Bob Mortimer: A Szacuma-rejtély (részlet) – Szép kis aktatáskád van, Brendan. Elégedett vagy a teljesítményével? – Mi? Ja, persze. A célnak megfelel. Ismét idegesnek tűnt, remegett az ujja, ahogy próbált felülkerekedni a kapcsokon. Lopva vetettem egy pillantást a táska tartalmára, mielőtt becsukta volna. Volt ott egy Post-It jegyzettömb, egy telefontöltő, négy vagy öt, gumiszalaggal összefogott golyóstoll, egy mobil, egy fésű és egy kis méretű uborka. – Minek a két telefon? Elég zűrös életed lehet. – Á, nem igazán. Az egyik a munkához van, a másik pedig csak azok számára, akiknek megadtam a számomat. Tudod, olyan emberek, akikkel tényleg szívesen beszélek. – Én melyiken vagyok rajta? – A munkahelyin, azt hiszem, tudod, így elszámolhatom a melóval kapcsolatos költségként. – Jól hangzik. – Figyelj, Gary, sajnálom, de kaptam egy hívást, amíg a slozin voltál, és most rohannom kell. Nem tudom elodázni. Találkoznom kell ezzel a fickóval, az ügyfelünk. Mélyen legbelül örül