J.M. Coetzee: Jézus halála (részlet)
J.M. Coetzee: Jézus halála (részlet)
Csípős, őszi délután van. A férfi a tömbház mögötti füves területen álldogál, és a focimeccset nézi. Általában ő az egyetlen nézője a házban lakó fiúk játékának. Ma azonban két idegen is odaállt mellé közönségnek: egy sötét öltönyös férfi és egy iskolai egyenruhát viselő lány.
A labda kigurul a bal szélre, ahol David játszik. David megszelídíti, majd könnyedén lefutja a rátámadó védőt, és középre emel. A labda mindenkit elkerül, a kapust is, majd áthalad a gólvonalon.
Ezeken a hétköznapi meccseken nincsenek rendes csapatok. A fiúk csoportokba rendeződnek, ahogy épp jónak látják, aztán beállnak, kiállnak. Olykor harmincan is vannak a pályán, máskor csak féltucatnyian. Amikor David három éve először beszállt, ő volt a legfiatalabb és a legkisebb. Ma már a nagyobb fiúk közé tartozik, de a magassága dacára fürge, mozgékony és ördöngösen cselez.
A meccs most szünetel. A két idegen közelebb lép; a férfi lábánál szunyókáló kutya felriad és felemeli a fejét.
– Szép jó napot – köszön oda az idegen férfi. – Milyen csapatok játszanak?
– Csak a környékbeli gyerekek verődtek össze focizni.
– Nem rosszak – mondja az idegen. – Ön az egyik szülő?
Hogy szülő-e? Vajon érdemes magyaráznia, hogy ki is ő pontosan?
– Az ott a fiam – mondja. – Davidnak hívják. A magas, sötét hajú.
Az idegen szemügyre veszi Davidot, a magas, sötét hajú fiút, aki szórakozottan sétálgat, és nemigen figyel a játékra.
– Gondoltak már a fiúk arra, hogy csapattá szerveződjenek? – kérdi az idegen. – Hadd mutatkozzam be. Julio Fabricante vagyok. Ő pedig Maria Prudencia. A Las Manosból jöttünk. Ismeri a Las Manost? Nem? Így hívják az árvaházat a folyó túlpartján.
– Simón – mondja ő, Simón. Kezet fog az árvaházból jött Julio Fabricantéval, majd odabiccent Maria Prudenciának. Úgy tizennégy évesnek saccolja a masszív testalkatú, dús szemöldökű, kifejlett keblű Mariát.
– Azért kérdezem, mert örömmel látnánk őket nálunk. Van rendes futballpályánk, felfestett vonalakkal és rendes kapufákkal.
– Szerintem nekik megfelel, hogy csak úgy rúgják a bőrt.
– Versenytársak nélkül az ember nem tud fejlődni – mondja Julio.
– Egyetértek. Másrészről viszont a csapattá szerveződés azzal járna, hogy ki kellene válogatni a legjobb tizenegyet, a többit pedig kizárni a játékból, ami pedig ellentétes az általuk kialakított ethosszal. Én így látom. De lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy valóban versenyezni és fejlődni szeretnének. Kérdezze meg őket.
Éppen Davidnál van a labda. Bemozdul balra, majd elmegy jobbra, mindezt olyan játszi könnyedséggel, hogy a védő csak nézi. David ezután lepasszolja a labdát az egyik társának, majd figyeli, ahogy az erőtlenül a kapus kezébe emeli.
– A fia nagyon jól játszik – mondja Julio. – Született tehetség.
– Előnyt élvez a társaival szemben. Táncolni tanul, így jó az egyensúlyérzéke. Ha a többiek is járnának táncórára, ők is ilyen jók lennének.
– Hallod ezt, Maria? – kérdezi Julio. – Lehet, hogy követned kellene David példáját, és táncórára kellene járnod.
Maria meredten bámul maga elé.
– Maria Prudencia is futballozik – mondja Julio. – A csapatunk oszlopos tagja.
A nap lemenőben van. A labdát hamarosan visszakéri a tulajdonosa („mennem kell”), a játékosok pedig hazaszállingóznak.
– Tudom, hogy nem az edzőjük – mondja Julio. – Azt is látom, hogy nem híve a szervezett sportnak. De azért a fiúk kedvéért gondolkodjon egy kicsit azon, amit mondtam. Tessék, itt a névjegyem. Hátha élveznék, hogy csapatként játszhatnak egy másik csapat ellen. Nagyon örülök, hogy találkoztunk.
A névjegykártyán ez áll: dr. Julio Fabricante, Educador, Orfanato de Las Manos, Estrella 4.
– Gyere, Bolívar – mondja a férfi. – Ideje hazamennünk.
A kutya feltápászkodik, és közben elereszt egy orrfacsaró fingot.
A vacsoránál David azt kérdezi: – Ki volt az az ember, akivel beszélgettél?
– A neve dr. Julio Fabricante. Itt a névjegye. Egy árvaházból jött. Azt javasolta, hogy válogassatok össze egy csapatot és játsszatok az árvaház csapata ellen.
Inés szemügyre veszi a névjegykártyát.
– Educador – olvassa. – Az mi?
– Az azt jelenti, hogy tanár, csak így szebben hangzik.
Amikor a férfi másnap délután kiér a füves pályához, dr. Fabricante már ott van: a köré gyűlt fiúkkal beszélget.
– Nevet is választhattok a csapatotoknak – mondja. – És a mezetek színét is kiválaszthatjátok.
