Morgan Larsson: Az utolsó szög (részlet)
Morgan Larsson: Az utolsó szög – Koporsókészítés svéd módra (részlet)
Az öreg faóra szerint húsz perccel múlt éjfél. Elreppent az este. Milyen sokszor látta Samuel Miller kisfiúként, ahogy a nagyapja este felhúzza ezt az órát! Fehér atlétatrikóban, fehér, hosszú szárú gatyában és frissen tömött pipával a szája sarkában mindig ezzel zárta a napját lefekvés előtt.
Most már ő maga volt annyi idős, mint a nagyapja, amikor elhunyt, hetvenkét éves, és emlékezett, micsoda alaposság jellemezte az óraszertartást, mintha maga az idő is leállhatott
volna, ha az órát elmulasztják felhúzni. És le is állt. Legalábbis a nagyapja számára. Álmában halt meg egy zord novemberi éjszakán.
A tor alatt a nagymama elmondta, már előző este érezte, hogy valami nincs rendjén. Nagyapa ugyanis nem húzta fel a faliórát lefekvés előtt. Nagymama nem emlékezett, hogy ez korábban valaha előfordult volna.
Nagyapa másnap reggelre mindenesetre meghalt, és az óra mozdulatlan mutatója négy óra huszonkét percen állt. Nagymama megingathatatlanul hitte, hogy ez volt férje halálának pontos időpontja.
Samuel kupacba rendezte az előtte heverő leveleket a tölgyfa asztalon. A bő negyven jelentkezőből a koporsókészítő tanfolyamra (nem is mert remélni ennyit) kiválasztott nyolcat. Időigényes munka volt, de most már végzett vele. Kicsit beljebb tolta a kupacot, hogy elférjen új, fekete jegyzetfüzete. Nyikorgott a füzet gerince, amikor kinyitotta, hogy rövid összefoglalókat írjon a résztvevőkről.
Agnes és Tom, 71 és 74 évesek, meg a kutyájuk (Pamacs)
Tíz éve házasok. Nyugdíjasok. Agnes fiatalkorában gátfutó volt, és aztán nyugdíjig egész életében virágboltot vezetett. Tom az adóhivatalnál dolgozott. Örülnek, hogy új emberekkel fognak összebarátkozni, várják az asztalosmunkát. Agnes szerint (ő írta a jelentkezést) Tom ügyes kezű, és szeretnek főzőcskézni.
Lisa és Omar, mindketten 37 évesek
Gimis koruk óta együtt vannak. Lisa nővér egy hospice-ban, ahol naponta találkozik emberekkel a halál küszöbén. Azt reméli, hogy a koporsókészítés által közelebb kerül a betegek lélekállapotához. Omar visszavonult profi focista, elsősorban a feleségét kíséri.
Charlie, 34 éves nő, gazdasági tanácsadó
Tizenöt Londonban töltött év után tervez visszaköltözni Svédországba. Azt reméli, hogy egy kéthetes szakkör egy csapatnyi svéddel segít feléleszteni a „svéd társas érintkezés szabályainak” emlékét. A koporsókészítést „jellemformáló ráadásnak” tekinti.
Lars, 61 éves
Patyolatot vezet, színdarabokat ír és rendez. Nagyon érdeklődik a kultúra iránt. Saját jellemzése szerint korunk legnagyobb betegségének áldozata: folyamatosan a fejünkben élünk.
Ki akarja tenni magát a valóságnak, saját kézzel akarja megalkotni a koporsóját, hogy emlékeztesse őt az elkerülhetetlenre. „Csak a halál küszöbén él az ember igazán” – írta a jelentkezésében.
Victor, 22 éves, diák
Művészetet és filozófiát hallgat az egyetemen. A tanfolyamot egyfajta kombinált nyaralásnak és művészeti projektnek tekinti, és nagyon kíváncsi, miféle „beteg elméknek jut eszükbe egy ilyen szakkörön részt venni”.
Gottfrid, 35 éves, kereskedő
Saját szavaival élve vidám kis faszi, aki „két legyet ütne egy csapásra”. Szembenézne saját általános halálfélelmével, és közben tanulna egy kis asztalosmunkát. Arról álmodozik, hogy igazi kétkezi ember legyen.
