Tom Phillips: A világ hülyéi (részlet)
Tom Phillips: A világ hülyéi – Hogyan cseszett el mindig mindent az emberiség (részlet)
Kövesd a vezért!
Ahogy az emberi társadalmak egyre összetettebbé váltak, és a falukból városok, a városokból világvárosok lettek, olyan problémával kellett szembenéznünk, amely minden bonyolult döntés előtt álló nagyobb csoportban előfordul, akár egy civilizáció alapításáról, akár arról van szó, hová menjünk vacsorázni. Szükség van egy döntéshozóra.
Nem sokat tudunk arról, hogyan szerveződtek a legkorábbi társadalmak. Az emberi természet ismeretében viszont kijelenthetjük, mindig voltak olyanok, akik szerettek másokkal főnökösködni, de azt nem tudjuk, mikor lett ebből a hobbiból hivatás.
Ám azt tudjuk (sőt említettük is), hogy nem sokkal a mezőgazdaság megjelenése után az emberiség feltalálta az egyenlőtlenséget. Gratulálunk, emberek! A régészek a korai települések házait vizsgálva könnyen meg tudják ezt állapítani. Eleinte alig van különbség közöttük. A társadalmak az egyenlőségre épülnek. De pár ezer évvel a növénytermesztés megjelenése után kialakul az elit, amelynek nagyobb és menőbb házuk van, mint mindenki másnak. Az amerikai kontinenseken az egyenlőtlenség növekedése nagyjából kétezer-ötszáz évvel a mezőgazdaság kezdete után jut el egy platóra, de az Óvilágban nem áll meg, hanem egyre növekszik. Miért? Az egyik lehetséges magyarázat, hogy az Óvilágban léteztek igásállatok, azaz lovak és marhák, amelyeket közlekedésre és szántásra is használtak, és ez megkönnyítette a következő nemzedékekre hagyható vagyon felhalmozását. Így született meg az a bizonyos egy százalék.
A történelem bizonyos pontján ezek az elitek nemcsak valamicskével gazdagabbak mindenki másnál, de elkezdenek uralkodni felettük. A legkorábbi városokban a szellemi vagy vallási vezetők voltak a legközelebb a mai értelemben vett uralkodókhoz, de úgy ötezer évvel ezelőtt Egyiptomban és Mezopotámiában (a mai Irak területén) valami megváltozott, és létrejön mindannyiunk kedvenc kormányzati modellje: az abszolút dinasztikus monarchia! Egy sumer nyelvű kőtábla segítőkészen felsorolja az összes királyt (és egyetlen magányos királynőt) uralkodásuk sorrendjében, ami azt jelenti, hogy ez valószínűleg az emberiség első királyainak listája. Sajnos persze a lista nagy része sületlenség. A sorban az első királyról, Alulimról feljegyzi, hogy huszonnyolcezer évig uralkodott. Ami már csak azért is valószínűtlen, mert még a mai napon is huszonkétezer év volna hátra az uralkodásából.
Vajon miért szavaz az emberiség újra és újra a „nevezzünk ki egy figurát főnöknek” döntéshozatali modellre? Nyilván nem sok választásuk volt: az első uralkodók valószínűleg erővel vagy a kényszerítés egyéb módszereivel ragadták magukhoz a hatalmat. De a dolog valószínűleg a hadviseléssel is összefügg – a fáraók dinasztiája Egyiptomban akkor kezdődik, amikor Alsó- és Felső-Egyiptomot hódítással egyesítik, és a sumer királyok is a városok közötti konfliktusok eszkalálódó szakaszában jelennek meg. Valamivel később, Kr. e. 2334-ben, pár száz évnyi uralkodás után őket is meghódította a szomszédos Akkád ura, Sarrukín, aki a világ első birodalmának megalapításán fáradozott. A mexikói Oaxacában a régészek szerint mindez egy helyszínen játszódott le. Háromezer-hatszáz évvel ezelőtt a San José Mogote nevű kis település kezdetben aprócska, egyenlőségen alapuló, nem hierarchikus falu volt a mezőgazdaság bevezetése után. A következő évezredben a szomszédos falvakkal adódó kisebb villongások elfajulnak, a vagyoni különbségek megnőnek, és kétezer-négyszáz évvel ezelőtt a településen már fejedelem uralkodik, a völgyet háború dúlja, San José Mogote népe pedig felköltözik a hegyre, és védőfalat húz maga köré.
Mi volt először, a vezér vagy a háborúk? Ez amolyan tyúk-tojás kérdés, de a kettő kéz a kézben jár, és sajnos nem is kizárható, hiába is kívánna valaki az aprócska, egyenlőségen alapuló falu lakója maradni. A háború hívei számára viszont az a jó hírünk van, hogy néhány fejezet múlva bővebben írunk majd róla, most azonban a vezérekre koncentrálunk.
Tudom, nehéz ilyesmit elképzelni a mi szerencsés, felvilágosult korunkban, de bizony néha előfordul, hogy az országok vezetőivé emelt személyek nem tökéletesen alkalmasak a posztjukra. Bár talán nem is annyira meglepő: valószínűleg kissé különcnek kell ahhoz lenni, hogy egy ország vezetésére vágyjon az ember. Legtöbbünknek az is gondot okoz, melyik zoknit vegyük föl reggelente, gondoljunk csak bele, szeretnénk kiválasztani, milyen zoknit vegyen föl az egész ország?