– Los Gatos – mondja az egyik fiú.
– Las Panteras – mondja egy másik.
A Las Panteras tetszést arat a fiúk körében, akiket láthatóan izgalomba hozott dr. Julio ajánlata.
– Mi az árvaházban Los Halconesnek hívjuk magunkat, a sólyom után, amelynek az összes madár közül a legélesebb a szeme.
David közbeszól:
– Miért nem hívják magukat inkább Los Huérfanosnak?
Kínos csend.
– Azért, fiatalember – feleli aztán dr. Fabricante –, mert mi nem tartunk igényt kivételezésre. Nem tartunk igényt arra, hogy csak azért hagyjanak minket győzni, mert azok vagyunk, akik.
– Maga is árva? – kérdi David.
– Nem, én történetesen nem vagyok árva, de én vezetem az árvaházat, és ott is lakom. Nagyon tisztelem és szeretem az árvákat, akikből sokkal több van a világon, mint gondolnád.
A fiúk hallgatásba burkolóznak. Ő, Simón sem töri meg a csendet.
– Én árva vagyok – mondja David. – Játszhatok a csapatukban?
A fiúk heherésznek. Már hozzászoktak David provokációihoz.
– Fejezd már be, David! – sziszegi az egyikük.
Itt az ideje, hogy a férfi közbeavatkozzon.
– Nem vagyok biztos benne, David, hogy felfogod, mit jelent árvának lenni, mármint igazi árvának. Egy árva gyereknek nincs családja, nincs otthona. Itt jön a képbe dr. Julio: ő otthont ad az árváknak. Neked viszont már van otthonod – a férfi most dr. Julióhoz fordul. – Elnézést, hogy belekevertem egy családi vitába.
– Nem kell szabadkoznia. Az ifjú David fontos kérdést vetett fel. Mit is jelent árvának lenni? Egyszerűen csak annyit, hogy az embernek nincsenek szemmel látható szülei? Nem. A mélyebb értelmét tekintve árvának lenni azt jelenti, hogy az ember egyedül van a világban. Bizonyos fokig tehát mindannyian árvák vagyunk, hiszen a szó mélyebb értelmében mind egyedül vagyunk a világban. Ahogy a gondjaimra bízott fiataloknak szoktam mondani, nincs abban semmi szégyellnivaló, hogy árvaházban élnek, hiszen az árvaház a társadalmat leképező mikrokozmosz.
– Nem felelt a kérdésemre – szólal meg David. – Játszhatok a csapatukban?
– Jobb lenne, ha a saját csapatodban játszanál – mondja dr. Fabricante. – Ha mindenki a Los Halconesben játszana, nem lenne senki, aki ellen játszhatnánk. Nem lenne verseny.
– Nem azt kérdezem, hogy mindenki ott játszhat-e. Azt kérdezem, hogy én játszhatok-e ott.
Dr. Fabricante most hozzá, Simónhoz fordul.
– Mit gondol, señor? Jóváhagyja, hogy a futballcsapatuk neve Las Panteras legyen?
– Nincs véleményem – feleli a férfi. – Nem szívesen erőltetném rá az ízlésemet ezekre a fiatalemberekre. – Itt elhallgat. Pedig szívesen hozzátenné: „akik boldogan elfocizgattak a maguk módján, amíg maga fel nem tűnt a színen.”
Fordította: Szieberth Ádám
A Nobel-díjas J. M. Coetzee Jézus-trilógiájának (Jézus gyermekkora és Jézus iskolái) befejező része.
David
tízéves fiúvá cseperedett. Van érzéke a labdához, és imád focizni.
Nevelőapja, Simón - oldalán Bolívar nevű kutyájukkal - a pálya széléről
drukkol neki. David választott anyja, Inés egy butikban eladó. David
kíváncsisága az évek alatt sem szunnyad, kérdéseivel sokszor teszi
próbára szülei türelmét. Egy nap a közeli árvaház igazgatója, Julió
meghívja Davidot és barátait, hogy alakítsanak focicsapatot. A fiú úgy
dönt, otthagyja Simónt és Inést, hogy Julió árvaházában lakjon. Egy nap
különös kór támadja meg. Senki sem tudja, mitől szenved David, de
hozzátartozói rövidesen már az életéért aggódnak. Állapota az egész
várost aggasztja, hiszen valóban különleges személy, aki mindenkire mély
hatást gyakorol, sorsa pedig önmagán túlmutató jelentőséggel bír.
Coetzee a trilógia záródarabjában folytatja felfedezőútját egy emlékek nélküli, ám kérdésekkel teli világban.
John Maxwell Coetzee (1940) Ausztráliában élő dél-afrikai író, nyelvész, esszéista – és még hosszan sorolhatnánk sokirányú tevékenységének megnevezéseit, az informatikától a műfordításon át az állatvédelemig. Ő volt az első, aki kétszer is megkapta a Booker-díjat, 2003-ban a legnagyobb presztízsű irodalmi díjat, a Nobelt is átvehette. Műveit számos nyelvre lefordították. 2006 óta ausztrál állampolgár. Magyarul is megjelent művei (A barbárokra várva mellett a Jézus iskolái, a Foe vagy Paul Austerrel írt leveleskönyve, az Itt és most) a hazai olvasóközönség maradandó élményei közé tartoznak.
J.M.
Coetzee: Jézus halála, Fordította
Szieberth Ádám, Athenaeum Kiadó, 2021