Samuel becsukta a füzetet, és hátradőlt. Reggel a kiválasztottaknak elpostázza a visszaigazolásokat és a kurzus adatait. Samuel Miller megkönnyebbült, de idegeskedni is kezdett. Végre véget ér a hosszú előkészület, de most már nincs visszaút.
* * *
Samuel Miller a napfényes parton nyugtalanul várta a résztvevőket. Előtte egy vödör behűtött pezsgő és egy kosár pohár állt. Úgy érezte magát, mint egy kisfiú az iskola első napján, jóllehet ő készült vezetni a tanfolyamot.
Nagy gonddal választotta ki a résztvevőket, de nem eltúlzottan nagy gonddal. Élete során azt már megtanulta, hogy a teljes kontroll illúzió, és mindig beférkőzik valami váratlan.
Ha az ember az ajtót beszögelve próbálja kizárni a véletlent, a véletlen ledönti a falat. Ennyi erővel akár résnyire is hagyhatja már rögtön az elején. Azt a nyolcat választotta ki, aki a legjobban felkeltette a kíváncsiságát, és akik együtt egy dinamikus csoportot alkothatnak a végső cél érdekében.
Ketten közeledtek, míg ő próbálta kinyitni az első üveget, és a szíve azonnal megszaladt. Szeme sarkából meg tudta állapítani, hogy egy ősz pár tart felé, és egy kutya van velük. De baromira szorul ez a dugó! Még erősebben húzta. Küzdelme közepén valaki a vállára tette a kezét.
– Samuel Miller?
Samuel bólintott, és mosolyogni próbált, miközben továbbra is viaskodott azzal az átok dugóval. De honnan ez a feszültség? Azelőtt soha nem idegeskedett. Végre sikerült kinyitnia.
Hál’ istennek! A nő kivett egy pezsgőspoharat a kosárból, és tartotta, mire Samuel töltött, és üdvözölte őket.
– Hogyan lehetséges? – kérdezte Agnes ravaszkás tekintettel.
Samuel túl ideges volt a rejtvényekhez. Miről beszél vajon?
– Mi hogyan lehetséges? – kérdezte óvatosan.
A nő rúzsozott ajka mosolyra görbült, oldalra biccentette a fejét, és válaszolt:
– Az ember megérkezik, felkészül a találkozásra azzal, aki megszervezte minden idők talán legsötétebb szakkörét: koporsókészítés. És mit kap, mielőtt még kezet foghatna az illetővel Pezsgőt!
Szívélyes nevetésétől engedett Samuel feszültsége, majd elmosolyodott, amikor Agnes a következő pillanatban átölelte.
– Felteszem, kicsit cidrizik egy ilyen tanfolyam megtartása előtt, két hét bentlakás meg minden – mondta a nő. – De egyvalamiben biztos lehet: már ez a fogadtatás elég ahhoz, hogy az egész tanfolyammal elégedettek legyünk. Ugye, Tom?
A férje vidáman emelte meg a poharát. Még a kis fehér kutya is csóválta a farkát.
– Pacsi! – mondta Agnes, és feltartotta jobb tenyerét a tanfolyamvezető felé.
Samuel még életében nem adott pacsit senkinek. Tévében látott ilyet, és fogalma sem volt, hogyan kell.
– A könyökét nézze! – mondta Agnes. – Ne vegye le róla a szemét, akkor látja, hogyan mozog a karja, és a keze pontosan célba talál. Azoktól a gyerekektől tanultam, akik néha a kutyánkra vigyáznak – mondta nevetve.
A csattanás tökéletesre sikerült. Felszabadító volt. Samuel idegessége elillant.
Samuel próbálta kielemezni az előtte álló személyt. Tudta, hogy Agnes elmúlt hetven, de mintha sem az idő, sem a társasági normák nem tudták volna kikezdeni. Még ha figyelemmel kísérte is a korszellemet és hasonlókat (erről Samuel meg volt győződve), mintha nem hagyta volna, hogy különösebben hassanak rá. Ezért tudott egy ismeretséget pacsival kezdeni. Pontosan tudta, hogy kedves tekintete nyugtatóan hat a másik félre. Egyszer csak volt egy közös élményük, és egy hangyányit jobban elmélyült a kapcsolat, mint ha csak simán kezet fogtak volna.
