még1könyv

Erna Sassen: Egy indián, mint te meg én (részlet) Boaz szereti a csöndet. De csöndben ülni nem szeret. Szeret indiánokról olvasni, és utána úgy szaladni a dűnék között, mint egy indián. Szeret felmászni a magas fákra, ahonnan úgy kémlelheti a bivalyokat, ahogy egy indián felderítő. Szeret estefelé, alkonyatkor a vad pónikra várni a tónál. De erről anya nem tudhat. Mert ő nem szereti, ha Boaz egyedül játszik a dűnék közt. Hát még sötétben. Ezért Boaz mindig azt mondja, hogy átmegy a barátjához, Colinhoz játszani. Anya ennek örül. Szerinte nagyon fontos, hogy Boaznak sok barátja legyen. Colin nem létezik. Ricardo és Damian sem. Pontosabban: léteznek olyan fiúk, akiket így hívnak, de Boaz nem ismeri őket. Anya azt hiszi, ők a barátai. Akik itt laknak az utcájukban. De most, egészen véletlenül… Egy indián érkezett Boaz osztályába! Egy igazi! És ő is szereti a csöndet. Aïshának hívják, és hasonlít egy… Hmm, mire is hasonlít? Egy őzre. Olyan, mint egy kedves, kicsi őzike. Hollófekete a haja

Thomas Hylland Eriksen – Finn Sivert Nielsen: Az antropológia története (részlet)   A szimbólumok ereje Geertz és S chneider A két doktorandusz, aki egy Parsons-Kroeber-féle közös program révén jutott kutatási pénzekhez a Harvardon – Clifford Geertz (1926–2006) és David Schneider (1918–1995) volt. Mindketten részt vettek interdiszciplináris projektekben doktori tanulmányaik idején – Schneider a mikronéziai Yapban végzett terepmunkát, Geertz Jáván. Ebben az időben mindketten a kultúra kognitív definícióját fogadták el, Geertz korai munkájában gondosan különbséget tett az „integráció kétféle logikája”, a társadalom vagy társadalmi struktúra (kauzális-funkcionális integráció) és a kultúra vagy a szimbolikus terület (logikai-jelentéstartalmú integráció) között. Mindkét alrendszer, állította, tanulmányozható elvileg egymástól függetlenül. Az 1960-as években jelentkezett Geertz és Schneider a szimbolikus antropológia legjelentősebb amerikai képviselőiként (Turnerrel együtt, aki ekkortól

Tamás Gáspár Miklós: Antitézis (részlet) A szolidaritásról 1 A szolidaritás eszméjéről sok bien-pensant szerző könyvtárakat összeírt. Akárcsak a „testvériséget” – és nem úgy, mint a szabadságot és az egyenlőséget –, csöpögősnek, szétfolyónak tekintik, mint aminek nemzeti ünnepek és történelmi évfordulók vezércikkeiben a helye. Mintha nem is volna valódi fogalom. Pedig az. H íres tanulmányában Jeremy Waldron föltárta , hogy az emberi méltóság egyetemes gondolata történetesen a „rang” nem épp egyetemes – jelesül: feudális – eszméjéből, a státusszal járó méltóságból ered. 2 A szolidaritás eszméje a munkásmozgalom történetében gyökerezik, és minthogy ezt rendszerint kizárják a nagyszabású emberi törekvések bevett elbeszéléseinek a sorából , aligha meglepő, hogy a szolidaritás értelme is ködbe vész. Mit jelentett a „szolidaritás” a XIX. és XX. századi munkásmozgalom számára? Kívülről nézve a munkásmozgalom vegyes szervezetek halmaza volt, amelyeket egy kizsákmányolt, e

Rudolf Kassner: Zenélj, Szókratész! (részlet) Aktív és kontemplatív élet erényeinek fogalmai a középkorból származnak, és mára jóformán feledésbe merültek. Szeretném megvilágítani őket, ezért a Paradicsom 27. énekből kivettem azokat a szép sorokat, ahol Dante annak, amit ő és kora egészen absztrakt módon az aktív és a kontemplatív élet erényeiként értett, két tökéletes, érzéki szépségű szimbólumot kölcsönzött: Sappia qualunque il mio nome domanda, Ch’io mi son Lia, e vo movendo intorno Le belle mani a farmi una ghirlanda. Per piacermi allo specchio qui m’adorno; Ma mia suora Rahel mai non si smaga Dal suo miraglio, e siede tutto il giorno. Ell’è de’ suoi begli occhi veder vaga, Com’io dell’adornarmi con le mani: Lei lo vedere, e me l’ovrare appaga.    „ Tudja meg, aki nevemet kivánja: Lia vagyok, és gyönyörű kezemnek koszorút kötni drága tudománya, hogy tükröm elé ékesítve menjek; – de húgom Rákhel el se hagyja tükrét; fényes szemei folyton rajt pihennek. Az én