Erna Sassen: Egy indián, mint te meg én (részlet)
Boaz szereti a csöndet. De csöndben ülni nem szeret.
Szeret indiánokról olvasni, és utána úgy szaladni a dűnék között, mint egy indián.
Szeret felmászni a magas fákra, ahonnan úgy kémlelheti a bivalyokat, ahogy egy indián felderítő.
Szeret estefelé, alkonyatkor a vad pónikra várni a tónál.
De erről anya nem tudhat. Mert ő nem szereti, ha Boaz egyedül játszik a dűnék közt. Hát még sötétben. Ezért Boaz mindig azt mondja, hogy átmegy a barátjához, Colinhoz játszani.
Anya ennek örül. Szerinte nagyon fontos, hogy Boaznak sok barátja legyen.
Colin nem létezik.
Ricardo és Damian sem.
Pontosabban: léteznek olyan fiúk, akiket így hívnak, de Boaz nem ismeri őket.
Anya azt hiszi, ők a barátai. Akik itt laknak az utcájukban.
De most, egészen véletlenül…
Egy indián érkezett Boaz osztályába! Egy igazi!
És ő is szereti a csöndet.
Aïshának hívják, és hasonlít egy…
Hmm, mire is hasonlít?
Egy őzre. Olyan, mint egy kedves, kicsi őzike. Hollófekete a haja, és a világon a legsötétbarnább a szeme.
És egy kicsit nagyira is hasonlít. Belülről.
Nagyi sem beszél sokat. Ez a jó benne. Ha a nagyi kezét fogod, a fejedben is megnyugszik minden.
Az indiánok nem mindig néznek ki úgy, mint a könyvekben. Vagyis hát: nagyon ritkán.
Általában rendes ruha van rajtuk, mint bárki máson. Farmer, póló, bőrdzseki, ilyesmi. Boaz sajnálja, mert szerinte a hagyományos indián öltözék sokkal szebb.
Nemrég látott a gyerekhíradóban sziú indiánokat. Teljesen normális ruhát hordtak, de a tipijükben[1] táboroztak a hóban.
És néhány férfinak egy toll volt a hajában.
A tollak nagyon fontosak az indiánoknak. Főleg a ragadozó madarak tollai. Az ember akkor kap ilyen tollat, ha hősies tettet hajt végre.
Korábban hősies tettnek számított bátorságot mutatni a harcban. Ami sokszor azt jelentette: leverni az ellenséget.
Ez ma már kicsit másként van. Mert a mai indiánoknak nincs annyi ellenségük. Az indiánok manapság akkor kapnak sastollat, ha magukhoz veszik az idős anyukájukat, mondta apa. Mert ahhoz is hősiességre van szükség.
Nagyon szép Aïsha, pedig nincs fejdísz rajta.
Ez rímel.
Nagyon szép Aïsha,
pedig nincs fejdísz rajta.
A sötétbarna szemétől, amivel kicsit szomorúan néz.
Egyik pillanatról a másikra besétált az osztályba.
Na jó, nem egyik pillanatról a másikra, ez így nem igaz, mert Annet néni előtte azt mondta:
– Figyelem, fiúk-lányok, végre itt van a mi Aïshánk!
Ami azt jelenti, hogy a tanító néni korábban már mesélte, hogy Aïsha jönni fog.
De Boaz erről lemaradt.
Aïsha nagyon szomorúnak tűnt, amikor a múlt héten először lépett be az osztályba.
Igen, szomorúnak. És riadtnak.
Annet néni megkérte, hogy üljön le Boaz mellé.
– Boaz nagyon kedves fiú. Biztosan szívesen segít majd neked!
Ezt jól gondolta a tanító néni.
A legnagyobb örömmel!
Aïsha szerencséjére azon a kedd délelőttön Boaz osztályának rajzórája volt.
A rajzóra a legjobb dolog, ami csak létezik Annet néninél.
Rajzórán Annet néni általában felolvas egy történetet „inspirálódni”, és közben el lehet kezdeni dolgozni egy alkotáson.
De nem muszáj.
Végig is lehet hallgatni a történetet.
A történet, amit Annet néni kedden felolvasott, egy kutyáról szólt, ami megszökött a menhelyről, hogy megkeresse a gazdáját. De a gazdája egy öreg ember volt, aki már nem tudott gondoskodni a kutyájáról. Ezért adta be a menhelyre.
Ez aztán szép történet, nem igaz? Mindenesetre nagyon inspiráló. Ez azt jelenti, hogy nagy kedvet kapunk arra, hogy alkossunk valamit.
Amikor a síró kutyus megszökött a menhelyről, Boaz munkához látott. Először lerajzolt egy totemoszlopot.
Boaz így szeret a legjobban dolgozni. Még tart a felolvasás, amikor lerajzolja az ötletét, és aztán elkészíti valahogy.
Kartonból vagy agyagból, esetleg kivágja fából a lombfűrésszel. Annet néni megengedi, hogy mindenki úgy készítse el a munkáját, ahogy akarja.
Aïsha némán hallgatta a történetet. Néha odafordult Boazhoz, hogy megnézze, mit csinál. Boaz nem szereti, ha lesnek róla. Nem a matek- vagy a nyelvtandolgozatnál, hanem amikor egy másik gyerek a rajzát vagy a kézműves munkáját utánozza le.
De most nagyon tetszett neki, hogy Aïsha végig a rajzát nézte.