Samuelnek azonnal kedvére volt a nő. Akárcsak a kutyája.
Joviálisan szórakozott hatást keltett, mint egy fehér bundás, négylábú bácsika. Tomot, a férjet nem tudta igazán hova tenni. Félénken állt valamivel a felesége mögött, és mosolyogva követte az eseményeket. Szemmel láthatóan jól érezte magát a háttérben, ugyanakkor nem tűnt papucsférjnek. Talán egyszerűen csak élvezte nézni extrovertált feleségét akció közben. Samuel nem hibáztatta. Agnest nehéz volt nem kedvelni színpompás ruhájával, hullámos, ezüst hajával, meleg mosolyával.
Samuel nem is látta a következő résztvevőt közeledni, egyszer csak ott termett, egy feketébe öltözött férfi feszes farmerben, szűk szabású Eton ingben és pamutzakóban.
– Lars Lood – mondta kurtán, és a kezét nyújtotta.
Mély hang, ösztövér testalkat. A markáns szemöldök alatt ülő zöld szempárnak mintha semmilyen részlet nem kerülte volna el a figyelmét. Elsőként vette észre például a fiatal férfit, aki az imént szállt ki a taxiból egy picit arrébb, és most feléjük tartott.
– Ez alighanem Victor – mondta Samuel, és Agnes halkan füttyentett.
– Úgy fest, mint egy békebeli filmsztár, nem?
Samuelnek a fiatal Marlon Brando jutott eszébe A rakpartonból vagy más filmklasszikusból. A fiatalember valami furcsa módon Agnesre is emlékeztetett. A tekintetében volt valami, amitől egyszerre tűnt fiatalnak és tapasztaltnak, mint aki ráklépésben élte az életét: nyolcvanöt évesen született, és azóta fiatalodik.
Amikor Victor is megkapta a pezsgőjét, befutott az ápolónő és a focista, Lisa és Omar. Mindkettőnek erős, lelkes kézfogása volt. Samuel csurig töltötte a poharukat. Kezdte igazán jó érzés átjárni.
Fordította: Papolczy Péter
A kétkezi munka során könnyebb kiönteni a lelket. És az IKEA országában
mi más is lehetne a legnagyszerűbb barkácsolás, ha nem a saját koporsód
összeállítása...
Samuel Miller kéthetes nyári kurzust szervez
Készítsd el a saját koporsódat! címmel. Samuel szerint koporsókészítés
közben felszínre tör a halálfélelem, és azzal, hogy a résztvevők
kénytelenek beszélni az érzéseikről, önkéntelenül megbarátkoznak a halál
gondolatával is. A jelentkezők közül a szervező nagy műgonddal
válogatja ki azokat, akik részt vehetnek a tanfolyamon: egy pár, akik
idős korukban ismerték meg és szerették meg egymást, egy haldokló,
fiatal művész, egy haláltól szorongó férfi, egy stresszes drámaíró, egy
volt profi futballjátékos és annak felesége, valamint egy külföldről
hazatelepült nő, akinek újra meg kell tanulnia a svéd normákat. Senki
sem tudja pontosan, mibe vágott bele, de mindenkinek megvan a maga célja
a tanfolyammal. Ahogy a koporsók kezdenek formát ölteni, egyre nehezebb
elfojtani a belső feszültséget. Titkok, rejtett indítékok, elfojtott
vágyak törnek a felszínre, és már semmi nem lehet olyan, mint azelőtt...
Morgan Larsson regényének szereplői a halállal ilyen különös módon
szembenézve kényszerülnek arra, hogy megkérdezzék maguktól, mivégre is
élnek. A feltörekvő svéd szerző megrendítő története egyszerre tud
nagyon mulatságos és nagyon is torokszorító lenni.
Morgan Larsson 1970-ben született a svédországi Trollhättanban. Regényírás mellett rádióműsorokat vezet.
Morgan Larsson: Az utolsó szög. Koporsókészítés svéd módra, Fordította Papolczy
Péter, Athenaeum Kiadó, 2021
