C. S. Forester: Greyhound (részlet)
C. S. Forester: Greyhound – Egy lehetetlen küldetés (részlet)
– Uram! – sivított fel azonnal egy hang a telefonban.
A Dodge nyilvánvalóan már várta a parancsot.
– Foglaljon el új pozíciót a konvoj jobb oldali oszlopának vezérhajója előtt három mérfölddel!
Krause a szóbeli parancsok kiadásához szükséges kimért hangon beszélt, ami felhívta a figyelmet dallamtalan beszédére.
– A jobb oldali oszlop vezérhajója előtt három mérfölddel – ismételte a hang a telefonban. – Értettem, uram.
A válaszoló egy kanadai volt, és beszédének ritmusa meg hangmagassága természetesebbnek hatott, mint a briteké. Kizárt, hogy félreértse. Krause a kompasz jelzésismétlőjére nézett, majd a fedélzeti tiszthez fordult.
– Irány nulla nulla öt, Mr. Carling.
– Értettem, uram – felelte Carling, majd a kormányosra nézett. – Hajókormányt balra! Fordulás nulla nulla öt irányba!
– Hajókormányt balra – ismételte a kormányos, és elfordította a kereket. – Irány nulla nulla öt.
Ő volt Parker, a III. osztályú kormányosmester, a huszonkét esztendős házasember, és mellesleg egy haszontalan fráter. Carling tudta ezt, ezért nem vette le a tekintetét a jelzésismétlőről.
– Sebesség tizennyolc csomó, Mr. Carling – mondta most Krause.
– Igenis, uram – felelte Carling, és kiadta a parancsot.
– Gyorsulás tizennyolc csomóra – ismételte a hírközlőnél álló ember.
A Keeling fordulni kezdett, engedelmeskedve a kormánynak; a fedélzetről Krause lábán felfelé kúszó remegés felgyorsult, ahogy a hajó új pozíciója felé tartott.
– A gépház megerősíti, sebesség tizennyolc csomó – szólalt meg a gépház távírójánál ülő tengerész. Új ember volt a hajón, aki Reykjavíkban került a hajóra; ez volt a második turnusa. Két évvel ezelőtt összetűzésbe került a polgári hatóságokkal, amikor eltávozáson cserbenhagyásos gázolási ügybe keveredett. Krause nem emlékezett a nevére, és ezt majd orvosolnia kell.
– Tartjuk a nulla nulla ötös irányt – közölte Parker a szokásos nyegle hanghordozásával, ami egyfelől bosszantotta Krause-t, másfelől jelezte a kormányos megbízhatatlanságát.
Azonban jelenleg ezzel semmit nem kezdhetett, csak magában jegyezte fel.
– A Pitot szerint elértük a tizennyolc csomót – jelentette Carling.
– Remek. – Carling az áramlásmérőről beszélt, ami a hajó sebességét mérte csomóban. Krause-nak újabb parancsokat kellett kiadnia.
– Mr. Carling, foglaljuk el új pozíciónkat a konvoj bal oldali oszlopának vezérhajója előtt három mérfölddel!
– A konvoj bal oldali oszlopának vezérhajója előtt három mérfölddel. Értettem, uram.
Krause kiadott parancsai révén a Keeling máris ebbe az irányba haladt energiatakarékos módon, és azzal, hogy keresztben haladt át a konvoj előtt, jó alkalom kínálkozott annak ellenőrzésére. Viszont most akadt egy perce arra is, hogy belebújjon a kabátjába, mert eddig ingujjban állt, karján a kabátjával. Felvette a ruhadarabot, és ahogy kinyújtotta a karját, kicsit megütötte a mellette lévő telefonkezelő bordáit.
– Bocsánat – mondta Krause.
– Semmi baj, uram – motyogta a telefonkezelő.
Carling keze már a karon nyugodott, amivel kiadhatta az általános riadót, és a kapitányt nézte, a parancsot várva.
– Nem – intette le Krause.