Úgy tűnt, hogy nagyon érdekli.
Mintha pontosan értette volna, mit akar Boaz elmesélni ezzel a rajzával.
Nézd, Aïsha! Ez itt egy totemoszlop. Mint az indiánok, én is a totemoszlopomon fogom ábrázolni a történetet. Nemsokára Aïsha is elvett egy papírlapot, és egy csodaszép indián lányt kezdett rajzolni. Rögtön látszott, hogy Aïsha szépen rajzol.
Tényleg nagyon szépen.
Az indián lányon hagyományos sziú öltözék volt, olyan, mint a nagyi filmjében. Bivalybőr ruha és mokaszin, azaz bölénybőrből készült, gyönyörű indián lábbeli, amit gyöngyök és a tarajos sül tüskéi díszítenek. A hajában tollak.
Aïsha is mesélni akart valamit a rajzával.
De mit?
Valószínűleg magát rajzolta le. Vagy a húgát. Különben hogy tudott volna ennyire pontosan ábrázolni egy indián lányt?
Amire egy tipi is rákerült. Meg egy ló.
Már csak a kutya hiányzott Annet néni meséjéből.
Amikor Aïsha felnézett, hogy egy ceruzáért nyúljon, majdnem összeütközött a feje Boazéval, és felnevetett.
Ettől Boaz egy kicsit zavarba jött. Nem nagyon tudta, hogy mit mondjon.
Rámutatott a rajzon levő kislányra, majd Aïshára, és azt kérdezte:
– Te?
Aïsha megint nevetett.
És bólintott.
Így Boaz már biztos volt benne.
Aïsha indián.
(És valószínűleg sziú.)[2]
Otthon, a vacsoránál Boaz rengeteget mesélt az indián lányról, aki az osztályukba jött.
– Nahát, Bo, micsoda mázli!
– Apa, ez nem csak mázli – mondta Boaz. – Ez egyszerűen r e n d k í v ü l i.
De apa ezt már nem hallotta, mert az Üzleti Ügytől keresték. (Így hívják apa munkahelyét.)
Anya vigasztalásképp azt mondta, szerinte is rendkívüli, hogy egy indián jött Boaz osztályába, és megkérdezte, „milyenfajta indiánról van szó”.
Mintha anya bármit is tudna a különböző indián népekről.
– Milyen országból jött? – tudakolta anya.
– Hát, arról lemaradtam – mondta Boaz. – De azt hiszem, a tanító néni tudja.
– És honnan tudod, hogy indián? – kérdezte anya.
Az anyukák általában nagyon kedvesek, de semmit sem értenek.
Hát az látszik, nem?
Hogy valaki indián?![3]
Aïsha például Vergődő Madárra hasonlít a Farkasokkal táncoló című filmből.
De ezt nem lenne jó ötlet elmondani anyának, mert a Farkasokkal táncoló nem gyerekfilm. Az, hogy Boaz tudja, hogy néznek ki a főszereplők, és még látott is valamennyit a filmből, a nagyinak köszönhető.
Nagyi legalább annyira szereti az indiánokat, mint Boaz.
– A rajzából tudom.
[1] A tipi egy indiánsátor.
[2] Észak-Amerikában
több mint ötszázféle indián törzs él. Boáz a sziú indiánokról tudja a
legtöbbet, és őket szereti a legjobban, nagyi egyik filmje miatt.
Különös, hogy ezt a nevet, hogy sziú, nem is a sziúk, hanem mások
találták ki. A sziúkkal szomszédos nép mondta rájuk, hogy Nadoweisiw-eg,
ami azt jelentette: azok, akik más nyelvet beszélnek.
A
franciák és az angolok nem tudták kimondani azt, hogy Nadoweisiw-eg,
ebből lett a sziú. Nem mintha a két szó hasonlítana egymásra, és ezt
Boaz sem érti egyáltalán, de állítólag így van. A sziúk három népcsoportra oszthatók: dakota, lakota és nakota.
[3] Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet: az indián kifejezés igazából tévedés. Amikor Kolumbusz „felfedezte” Amerikát 1492-ben, azt hitte, hogy Indiában (Kolumbusz idejében Indiának hívták egész Dél-Ázsia és Délkelet-Ázsia területét) ért partot, és ezért a lakosokat indiosnak hívta (ami spanyolul indiait jelent). Még egy név, amit mások
találtak ki! Jelen esetben egy Európából érkező felfedező. Az indiánok
manapság Native Americansnek, amerikai őslakosoknak vagy American
Indiansnek, amerikai indiánoknak hívják magukat.
Fordította: Rádai Andrea
Boaz
szereti a nagymamáját, szereti a csendet, és nagyon szeret olvasni,
főleg az indiánokról. Az osztályban viszont egy barátja sincs, míg meg
nem érkezik Aïsha. A gyönyörű, hosszú fekete hajú Aïsha, aki nem tud
hollandul, de igazi indián, és rögtön Boaz mellé ül. Végre neki is van
legjobb barátja!
Csakhogy apa szerint Boaznak osztályt kell
ugrania, annyira okos, és nem érti, hogy Boaz képtelen otthagyni Aïshát.
Nem marad más hátra, meg kell szöknie, mint egy igazi bátor indiánnak…
Erna Sassen: Egy indián, mint te meg én, Fordította Rádai Andrea, Pagony Könyvkiadó, 2021