még1könyv

Ben Lerner: Az iskola Topekában   Vajon létezik, hogy a történelem körkörös ívet ír le, és minduntalan csak ismétli önmagát? Létezik, hogy ennyi idővel a feminizmus kialakulása után még mindig a patriarchátus kétségbeesett, szorongó gesztusai ellen kell küzdenie a nőknek? És persze a férfiaknak? Lehetséges, hogy az emberi történelem mint egyéni történelem felfogható, szexuális-agresszív konfliktusok lassú sorozatának?   Az iskola Topekában című regény újdonsága nem abban rejlik, hogy bemutatja a toxikus maszkulinitást, egyszerre agresszív és regresszív neopatriarchális világunkat, melyben a szexizmus és hímsovinizmus olyasféle reneszánszát éli, mintha az emancipáció meg sem történt volna. Ben Lerner eredetisége abban mutatkozik meg, ahogy bemutatja, hogy az önmagát szexuális gyarmatosítónak képzelő fehér férfi, a mindenkin (nőkön, melegeken, értelmi fogyatékosokon, vallási vagy rasszcsoportokon stb.) átgázoló Marlboro-man, olyan értékválságba került, melyben valójában önmagát kasztrál

Gerald Durrell: Korfu-trilógia (részlet)    A költözés Az ólmos augusztusi eget jövendölő csípős szél elfújta a júliust, mint a gyertyát. Éles, szúrós dara hullott, mely opálos, szürke lepedőként lebegett, valahányszor belekapott a szél. A bournemouthi tengerpart mentén a kabinok kifejezéstelen faarccal bámultak a tajtékos, zöldesszürke tengerre, mely vad fröccsenéssel csapódott a part betongátjának. A sirályokat a város fölé sodorta a szél, és most ott lebegtek a háztetők fölött, kifeszített szárnnyal, ingerülten vijjogva. Olyan időjárás volt, amely végsőkig próbára teszi az ember türelmét. A családom, így együtt, nem volt éppen megnyerő látvány ezen a délutánon, mert az időjárás kinek-kinek meghozta szokásos betegségét, amelyre hajlamos volt. Nekem, aki a földön feküdtem, és kagylógyűjteményemet rendezgettem, hörghurutot hozott, s úgy eltömte a fejemet, mint a cement; csak nyitott szájjal, hörögve tudtam lélegzeni. Ami Leslie bátyámat illeti, sötéten és mogorván kuporgott a tűznél;

Ivana Dobrakovová: Anyák és kamionsofőrök (részlet)   Azt mondja, nem vagyok normális. Azt mondja, Lara, te nem vagy normális. Lara, tisztában vagy te egyáltalán azzal, hogy hogyan viselkedsz, mit csinálsz, milyen hatással vagy másokra? Lara, állítsd le magad, Lara, ne rohangálj itt körülöttem, úgysem csinálsz meg soha semmit rendesen, elég megnézni, hogy élünk itt, Lara, ne hagyd, hogy azok a te állítólagos barátaid és barátnőid kihasználjanak, Lara, miért nem veszed észre, fogd már fel végre, hogy ez teljesen felesleges, senki semmit nem fog viszonozni, Lara, te egyszerűen naiv vagy, Lara, most nevessek? Lara, abbahagynád végre ezt a rohangálást – hogy hagyhatnám abba a rohangálást, ha te a kisujjadat sem mozdítod meg, ha nem segítesz! – Lara, hallgass el végre és állítsd le magad, Lara mért nem szarod már le őket, Lara, már megint miről beszélsz, Lara, ennek se füle, se farka, Lara, te már megint bepanaszoltad Matteo tanító nénijét? Lara, azt akarod, hogy kirakják a suliból? Lara,

Helene Flood: A terapeuta (részlet) Március 7., szombat – A hiány Öreg Torp ajtócsengőjére ébredek. A hang harsány, mint valami légiriadó, kiválóan alkalmas arra, hogy a kommunisták megfelelőnek találják a bejárati ajtajukhoz. Az álmom nyugtalan és szétfolyó volt, alighanem úsztam, és volt valami, amit feltétlenül meg kellett csinálnom. Az ajtócsengő. A fülsiketítő, kitartó rikácsolás magamhoz térít. Az ágy másik felére nézek. Üres. Viszont valaki odalent áll az ajtó előtt, és ki más lehetne az? Magamra kapom a fürdőköpenyt, és megkötöm, miközben kiszaladok a folyosóra, a lépcsőn lefelé robogva a korlátba kapaszkodom, nehogy elcsússzak a padlószőnyeg helyett kartonlapokkal borított ragacsos lépcsőfokokon, és közben magasra emelem a lábamat, hogy lehetőleg a meglazult szegélylécekben se bucskázzak le. Visszajött. Mindent el fog mondani. Biztos csak valami félreértés lesz, hogy is lehetne más. Lerohanok a következő lépcsőn az alagsor szintjére, ahol a bejárati ajtó van, és kitárom.

Jonas Jonasson : Édes a Bosszú Részvénytársaság (részlet) Ifjabb Ole Mbatian, a javasember szeretett beszélgetni. Gondolatokat cserélni másokkal. Új dolgokat tanulni. Ilyen irányú vágyait a maszáj faluban, ahol élt, nem tudta kielégíteni. Feleségei csak a móres tanítására voltak jók. Heti találkozói a fogatlan törzsfőnökkel intellektuális tartalmukat illetően éppolyan igénytelenek voltak, mint általában a beszélgetései a falubeliekkel. Sok jót el lehet mondani a helybeli tehén- vagy kecskepásztorokról, de ha valaki az élet mélyebb értelméről szeretett volna szót váltani valakivel, annak ehhez máshol kellett partnert keresnie. Maradt a kovács nővére. Aki egyszer ifjú korában rossz buszra szállt fel Narokban, és tévedésből eljutott Nairobiba. Három évig tartott, amíg hazatalált. Ami azzal az előnnyel járt, hogy a faluban mindenkinél jobban tudta, hogyan működik odakint a világ. És azzal a hátránnyal, hogy az erről szóló történeteinek mesélését soha nem tudta abbahagyni. Ole Mbatian iri

Kit Yates Ne hidd el az igazságot! – Miért (szinte) minden matematika? (részlet) EXPONENCIÁLIS GONDOLKODÁS Az exponenciális viselkedés bámulatos ereje és kijózanító korlátai Darren Caddick egy dél-walesi kisvárosban dolgozik gépjárművezető-oktatóként. 2009-ben kecsegtető ajánlatot kapott egy barátjától. Ha befizet 3000 fontot egy helyi befektetési társaságnak, és beszervez két embert, akik ugyanezt megteszik, néhány héten belül 23 000 fontot fog visszakapni. Caddick először azt gondolta, ez túl szép, hogy igaz legyen, és ellenállt a kísértésnek. Végül azonban a barátai meggyőzték, hogy – a saját szavaival élve – „senki sem fog veszíteni, mert a lánc egyre csak folytatódik, a végtelenségig”. Így aztán elhatározta, hogy beszáll a játékba. Mindenét elvesztette, és tíz év elteltével is együtt kell élnie döntésének következményeivel. Caddick a tudtán kívül egy pilótajáték alsó szintjén találta magát, ami azonban nem „folytatódhatott a végtelenségig”. Az Adok-kapok elnevezésű játék 2008-b