Ha kiadja az általános riadót, azzal a fedélzeten minden embert a szolgálati helyére szólít. Senki nem fog tudni aludni, és enni is csak kevesen; a hajó hétköznapi rutinja teljesen megszűnik. Az emberek egyre fáradtabbak és éhesebbek lesznek; a hajó hatékony működéséhez szükséges ezernyi aprómunkát, amit előbb-utóbb el kell végezni, későbbre kell halasztaniuk, mivel az elvégzésükhöz szükséges emberek a harcállásokban lesznek. És nem lehetett sokáig fenntartani ezt az állapotot – ezt a harci tartalékot megint csak a döntő pillanatra kellett tartogatni.
És ezenfelül ott volt még az is, hogy egyesek, sőt sokak hajlamosak voltak lazán végezni a feladatukat, ha nyilvánvaló ok nélkül folyamatosan különleges parancsokat kellett teljesíteniük. Krause ezt sokéves tapasztalatból, megfigyelés útján szűrte le, de egyben ismerte elméleti szinten is, a kézikönyvekből, ugyanúgy, mint az orvos, aki ismeri azokat a betegségeket, amelyeknek ő maga sosem esett áldozatul. Krause-nak számításba kellett vennie a parancsnoksága alatt álló emberek fizikai korlátait és az emberi elme szeszélyességét is. A Keeling már így is kettes fokozatú riadókészültségben volt: a harcálláspontok többsége fel volt töltve, a hajó szigorúan begombolkozva haladt – és minden, ami ezzel járt, belerondított a hajó rutinjába. A kettes fokozatú riadókészültség megerőltető volt a legénységnek, és rosszat tett a hajónak, de a kettes fokozat fenntarthatósága napokban volt mérhető, míg az általános riadóé órákban.
Hogy a James a konvojtól viszonylag távolabb a Viktor segítségével egy jelet követett, nem igazolta kellőképpen az általános riadó kiadását; alighanem még több tucat ilyen kontaktot fognak észlelni, mielőtt a konvoj hazaérne. Ezért mondott Krause „nemet” Carling ki nem mondott kérdésére. Az odapillantás, a döntéshozatal és a válaszadás nem emésztett fel többet két-három másodpercnél. Krause-nak minimum több percbe telt volna, amíg szóban végigveszi a döntése mögött álló okokat; és legalább egy-két percbe, amíg gondolatban szedi össze őket. De a régi megszokások és a hosszú évek tapasztalata megkönnyítette számára a döntések meghozatalát, ami ismerős volt számára, köszönhetően annak, hogy az aktuális vészhelyzetet övező körülményeket már előzetesen feltárta gondolatban.
Ezzel egy időben megjegyezte magában az incidenst, még akkor is, ha látszólag gyorsan kiverte a fejéből, amint túl volt rajta. Krause bővítette a Carlingról fejben vezetett dossziét azzal, hogy a másik milyen lelkesen készült kiadni az általános riadóparancsot. Ez alighanem egészen elenyésző mértékben, de kihatással lesz arra, hogy mennyire tud megbízni majd Carlingban mint fedélzeti tisztben. Elképzelhető, hogy végül befolyásolja azt az „alkalmassági jelentést”, amit Krause idővel kiállít a tisztről (feltéve, ha mindketten elég ideig élnek ahhoz, hogy sor kerüljön erre a jelentésre), különös tekintettel a Carling „parancsnok alkalmasságáról” szóló bekezdésre. Egy apró incidens, egy az ezerből, amiből majd a komplex egész lesz.
Fordította:
Sziklai István
George Krause fregattkapitány az Egyesült Államok Haditengerészetétől azt az utasítást kapja, hogy védjen meg egy harminchét kereskedelmi hajóból álló konvojt, ami a jeges Észak-Atlanti-óceánon tart Amerikából Európába. A kétségbeesetten várt utánpótlást szállítja, de csak akkor ér célba, ha átjut a veszélyes tengeren rá váró német tengeralattjárókból álló farkasfalkán. Krause negyvennyolc órán át vív elkeseredett macska-egér harcot a Greyhound hívójelű romboló parancsnokaként az U-bootokkal, küzd a kimerültséggel, az éhséggel és a szomjúsággal, hogy megvédje az ötvenmillió dollárt érő rakományt és a háromezer emberi életet.
Az Őfelsége kapitányaszerzőjének regénye alapján készült második világborús filmdráma forgatókönyvét a főszerepet játszó Tom Hanks írta.
C. S. Forester: Greyhound. Egy lehetetlen küldetés, Fordította Sziklai István, Partvonal Kiadó, 2020