Természetesen sokféle vezető létezik, és sokféle úton-módon juthat egy ország vezetőhöz. Itt vannak a minden rendű és rangú egyeduralkodók: az örökletes dinasztiák, az Isten kegyelméből uralkodók, az erőszakkal hatalom törők, a diktátorok különféle fajtái. Na és persze vannak a demokratikus választások. A következő fejezetben gyorsan átfutjuk, hogyan lehet elcseszni a demokráciát, most azonban vetünk pár pillantást a történelem legalkalmatlanabb, legrémesebb, sőt egyenesen zakkant egyeduralkodóira.
Kezdjük Csin Si Huang-tival, az első kínai császárral, aki elég elképesztő módon alakította világunkat jövőbe látó víziójának és brutális, de igen hatékony szervezőkészségének kombinálásával. Szerencsétlenségére az egészet elcseszte klasszikus, de kissé paranoiás főgonosz stílusú túlkapásokkal.
Csin azzal a ravasz diplomáciai taktikával egyesítette egyetlen birodalomba Kína hadban álló hét királyságát, hogy meghódította őket. Ez addig még senkinek nem sikerült: Kr. e. 222-ben, amikor Róma még csak fontolgatja, hogy Itálián túl is terjeszkedjék, és valódi birodalmat építsen, Csin már létrehozta hatalmas politikai egységét, amely minden más birodalmat túlélt.
Nemcsak ezt hajtotta végre, hanem eközben modern kormányzati reformok és szabályok sorát vezette be: csökkentette a feudális főurak befolyását, megteremtette a központosított bürokráciát, egységesítette az írást, a pénzek és mértékegységek rendszerét, alapvető közlekedési infrastruktúrát hozott létre egy hatalmas úthálózat és egy korai postaszolgálat formájában. Ja, és ő kezdte építtetni a később nagy fal néven híressé vált erődítményrendszer első szakaszait.
Hát akkor mi is a baj Csin Si Huang-tival? Hát, mindezt sajnos úgy hozta létre, hogy elfojtott minden ellenzéki megnyilvánulást, minden szembehelyezkedő filozófiát, kivégeztetett mindenkit, aki nem értett egyet vele és erőszakkal hurcoltatta a parasztokat az építkezésekre. Tekintve a dolgok alakulását a történelemben, ez azért nem annyira meglepő.
Sokkal meglepőbb, hogy mire használta példátlan központosított hatalmát és kiterjedt közlekedési hálózatát: röviden, alattvalóit az élet elixírjének felkutatására kényszerítette.
Csin nagyravágyó ember volt, a halhatatlanság vágya nem hagyta nyugodni. Szentül hitte, hogy új birodalmának korlátlan hatalmával kikényszerítheti az örök élet titkának megtalálását.
Országos kutatást rendelt el, doktoroktól katonákon át kereskedőkig a birodalom legtávolabbi csücskében mindenkit rákényszerített a részvételre. Saját nyomozását nagyszabású kormányprogramként kezelte, udvarába rendszeresen érkeztek a kutatás haladásáról szóló jelentések a helyőrségektől, és az elbírálásra küldött növények, főzetek. Minden egyes orvost állami nyilvántartásba vettek. Bizonyos értelemben ez maga volt a központosított közegészségügyi rendszer korai formája. Más értelemben pedig nem.
Csin bánatára az egészségügyi rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Gonosztevőre jellemzően a halhatatlanság kergetése lett a végzete: állítólag több életelixír, amelyet megkóstolt, higanyt tartalmazott. Ami természetesen a halálát okozta. (És nagyon valószínű, hogy halála előtt meg is őrült a higanymérgezéstől, amit meg is érdemelt ez a hataloméhes zsarnok, akinek minden szava maga volt a törvény.)
Halála idején már mindenki torkig volt vele; amint lelépett a színről, szinte azonnal lázadás tört ki, pár évvel a halála után az örökösét is megbuktatták. Csin dinasztiája sem bizonyult tartósnak, habár a birodalom, amelyet alapított, a mai napig világhatalom. Az örök élet titkát pedig soha nem találták meg.
Fordította: Merényi Ágnes
A modern ember hatalmas eredményeket ért el a legutóbbi hetvenezer
évben, amióta a Földön él. Művészet, tudomány, kultúra, kereskedelem – az evolúciós tápláléklánc igazi győztesei vagyunk. Ám nem mindig volt
könnyű a menet, és néha – tényleg csak párszor – sikerült úgy
istenigazából elcsesznünk.
Történelmet, tudományt, politikát és
popkultúrát egybegyúrva izgalmas eszmefuttatásokat olvashatunk az
emberiség legdicsőbb és legsötétebb pillanatairól. Például Lucyről,
legelső ősünkről, aki egy fáról lezuhanva halhatott meg. Vagy Ming
Cseng-tö császárról, aki a lámpásfesztivál idején a palotában raktározta
a puskaporkészletét. Vagy éppen egy bizonyos osztrák hadseregről,
amelyik egy részeges éjjelen önmagát bírta megtámadni.
A világ hülyéi atyaian emlékeztet bennünket arra, hogy a legapróbb hiba is képes változtatni a civilizáció menetén.
Tom Phillips újságíró, a Full Fact tényfeltáró, független, civil portál szerkesztője az Egyesült Királyságban. Korábban a BuzzFeed UK vezetőszerkesztője és riportere volt, és dolgozott különböző hírportálok, tévécsatornák szerkesztőjeként. A világ hülyéi az első könyve.
Tom Phillips: A világ hülyéi. Hogyan cseszett el mindig mindent az emberiség, Fordította Merényi Ágnes, Athenaeum Kiadó, 2020
