Gareth Southwell: Paradoxonok (részlet)
Gareth Southwell: Paradoxonok (részlet)
A tudatlanság paradoxona
Honnan tudjuk, hogy tudjuk, amiről azt gondoljuk, hogy tudjuk?
Ahelyett, hogy megválaszolta volna, Szókratész görög filozófus, Platón mentora a feje tetejére állította a kérdést: ahelyett, hogy kijelentenénk, bizonyosak vagyunk valamiben, nem lenne bölcsebb elismerni a tudatlanságunk által kijelölt határokat? Vagy, híressé vált szavaival: „Amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom.”
Platón szerint (aki a Szókratész védőbeszédében meséli el a történetet) Khairephón, Szókratész követője egyszer megkérdezte a delphoi orákulumot, ki a legbölcsebb ember, mire ő azt válaszolta, hogy Szókratész az. Szókratész igencsak elcsodálkozott ezt hallva, majd rájött, hogy az orákulum szerint ő biztos csak azért bölcs, mert másokkal ellentétben, akik olyan tudást mondanak magukénak, mellyel nem rendelkeznek, csak ő tudta, hogy nem tud semmit.
Szókratész módszere
Ez a hozzáállás lett az alapja annak, amit ma szókratészi módszernek hívunk, mely – attól függően, hogyan használjuk – lehet egy ügyes vitatechnika, vagy őszinte kísérlet az igazság felderítésére. Azaz ahelyett, hogy felépítenénk és megvédenénk egy filozófiai elméletet, egyszerűen megkeressük azokat, akik azt állítják, tudnak valamit, majd megkérdezzük, miből gondolják, hogy tudják a dolgot. Ezzel vagy bebizonyítjuk, hogy a másik ostoba, vagy mindketten eljutunk a kérdés mélyebb megértéséig. És, sokak nagy bosszúságára, Szókratész pontosan ezt tette, olyanok után kutatott Athén népe közt, akik olyasvalamit tudtak, amit ő nem.
Tudhatjuk-e, hogy nem tudunk semmit?
Valójában vitatható, hogy Szókratész ténylegesen tett-e kijelentést ilyen radikális tudatlanságról, mert amellett, hogy életéről és vélekedéseiről főként leghíresebb tanítványa (Platón) írásai tudósítanak, maguk az írások is gyakran ábrázolják Szókratészt, amint mindenféle tudás birtokosaként állítja be magát (minket pedig bizonytalanságban hagynak azzal kapcsolatban, melyik gondolat Szókratészé, melyik Platóné…). De ha tett is ilyen kijelentést, tudhatjuk-e ténylegesen, hogy nem tudunk semmit? Tudatlanságunk tudata nem maga is a tudás egy formája? Úgy tűnik tehát, egy paradoxonnal állunk szemben: ahhoz, hogy tudjam, nem tudok semmit, legalább egyvalamit tudnom kell (hogy nem tudok semmit), így hát nem mondható, hogy nem tudok semmit.
Hogy igazságosak legyünk Szókratészhez (vagy legalábbis a Platón-féle verziójához), nem pontosan azt mondta, hogy nem tud semmit, csak azt, hogy olyasvalamiről nem állítja, hogy tudja, amit nem tud. De vajon ez kevésbé paradoxon? Ahogy az osztrák filozófus, Ludwig Wittgenstein mondta: „Ahhoz, hogy a gondolkodásnak határt szabjunk, tudnunk kellene gondolni e határ mindkét oldalát.” Wittgenstein itt a nyelvről beszél, de az elv a tudásra is alkalmazhatónak tűnik: ahhoz, hogy tudjam, nem tudok semmit, úgy tűnik, lennie kell valamilyen alapnak arra, ami szerint felosztom a dolgokat arra, amit tudok és amit nem. Ehhez pedig logikusnak tűnik, hogy ki kell mondanom, miért tudom azt, amit tudok – ami egyenesen visszavisz a kezdeti problémához, hogy honnan tudom, amiről azt állítom, hogy tudom. Azaz interpretációtól függően vagy Szókratész állítása paradoxon (ha tudom, hogy nem tudok semmit, az már valaminek a tudása), vagy olyan tudást igényel, mely előtte és utána is gondot okozott a filozófusoknak (mi alapján állíthatjuk, hogy valóban tudunk valamit). Bárhogy is, a tudatlanság felvállalása nem tűnik kevésbé paradoxonnak, mint a tudásé.
A delphoi orákulum
A Püthia volt Apollón templomának főpapnője Delphoiban, az ókori Görögországban, ő volt az ókori világ egyik leghíresebb orákuluma. A Parnasszosz-hegy lankáin álló szentélyét előszeretettel látogatták meg királyok és császárok, mielőtt jelentőségteljes döntést hoztak.
Egyik ilyen alkalommal Kroiszosz, Lüdia királya arról kérte a tanácsát, hogy kezdjen-e háborút a Perzsa Birodalommal, amire azt a választ kapta, hogy ha ezt teszi, egy hatalmas birodalom bukik el. Ezt biztatásnak véve megtámadta Perzsiát, és túl későn döbbent rá, hogy ironikus módon a birodalom, amely elbukik, a sajátja.
Talán, hogy megelőzze a hasonlóan hatalmas vendégek elégedetlenségét, az orákulum kijelentései gyakran ilyen többértelmű formát öltöttek. Esetünkben nyilvánvaló, hogy az eredménytől függetlenül igaza lett volna.
Fordította: Vágó
Nándor
Könyvünk telis-tele van gondolatkísérletekkel, a való életből vett példákkal és gyakorlatokkal, melyeket magad is kipróbálhatsz. A Paradoxonok olyan könyv, melynek hatására másképp fogod érzékelni a világot magad körül. Emellett bevezet a paradoxonok világának nagy nevei közé, az ókori görög filozófusoktól Albert Einsteinig.
Gareth
Southwell: Paradoxonok, Fordította Vágó
Nándor, Scolar Kiadó, 2021
