még1könyv

Ann Patchett: Tom Lake  Amikor egy kötetre úgy záporoznak a díjak és az elismerő szavak, mint a kerti szellőben a cseresznyevirág szirma, egy dolgot tehet az ember: maga is elolvassa a könyvet, hogy megtudja, mi végre az őrült hajcihő. Ann Patchett könyvének esetében hamar rá kell jönnie, a nagy hajcihő valójában az élet leghatalmasabb dolgainak: a szerelem, az anyai szeretet és az élet apró szépségeinek ünneplésének szól. Hétköznapjaink leggyöngédebb pillanatainak felmagasztalása ez a kötet, azoknak a pillanatoknak, amelyekre csak ritkán csodálkozunk rá, ezért nagy szerencse, hogy Ann Patchett egy egész regénnyi ódát írt róluk. A szerelem, a házasság és a családi kapcsolódások keserédes szépségét az apró részletek tökéletes megfigyelése adja a szövegben. De még mielőtt épp elérzékenyülnék, a szerző mindig ránt egyet a rekeszizmainkon: a kötet humora ugyanis egyedülálló. A történet egy cseresznyéskertben játszódik, melyben idősödő farmer anyjához és apjához a vírus miatti lezárások mia

Francis Fukuyama: A liberalizmus vesszőfutása (részlet)  A régóta létező liberális demokráciákban a liberális intézményeket közvetlen támadás érte. Az olyan vezetők, mint a magyar Orbán Viktor, a lengyel Jarosław Kaczyński, a brazil Jair Bolsonaro, a török Recep Tayyip Erdoğan és az amerikai Donald Trump mind törvényes választásokon kerültek hatalomra, és a választáson megszerzett felhatalmazásukat arra használták, hogy elsősorban a liberális intézményeket támadják. Ezek közé tartoznak a bíróságok és az igazságszolgáltatás, a pártatlan állami bürokrácia, a független média és azok az egyéb testületek, amelyek a fékek és ellensúlyok rendszerében a végrehajtó hatalmat korlátozzák. Orbán Viktor elég sikeresen töltötte fel a bíróságokat a saját támogatóival, és hajtotta a magyar média nagy részét szövetségesei ellenőrzése alá. Trump kevésbé sikeresen próbálta meggyengíteni az olyan intézményeket, mint az Igazságügyi Minisztérium, a hírszerző közösség, a bíróságok és a fősodratú média, de a

Kjersti Annesdatter Skomsvold: A gyerek (részlet)   Nem tudok vigyázni a dolgokra, az összes szép holmimat tönkreteszem. A kék kabátom ujját végighúztam a frissen festett falon, az Edeltől kapott régi váza ezer darabra tört, a szemem láttára hullik darabjaira mindenem. Én magam is egy tejespohár vagyok, amely a földre esik, egy gyereket kihordani és a világra hozni maga a bomlás, a csontváz széthullik, a medence meglazul, a test szétreped, arra emlékeztetve, hogy legvégül porrá leszek, és mindez csak fel-gyorsítja a folyamatot. A madár kitör a tojásból. A tojás a világ. Aki meg akar születni, annak egy világot kell széttörnie. [1] A szétmarcangolt, meggyötört nők szótlanul járkáltak körülöttem a kórház folyosóján, útban a nővérszoba felé, hogy fájdalomcsillapítót kérjenek, vagy a büfébe valami harapnivalóért. Apró léptekkel haladtak, óvatosan emelgetve a lábukat, fájdalmas volt számukra a járás, hatalmas öregember-pelenkát viseltek, és a nagy, üres hasuk mintha nem tudta volna, hogy a

Pauline Harmange: Széttört helyeken Anaïs Nollet egy szép napon elhatározza, hogy a görög mitológiából ismert Daphnét tetováltatja a hátára. Az örökké illatozó babérfa-nőt hiába tette végül Apolló a győzelem jelképévé, ha szerelmét erőszakkal akarta rákényszeríteni. Akárcsak Daphné, Anaïs sem igazán önazonos a kapcsolatában, inkább azért van Alexszel, hogy általa elfedje önmagát, és folytassa szinte láthatatlan életét, melyben nem kell szembesítenie magát a valódi fényekkel és árnyékokkal. A tetováló szalonban azt hallja, hogy Limoges olyan város, ahová meghalni mennek. Amikor tehát elveszíti a munkáját, majd egy hónap múlva a párja is elhagyja, úgy érzi, meg kell látogatnia a várost. Meghalni érkezik oda, de az újjászületés vár rá. Toxikus kapcsolatokról olvastunk már, egyre nagyobb teret kap annak a kielemzése is, miképp mérgezheti életünket a közvetlen környezetünkben lévők viselkedése, és alakíthat ki önbántalmazó viselkedési struktúrát. Anaïs anyjának toxikus működése azonban a cs