még1könyv

Lev Tolsztoj: Háború és béke A klasszikusokat nem azért kell 50 évente újrafordítani, hogy meglegyenek frissebb nyelven is a polcunkon, majd hagyjuk őket tovább porosodni. Az igazán jó klasszikusok annyira modernek, hogy bármely kor emberét meg tudják szólítani. Tolsztoj az Orosz Birodalom elitjéhez tartozó családban született, szerteágazó rokonságában számtalan befolyásos államférfit és katonai vezetőt találunk – ez széles látókörében is tetten érhető. Magától értetődően beszélte a főbb európai nyelveket, és többször beutazta Európát. Hivatásos katonaként vett részt Oroszország kaukázusi háborúiban, így harcolt Csecsenföldön is, de ami ennél is fontosabb, részt vett az 1853–1856-os, Oroszországot megrendítő krími háborúban, ahol Oroszország Európa vezető hatalmaival, Angliával és Franciaországgal nézett szembe egy hatalmas háborúban – ezért is tud megrendítő hitelességgel írni a háborúról. Az 1850-es években Tolsztoj éppen a háborús élményei alapján írt rövidebb munkáival robbant be

Janice Hallett: A színjáték   Mi köti össze az irdatlan levelezést, melyet a két ügyvédbojtárnak át kell néznie főnökük kérésére? Leginkább a vér. Egy angliai kisvárosban ugyanis gyilkosság történt, és az eset felderítéséhez szükség van az ott élők levelezésének áttekintésére. A vezetőügyvéd ugyanis azt gondolja, valakit tévesen ítéltek el. A klasszikus levélregény formáját a krimi területén eddig kevesen alkalmazták, Janice Hallett tehát újraértelmezi a műfajt. Az pedig, hogy a krimi nagy részében nemhogy azt nem sejtjük, ki a tettes, de még az áldozatról sincs fogalmunk, még izgalmasabbá teszi könyve olvasását, körmünket rágva pörgetjük a lapokat. Idegesítő vagy minden lében kanál áldozatjelöltből ugyanis bőven akad a történetben. A színjáték szerzőjének ötlete egyszerű: Lower Lockdown lakóit amatőr színjátszó társulatuk életén és az ehhez kapcsolódó leveleken keresztül mutatja be. Látjuk, mit ír az egyik szereplő, és látjuk azt is, róla mit írnak. Természetesen mindenki mást gondol