Bernardine Evaristo A lány, a nő, a többiek (részlet)
Amma azt szeretné, ha az emberek kíváncsian jönnének a darabjaira, nem érdekli mi van rajtuk, egyébként neki is megvan a saját leszarom stílusa, habár az is alakult az évek során, és eltávolodott a közhelyes farmer kertésznadrágoktól, a Che Guevara-barettől, az Arafat-kendőtől és a mindig látható, két összefonódó női szimbólumot ábrázoló kitűzőtől (nem mondom, hogy nem vagy nyitott könyv, barátom)
mostanában ezüst vagy arany sportcipőt hord télen, megbízható Birkenstockot nyáron
fekete szövetnadrág télen, buggyos vagy szűk, attól függően, hogy azon a héten 40-es vagy 42-es méretet hord (felül mindig eggyel kisebbet)
mintás török nadrágot nyáron, ami éppen térd alatt végződik
élénk aszimmetrikus pólót, pulcsit, dzsekit, kabátot télen
a felzselézett, hidrogénezett rasztatincsei viszont egész évben úgy állnak égnek, mint a születésnapi gyertyák
az ezüst karika fülbevaló, a vaskos afrikai karperec és a rózsaszín rúzs is
állandó stíluselemei közé tartoznak
Yazz
szerint ezek olyan „bolondos öregasszonyruhák, Anya”, és könyörög, hogy a Marks & Spencer áruházban vásároljon Amma, mint a normális anyák, mert nem akarja, hogy vele lássák az utcán, amikor elvileg együtt mennek el sétálni
Yazz pontosan tudja, hogy Amma minden lesz, csak normális nem, és bár már az ötvenes éveiben jár, még nem öreg, de próbáld meg ezt elmagyarázni egy tizenkilenc évesnek; mindenesetre az öregedés egyáltalán nem olyan dolog, amit szégyellni kellene
különösen, mivel az egész emberiség átesik rajta egyszer
bár néha úgy tűnik, mintha a barátai közül ő lenne az egyetlen, aki meg is akarná ünnepelni, hogy idősebb lett
hiszen nagy kiváltság nem idő előtt meghalni – mondja nekik, miközben a konyhaasztal körül leszáll az este barátságos, teraszos brixtoni házában
és ők nekilátnak az általuk hozott ételeknek: csicseriborsó-ragu, fűszeres sült csirke, sült zöldségek, marokkói bárány, sáfrányos rizs, cékla és kelkáposzta-saláta, az igazán irritáló akadékoskodóknak pedig jollof quinoa és gluténmentes tészta
miközben egy pohár bort, vodkát (kevesebb kalória) vagy valami májkímélőbbet öntenek ki maguknak az orvos javaslatai szerint
helyeslést várna a barátaitól azért, hogy ellenszegül a középkorúak körében divatos panaszkodásnak; ehelyett zavart mosolyokat kap és olyan kérdéseket, mint: hogy bírod az égető ízületi gyulladásokat, a feledékenységet és a hőhullámokat?
Amma elmegy a fiatal zenész mellett
bátorítóan mosolyog a lányra, aki kedvesen viszonozza azt
előhalász egy kis aprót, beteszi a hegedűtokba
nem áll készen rá, hogy letegye a cigit, úgyhogy nekidől a part melletti falnak és rágyújt egyre, gyűlöli magát érte
az ő generációjának még azt mondták a hirdetések, hogy a cigitől felnőttnek, bájosnak, erősnek, okosnak, kívánatosnak és mindenekfölött menőnek tűnnek majd
senki nem mondta el nekik, hogy tulajdonképpen megöli őket
kinéz a folyóra, és érzi, ahogy a forró füst lefelé vándorol a nyelőcsövén keresztül és nyugtatja az idegeit, miközben megpróbálja felvenni a harcot a koffein miatti adrenalinlökettel
negyven éve vannak színházi bemutatói, és még mindig parázik
mi van, ha szétszedik a kritikusok? nagy egyetértésben elutasítják, egycsillagos értékeléseket írnak: egyáltalán mit gondolt a Nemzeti, amikor beengedte ezt az érdektelen imposztort az épületbe?
persze tudja, hogy nem imposztor, tizenöt drámát írt és több mint negyvenet rendezett meg, és ahogy egy kritikus egyszer írta, Amma Bonsu biztos kézzel rendez, és tudja, hogyan kell kockázatot
vállalni
de mi van, ha az állva tapsoló, premier előtti közönség egyszerűen csak kedves akart lenni?
jaj, kussolj már Amma, tapasztalt harcos vagy, nem emlékszel?
