Könyvkiadó, 2022