még1könyv

Shunmyo Masuno: Nyugalom – 48 lecke a kiegyensúlyozott élethez Zen buddhista szerzetes lévén számtalan emberrel beszéltem már a problémáikról. Végtelenül sokféle alakot öltenek ezek a gondok, de ha osztályoznom kellene őket, a legtöbbjük valamilyen szorongás, aggodalom, kétség alakjában jelentkezik. Figyelmesen hallgatva a különféle bajokat, a következőt vettem észre: szinte nincs olyan probléma, amely mögött ne valamilyen téves észlelés, hibás feltevés, helytelen benyomás vagy képzelt félelem rejlene. Merem állítani, ezek a félelmek nélkülöznek bármiféle valóságalapot. „Hogyan tekintheted ilyen jelentéktelennek a problémám – kérte számon egyszer tőlem valaki –, amikor nem neked kell megküzdened vele?” Vagy: „Annyit idegeskedem, hogy már enni sem tudok!” Kicsit hasonló ez az állapot ahhoz, amire a japán szólás utal: szellemet lát a mezőn, ahol száraz japánfű hajladoz. Más szóval, nincs értelme szellemektől félni, hiszen csak fonnyadt indák azok. Így van ez azokkal a dolgokkal is, amely

Robert J. Szmidt: A Torony (részlet) – Ide, főnök! – Saigon a bal oldali első helyiségre mutatott, de az Emlékező elment mellette, mintha nem hallotta volna, és belépett a folyosóra, ahonnan tompa, de neki valahogy ismerős hangok szűrődtek ki. Zeneszót hallott. Csakhogy ez nem egy csatornában felnőtt, szerény tehetségű énekesnő vinnyogása volt, és nem pengette hozzá senki a maga fabrikálta hangszer húrjait. A függöny mögül igazi ritmusok szóltak. Határozottak, erőteljesek, mintha… Gyorsan széthúzott még két függönyt, és máris egy tompa fénnyel megvilágított teremben találta magát, amely tökéletes tükörképe volt annak a helyiségnek, amelyben a régi enklávéjának vezére uralkodott. Ez viszont egész másképp volt berendezve, mint Másik fogadóterme. A bejárattól induló pallók két oldaláról el voltak távolítva a rácsok. A falak mentén futó, keskeny lépcsőn lehetett lemenni az alsó szintre, ez volt tulajdonképpen a nagyterem. Ott nyolc fa kábeldobból átalakított, kerek asztalt helyeztek el. Le

Rahaf Mohammed: A lázadó – Menekülésem Szaúd-Arábiából a szabadságba Mi gondja lehet egy fiatal lánynak, aki a világ egyik leggazdagabb országában él, és szerető, jó egzisztenciával bíró család veszi körül? Mi gondja lehet egy fiatal lánynak, aki a társadalom elitjéhez tartozik, a legfényűzőbb környéken él hatalmas házban, személyzettel? Látszólag semmi, hacsak az az ország nem Szaúd-Arábia. Szaud-Arábia 149-ből a 141. helyen áll a nemek közötti egyenlőséget vizsgáló jelentés, a Global Gender Gap Index szerint. Az emberi jogok terén a legrosszabbak között vannak a világon, és náluk vonatkoznak a legszigorúbb szabályok a nőkre. Becsületgyilkosság, gyermekházasság és a nők nemi szervének megcsonkítása is gyakran előfordul. Egy olyan társadalmat kell elképzelni, ahol a férfiaknak négy feleségük lehet, a nőknek viszont csak egy férje. Egy olyan országról van szó, ahol a szerző szerint nemzeti sport a nők elleni erőszak, és ahol a nő szenvedésének legfőbb forrása a férfi gyámság, mely utób

