Jesmyn Ward: Most leszállunk innen
Míg Jesmyn Ward előző kötetei kamaradarabok voltak, a Most leszállunk innen mitikus Wagner-operaként szól a gyász és bánat feldolgozásáról, melyhez alá kell szállni lelkünk poklának legmélyebb bugyraiba. A megfelelő szellemvezetővel pedig, akárcsak Dante Isteni színjátékában, végül rátalálhatunk a felemelkedés ösvényére.
A kegyetlenül részletes és őszinte szöveg a szerző saját lelki alászállását is tükrözi. Jesmyn Ward 2020-ban veszítette el férjét, gyermekei apját. Gyászának fájdalmában gyermekei iránt érzett szeretete tette lehetővé, hogy levegőt vegyen. „A rettegés, hogy titeket is elveszíthetlek, jobban megértette velem Annis alászállását, és minden szó, amit leírok, értetek íródik.”
A mélyebbről, sötétebb nyelvi zugokból feltörő, lírai szöveg tolmácsolója ezúttal Gy. Horváth László, aki a nagy Tolsztoj-regények fordítása után Wardnak ezt a kötetét ültette át magyarra. A szöveg zeneien frappírozott, kemény, mégis légiesen költői mondatai jól visszaadják a főszereplő kamaszlány, Annis törékenységét és törhetetlenségét.
A kétszeres Nemzeti Könyvdíjjal kitüntetett Jesmyn Ward Most leszállunk innen című regénye Amerika múltjának abba a korszakába kalauzolja az olvasót, melyet legszívesebben mindenki elfelejtene. Egy olyan időszakba, amikor a fizikai, pszichológiai és szexuális erőszak állandó jelenség volt a rabszolgák számára. Az addig szabad életet élt sötét bőrűek, miután rabszolgahajókon Amerikába hurcolták őket, hirtelen azon kapják magukat, hogy fehér emberek ültetvényén dolgoznak gyötrelmesen.
Vagy ahogy Annis és anyja, egy fehér ember házában. Ez a bizonyos fehér ember a regényben csak „nemzőm”-ként van megnevezve. Nem sokkal később kiderül, hogy nem véletlenül: Annis nemi erőszakból fogant, anyja és ő valójában az erőszaktevő házában dolgozik személyzetként, kénytelenek kiszolgálni a férfit, és retraumatizálódni jelenlététől nap mint nap. Annis irigykedve figyeli a házban élő fehér bőrű, gyenge és életképtelen féltestvéreit, és bele-belehallgat abba, amikor a házitanító oktatja őket. Ilyenkor ő is tanul: mit mesélt Aritsztotelész a méhekről, amik a kamaszlánynak is lelki segítői, vagy Dantéról, miként vezette őt Vergilius végig a poklon. De Annisnek hamarosan rá kell döbbennie, hogy a saját élete is egy pokol.
Ám ebben a pokolban eddig legalább anyja szeretete megóvta a kínoktól. Egészen odáig, amíg nemzője, vagyis saját apja, Annisra is szemet vet. Amikor anyja megpróbálja megvédeni lányát, másnap gazdája eladja, hogy az asszonyt kötélre verten délre vigyék.
Annis teljesen egyedül marad: és hiába tanította az anyja nagyanyja fegyvereivel harcolni, tehetetlennek érzi magát. Nagyanyja annak idején egy afrikai király harcos katonája volt, de mást szeretett, ezért száműzték. Büszkeségét, bátorságát és harci tudását viszont átadta lányának, aki pedig Annisra bízta ezt a tudást. Mint ahogyan a szellemvilággal való kapcsolatba lépést is.
Vajon mire megy Annis a hajába rejtett harci elefántcsontkéssel, a kezébe rejtett harcmozdulatokkal, a méhek és a természet jeleinek ismeretével és a spirituális világ üzeneteivel? Megóvhatják őt, amikor tiltott szerelme lelepleződése után, gazdája úgy dönt, őt is eladja? A Dél felé tartó hosszú menetelés során megtalálja Annis a magában lévő erőt és büszkeséget, hogy a pokolra szállás után szárnyalhasson?
Jesmyn Ward könyvei sokszor eltérnek egymástól, de egy valami mindig összeköti őket. A szerző eltökélten ragaszkodik ahhoz, hogy árnyaltan rajzolja meg szereplői egyéniségét, és küzdelmüket méltóságukért, autonómiájukért és érzelmi rétegzettségükért. Fontosnak tartja azt is megmutatni, hogy a gyengédség nem gyengeség, a törékenység pedig egyáltalán nem jelenti azt, hogy valaki megtörhető.
(21. Század Kiadó)
„Most leszállunk innen a vak világba!” – kezdé a költő. Babits Mihály fordításában így hangzik az idézet Dante Pokoljából, ahonnan e regény a címét kölcsönzi. A Most leszállunk innen igazi mestermű, amely az amerikai irodalom klasszikusaként fog bevonulni a köztudatba. Egy lány története, aki rabszolgaként élt az amerikai polgárháborút megelőző években. Annist egy fehér rabszolgatartó nemzette, aki eladja délre. A hosszú menetelés során a lány édesanyjához kapcsolódó emlékeiben talál vigaszra, illetve a nagymamájáról szóló történetekben, aki harcos volt Afrikában. Annis számára e két nőalakon keresztül nyílik meg a kézzelfogható valóságon túli szellemvilág, amelyben ott van a föld és a víz, mítosz és történelem; ott vannak azok a szellemek, amelyek adnak és nevelnek, és azok, amelyek manipulálnak és elvesznek. Az alászállás története végeredményben egy újjászületés története, amely során Annis visszavívja a jogot, hogy ő kormányozza saját életét.
Jesmyn Ward 1977-ben született Kaliforniában, de Mississippi államban nőtt fel, ahonnan szülei eredetileg is származnak. A Stanford Egyetemen végzett angol szakon, jelenleg a New Orleans-i Tulane Egyetemen tanít. Kétszer, 2011-ben és 2017-ben kapta meg a Nemzeti Könyvdíjat, A csontok megmaradnak, illetve Hallgasd a holtak énekét! című regényeiért. További díjai: a Kongresszusi Könyvtár legjobb regényért járó díja, MacArthur-ösztöndíj.
Jesmyn Ward: Most leszállunk innen, Fordította Gy. Horváth László, 21. Század Kiadó, 2024