na lássuk
a szereplők fantasztikusak: hat idősebb színésznő (sokat látott veteránok), hatan a pályafutásuk derekán (mostanáig nagy túlélők) és három új arc (naiv reménykedők), akik közül az egyik a tehetséges Simone, aki vörös és feldagadt szemmel támolyog be próbára úgy, hogy elfelejtette kihúzni a vasalót, lekapcsolni a tűzhelyét vagy becsukni a hálószobája ablakát, és a próba értékes perceit pazarolja arra, hogy teljes pánikban a lakótársainak telefonál
néhány hónapja még a saját nagyanyját is eladta volna rabszolgának, hogy megkapja ezt a munkát, de mára elkényeztetett kis primadonna lett, aki pár hete arra kérte a rendezőjét, amikor kettesben maradtak a próbateremben, hogy ugorjon ki neki egy karamellás lattéért
annyira kimerültem – nyüszítette Simone, arra utalva, hogy ez Amma hibája, amiért olyan keményen dolgoztatja őt
mondani sem kell, abban a pillanatban elrendezte a dolgokat Simone Stevenson kisasszonnyal
Stevenson kisasszony, aki úgy gondolja, hogy mivel a színművészeti után rögtön a Nemzetibe került, és egy lépésre van attól, hogy meghódítsa Hollywoodot
rá fog jönni
elég hamar
ilyen helyzetekben Ammának hiányzik Dominique, aki réges-rég Amerikába menekült
együtt kellene átélniük a nagy áttörésének pillanatát
a nyolcvanas években egy játékfilm meghallgatásán ismerkedtek meg, a film egy női börtönben játszódott (hol máshol?)
mindketten kiábrándultak voltak attól, hogy mindig csak a rabszolga, a cseléd, a prostituált, a dada vagy a bűnöző szerepénél gondoltak rájuk
és még így sem kapták meg a szerepet
a sorsuk ellen lázadoztak egy lepukkant kávézóban a Sohóban, miközben két szelet átázott fehér kenyér közé vastagon halmozott szalonnás rántottát falatoztak, amit méregerős teával öblítettek le
a műszakkezdésre váró utcai szexmunkások mellett
ez még jóval azelőtt volt, hogy a Soho egy trendi meleg környékké vált
nézz rám – mondta Dominique, és Amma ránézett, semmi alázatos, anyáskodó vagy bűnözőszerű nem volt benne
hihetetlenül menő és eszméletlenül gyönyörű volt, magasabb és vékonyabb, mint a legtöbb nő, metszettüveg-arccsontokkal és füstös szemekkel, amelyeket vastag és sűrű fekete szempilla vett körül, konkrétan árnyat vetett az arcára
bőrdzsekit viselt, rövidre vágatta a haját, kivéve egy fekete, oldalra fésült frufrut, és egy ütött-kopott férfivázas biciklin közlekedett a városban, ami most kint állt lekötve
nem látják, hogy egy élő istennő vagyok? – kiáltotta Dominique egy színpadias gesztussal kísérve, oldalra söpörve a frufruját, és szenvedélyes testtartást véve föl, ahogy egyre többen fordultak feléjük
Amma alacsonyabb volt, afrikai csípővel és combokkal
a tökéletes rabszolgalány alakja, mondta neki egyszer egy rendező, mikor egy emancipációról szóló színdarab meghallgatására ment
mire ő rögtön sarkon fordult és kisétált
Dominique-nek pedig azt mondta egy szereposztásért felelős rendező, hogy csak az idejét pocsékolja, ha elmegy egy viktoriánus korban játszódó filmdráma meghallgatására, hiszen akkoriban nem voltak feketék Angliában
dehogynem voltak, válaszolta Dominique és tudatlannak nevezte
a rendezőt, aztán szintén kisétált az épületből
ő az ajtót is bevágta maga után
Amma rájött, hogy rokon lélekre talált Dominique-ben, aki kész mindenki seggét szétrúgni vele
és miután ez elterjed majd róluk, mindketten totál munkanélkülivé fognak válni a színházi közegben
elmentek egy helyi kocsmába, ahol a beszélgetés folytatódott, miközben folyt a bor
Dominique Bristol St Pauls negyedében született, az anyja az afroguyanai származású Cecile, aki a rabszolgaságig vissza tudta követni a családfáját, apja pedig az indo-guyanai származású Wintley, akinek az elődei Kalkuttából érkezett szerződéses munkások voltak
ő a legidősebb a tíz gyerek közül, akik inkább tűntek feketének, mint ázsiainak, és annak is érezték magukat, különösen mivel az apjuk szorosan kötődött az afrokaribiakhoz, akikkel együtt nőtt föl,
de az Indiából nemrég érkezett indiaiakkal nem tudott mit kezdeni
Dominique tinédzserkorában jött rá a saját szexuális preferenciájára, amit aztán nagy bölcsen meg is tartott magának, mert nem tudta, hogy a barátai és a családtagjai hogyan fogadnák, és nem akart a közösségen kívülre kerülni
párszor kipróbálta fiúkkal is
ők élvezték
ő kibírta
tizenhat évesen színészi karrierre vágyva költözött Londonba, ahol az emberek kitűzőkön hirdették büszkén a saját társadalmon kívüli identitásukat
kemény terepen aludt a Viktória rakpart és üzleti bejáratok boltíve alatt a Strand utcában, majd egy fekete lakhatási szervezet interjút készített vele, ő pedig hazudott, és arról mesélt zokogva, hogy az
apja elől menekült el, aki verte őt
a jamaicai lakhatásügyi tisztviselő nem volt meggyőzve, szóval vertek, ennyi az egész?
