Markovits Rodion: Szibériai garnizon. Kollektív riportregény
Túlélhető-e az orosz hadifogság ananászkonzerven és lazacon? Egy szuronnyal átlyukasztott arcú katona lehet-e ünnepelt színésznő a fogolytábor színpadán? Hazaérnek-e a cseh légionisták, ha Moszkvában a Vlagyivosztok felé tartó vonatra szállnak fel? Milyen hasznát venni egy japán legyezőnek Kelet-Szibériában? Megtöltheti-e egy tiszt a derékaljul szolgáló zsákját szalmával? Hogyan szolgál párnaként egy borotvakészlet?
S egyáltalán, mire jó egy lúdtalp; mi köze a holland sajtnak az Urálon túli területekhez; egy előkelő hölgy selyemharisnyájának a burját lovas íjászathoz?
– a Szibériai garnizon a maga zseniálisan szatirikus módján minderre megfelel, és emellett még jó néhány további elgondolkodtató kérdéssel is szolgál.
A főszereplőt, a Pesten munkát kereső, diplomás ügyvédet a szarajevói merényletet követően besorozzák és kiképzik, majd tiszti iskoláját elvégezve kikerül a galíciai, a volhíniai frontra, a Bruszilov-offenzíva vonalába, ahol 1916-ban orosz hadifogságba kerül, s Kelet-Szibériába, az Amur-parti Habarovszk melletti fogolytáborba viszik, az orosz–kínai határra.
A tábori élet mindennapjai, megpróbáltatásai, a túlélés érdekében kialakított viselkedésmód, az emberies létállapot megőrzése végett tett vagy nem tett cselekedetek „lajstroma” a regény első része; míg a második az évekkel későbbi, az immár polgárháborús Oroszországban megtett hazaút és a krasznojarszki fogolytáborban eltöltött újabb évek története.
A tiszti és katonai önkény elviselése, az európai civilizáció eszményének megőrzése érdekében végzett tábori kulturalizáció, a maga lágerbeli színházi és lapkiadási tevékenységével, kisebb-nagyobb magánalkuival – mind a túlélést és a hazatérés reményét szolgálva. Szívszorító, tragikus, ugyanakkor nagyon emberi módon.
A regény keletkezéstörténete és kiadásának útja a világsikerig hasonlómód érdekes. Markovits Rodion felhívása a kolozsvári Keleti Újság 1926. december 26-ai, karácsonyi számában jelent meg: arra biztatja és kéri az egykori katona- és fogolytársait, hogy nyújtsanak készülő regényéhez segédkezet, s leveleikben írják meg neki a saját frontbéli és hadifogolytábori tapasztalataikat. A felhívásra érkező több mint 300 levél felhasználásával írja meg kollektív riportregényét, melyet a Keleti Újság 1927. április 4. és augusztus 15. között heti rendszerességgel közölt folytatásokban – megduplázva ezzel az olvasóinak számát. Ám a lap változó tulajdonosi viszonyai miatt gyorsan be kellett fejeznie a regényt, s az előfizetők elmaradása okán szerzői magánkiadásban jelenteti meg két kötetben 1927 decemberének elején.
A kor ismert mecénásának, Hatvany Lajosnak is küld egy tiszteletpéldányt, ám a báró felvágatlanul a szemetesbe hajítja, ahonnan a szobalánya veszi ki, s adja újra a kezébe. Hatvany ezúttal – miközben borotválják – elkezdi olvasni, s innen nincs visszaút. Oly lelkes és oly nagyra tartja a regényt, hogy azonmód levelet ír a szerzőnek, megjósolva a világhírt és ehhez a segítségét ajánlja. Markovits Rodion azonban alig akarja elhinni a levél valódiságát, s nem is válaszol rá. Hatvanynak fel kell keresnie őt. A pincében szomorkodó példányokat Pestre viteti, ahol rögtön szétkapkodják, ezért a Genius Könyvkiadó 1928 decemberében újra megjelenteti – a többi pedig már történelem.
Két év alatt több mint tucatnyiszor nyomják újra a hatalmas érdeklődésre való tekintettel (az 1930-as, 15. kiadás már 68 ezer összpéldányt jelez). Hatvany ideiglenes fogsága alatt a börtönben németre fordítja: a berlini Vossische Zeitung folytatásokban közli, s rangos német kiadó, az Ullstein Verlag megjelenteti. Halász Gyula ezzel párhuzamosan angolra ülteti át, amit rendkívüli módon a londoni Daily Mail közöl folytatásokban, s a regény nemcsak az Egyesült Királyságban, de az Egyesült Államokban, s Dél-Amerikában is megjelenik.
Tizennégy országban jelenik meg a regény rövid időn belül, többek közt lefordítják francia, finn, olasz, holland, román, kínai nyelvekre. A siker kirobbanó és frenetikus. A jogdíjakból a szerző nemcsak gazdag emberré válik, de a pesti New York és Meteorit kávéházakban is ott ül már Molnár Ferenc, Heltai Jenő és Kosztolányi Dezső irodalmi törzsasztalánál, akik mind lelkes olvasói és méltatói a Szibériai garnizonnak. Fényképe az újságok címoldalaira kerül, regényét Hašek, Kafka, Remarque és John Dos Passos világsikert aratott regényeihez hasonlították.
A szerző már 1929-ben megjelenteti a regény folytatását Aranyvonat címmel – de ez már egy másik történet…
Az 1948-as hatalomváltás után a szerző neve kitörlődött a nemzeti kánonból, évtizedekre elfelejtették, az irodalomtörténeti listákon már nem szerepeltették. 1935 óta – mikor a Révai Testvérek Kiadó ismételten megjelentette a Magyar Nemzeti Könyvnap alkalmából – csupán kétszer adták ki Magyarországon a Szibériai garnizont (1986, 2009), melyet pedig külföldön még most is számontartanak, például Olaszországban ma is keresett mű.
A Szibériai garnizon nyelvi és látásmódbeli elevenségének nem ártott az idő, ahogy a benne foglalt történelem- és létszemlélet is kortárssá – klasszikussá – avatja.
Méltó rá, hogy az új generációk megismerhessék, s általa a magyar történelem egészen máig ható tragédiasorozatát is jobban megértsék.
(Európa Könyvkiadó)
Markovits Rodion: Szibériai garnizon, Európa Könyvkiadó, 2021