Jeff Wagner: Type ​O Negative – Soul on Fire (részlet) Peter tudta, hogy a Type O erősebb, mint akármilyen szerződés vagy lemezcég. Egy teljesen felesleges válogatás semmi nem volt azokhoz a dolgokhoz képest, amiken a zenekar addigra már keresztülment. Így hát ezen is túltették magukat. Ekkoriban így nyilatkozott a Type O Negative felállásáról: – Egységes közösséget alkotunk. A minap eszembe jutott, hogy közel tizennégy éve vagyunk együtt. A legtöbb banda még tizennégy hónapot sem bír ki, nem hogy tizennégy évet. Azt hiszem, az egyik dolog, ami végig összetartott minket, hogy gyerekkori jó barátok vagyunk, hasonló háttérrel rendelkezünk, és mindannyian Brooklynban nőttünk fel. Johhny és Kenny ugyan időközben átköltöztek Staten Islandre, úgyhogy ők már inkább vendégmunkásoknak számítanak. Egyeznek a céljaink és a kilátásaink, a kezdetektől barátok vagyunk, és ez azóta sem változott. A 2006-os Symphony for the Devil DVD hátsó borítóján megismételték, amit a Life is Killing Me albumon

Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete (részlet)   Ahogy Kosztasz áthúzta a Heathrow repülőtéren a bőröndöt a tagbaszakadt vámtiszt tekintete előtt, nagyon feszült voltam, féltem, hogy bármelyik pillanatban megállítják, és átkutatják. A felesége eközben előttünk vonult fürge léptekkel, céltudatosan és türelmetlenül, mint mindig. Akkoriban Defne terhes volt Adával, bár ők még nem tudták ezt. Azt hitték, hogy csak engem hoztak magukkal Angliába, nem tudták, hogy a még meg nem született gyermeküket is. Amikor az Érkezők feliratú kapu szélesre nyílt, Kosztasz, aki nem tudta palástolni az izgatottságot a hangjában, kijelentette: – Itt vagyunk, megcsináltuk! Isten hozott az új otthonodban. Vajon a feleségéhez beszélt vagy hozzám? Szeretném azt hinni, hogy inkább az utóbbi. Akárhogy is, mindez több, mint tizenhat évvel ezelőtt történt. Azóta nem voltam Cipruson. A sziget még mindig bennem él. A hely, ahol megszülettünk, még akkor is hatással van az életünkre, amikor távol vagyunk tőle

Bridget Collins: Árulások   Bridget Collins tavaly nyáron már elvarázsolta az olvasókat: különös hangulatú meséjét, a csodálatos kivitelezésű A könyvkötő című kötetet rajongva fogadták a Kult Könyvek kedvelői. Vélhetően második kötete, az Árulások sem lesz kisebb hatással az olvasókra. A regényt bevallottan Hermann Hesse Az üveggyöngyjáték című könyve inspirálta, de érdekes módon a kötet ennek egyben kritikája is, hiszen Hessével szemben Collins szerint a legmagasabb tudás nem csak a férfiak kiváltsága. A meghatározhatatlan korban és országban játszódó, erős atmoszférájú kötet egy olyan iskolát mutat be, melybe csak a kiváltságosok kerülhetnek be, hogy ott a legszentebbnek és legfontosabbnak számító dologgal foglalkozhassanak. A grand jeu-vel. Montverre iskolája évszázadok óta tanítja erre, a „nagy játéknak” nevezett összművészeti produkcióra elit tanulóit, melyben a zene, tánc, az irodalom, a festészet, a matematika és egyéb tudományok is keverednek. Csak a legjobbak lehetnek aranym

Bernardine Evaristo A lány, a nő, a többiek (részlet) Amma azt szeretné, ha az emberek kíváncsian jönnének a darabjaira, nem érdekli mi van rajtuk, egyébként neki is megvan a saját leszarom stílusa, habár az is alakult az évek során, és eltávolodott a közhelyes farmer kertésznadrágoktól, a Che Guevara-barettől, az Arafat-kendőtől és a mindig látható, két összefonódó női szimbólumot ábrázoló kitűzőtől (nem mondom, hogy nem vagy nyitott könyv, barátom) mostanában ezüst vagy arany sportcipőt hord télen, megbízható Birkenstockot nyáron fekete szövetnadrág télen, buggyos vagy szűk, attól függően, hogy azon a héten 40-es vagy 42-es méretet hord (felül mindig eggyel kisebbet) mintás török nadrágot nyáron, ami éppen térd alatt végződik élénk aszimmetrikus pólót, pulcsit, dzsekit, kabátot télen a felzselézett, hidrogénezett rasztatincsei viszont egész évben úgy állnak égnek, mint a születésnapi gyertyák az ezüst karika fülbevaló, a vaskos afrikai karperec és a rózsaszín rúzs is állandó