Dominique az édesapja által elkövetett szexuális abúzusig fokozta a panaszait és kapott egy S. O. S.-szobát egy diákszállón; másfél évvel később, miután hetente telefonált sírva a lakhatási szervezetnek, megszerezte a lakhatási szervezet egyik egyszobás lakását egy kis ötvenes években készült blokkban, Bloomsburyben
megtettem, amit meg kellett tennem, hogy otthont találjak – mondta Ammának –, bevallom, nem erre vagyok a legbüszkébb, de senkit nem bántottam, hiszen az apám sosem tudja meg
az lett a küldetése, hogy minél többet tanuljon a feketék történelméről, kultúrájáról, politikai mozgalmairól, feminizmusáról, és felfedezte London alternatív könyvesboltjait
elment az Islingtonban található Sisterwrite nevű könyvesboltba, ahol minden egyes könyv minden egyes szerzője nő volt és órákig böngészte a polcokat; nem volt pénze, hogy bármit megvegyen, így
hétről hétre részletenként, állva olvasta el az egész Home Girls című fekete feminista antológiát, illetve bármit, amit Audre Lorde tollából meg tudott kaparintani
úgy tűnt, az eladót nem zavarja
mire felvettek egy nagyon hagyományos színiiskolába, én már átpolitizálódtam és mindenbe belekötöttem, Amma
az egész iskola egyetlen színes bőrű diákja volt
Shakespeare férfi szereplőit vajon miért nem játszhatják nők, és akkor inkább bele sem megyek a bőrszínalapú szereposztásba – üvöltöttem a rendezőnek az órán, miközben mindenki más, a női diákokat is beleértve, néma maradt
rájöttem, hogy egyedül vagyok
Fordította: Kállay Eszter
A lány, a nő, a többiek a kortárs brit nők egymással összefonódó közösségének megindító és reményteli története, és a jelenkori Nagy-Britannia egyszerre szórakoztató és megrázó tablóképe.
A sokhangú regény tizenkét szereplője nagyon eltérő életet él: Amma leszbikus színházi rendező éppen élete nagy lehetőségére, darabjának premierjére készül a Nemzeti Színházban; régi barátja, Shirley tanár, több évtizedes munka után is london egyik pénzhiányos iskolájában rekedt, egyik volt hallgatója, Carole mégis sikeres befektetési bankár lesz. Bummi takarítóként dolgozik, és nyilvánvaló eredményei ellenére aggódik, hogy lánya végképp elszakítja nigériai gyökereit. Az észak-angliai tanyán élő 93 éves GG viszont nehezen lép túl a múlt árnyékán. Míg LaTisha a három különböző férfitól származó gyerekének keresi a megfelelő apát, Megan a nemi identitásában bizonytalan, és a közösségi médiában próbál válaszokat találni. Csupa felejthetetlen karakter, akik számos ponton keresztezik egymás életét, a rokonságban, szomszédságban, vagy éppenséggel a különböző problémákban, a szexualitástól a társadalmi helyzetig.
Evaristo rendkívüli érzékenységgel mutatja meg egy emberi élet sokféleségét, sokszínűségét és hogy senki nem fekete-fehér – még akkor sem, ha azt történetesen mi gondoljuk annak. Azokra a dolgokra emlékeztet bennünket, amik összekötnek minket az ismerőseinkkel és a szomszédainkkal, még azokban az időkben is, amikor arra biztatnak bennünket, hogy inkább forduljunk el egymástól.
Bernardine Evaristo A lány, a nő, a többiek, Fordította Kállay Eszter, Európa Könyvkiadó, 2021