Rachel Givney: Szerelmes Jane (részlet)
Sofia Wentworth számára a helyzet csak ekkor kezdett kissé kitisztulni, nagyjából úgy, mint amikor egy fényképezőgépre prémium kategóriás objektívet helyez az ember. Amikor előző este az a fiatal nő felbukkant a semmiből, egyszerűen annyival intézte el magában, hogy a képzelete űzött vele tréfát – a hallucinációra többek közt az is elégséges magyarázatul szolgált, hogy a zacskós légzés miatt nem jutott kellő mennyiségű oxigén az agyába. De most, hogy jobban végiggondolta a dolgot, egyszeriben világossá vált, hogy a nő megjelenését a fekete bársonykupac közepén nem a saját idegsejtjeinek, hanem az egyik producernek köszönhette, aki – bármilyen közhelyes és elhasznált legyen is ma már az ötlet – a kandi kamerás trükköt akarta bevetni ellene. Utólag a napnál is világosabb, hogy csakis erről lehetett szó.
Összerezzent, ha eszébe jutott az ügynökével folytatott fájdalmas beszélgetés. Hiszen biztosan Max is be volt avatva. Ő javasolta, hogy forgassanak le egy jelenetet Jane Austennal „a kulisszák mögött”, amit aztán eladhatnak a DVD-n. A gyártás erre ugyan nemet mondott, de Sofia mostanra megértette, hogy ez is csupán az átverés része volt – az egész összeesküvést csak azért találták ki, hogy ő minél természetesebben viselkedjen. Hát persze, hogy bepróbálkoztak, és nyilván abban bíztak, hogy akkor tudják kihozni a legtöbbet ezekből az extrákból, ha el tudják érni, hogy Sofia sikoltozni kezdjen a kamera előtt, úgyhogy felfogadtak egy színésznőt, hogy ugorjon ki a függönyök közül, ijessze meg, és játssza el Jane Austent. Mivel azonban a „szellem” felbukkanásakor Sofia elmulasztott sikítófrászban kitörni, a háttérben áskálódó producereknek ma reggel újabb kísérletet kellett tenniük a céljaik elérésére.
Sofia a saját dolgával volt elfoglalva, és éppen igyekezett újra felfedezni a szülővárosát, amikor ez a nő egyszer csak felé rohant a Stall Streeten. Rögtön megállapította magában, hogy a feladatra felbérelt személy alaposan túljátssza a szerepét, ami eléggé ingerültté tette. Ha még egy közepesen tehetséges színészre sem telik, azzal őt sértik meg, hiszen ez is csak azt támasztja alá, hogy nem adják meg azt a tiszteletet, ami pedig a szakmában kijárna neki. Ráadásul nem voltak lehetetlen elvárásai, és lényegében bárkivel beérte volna, aki lehúzott egy nyári kurzust valamelyik komolyan vehető színészképzésben, csakhogy, látva a minden kifinomultságot nélkülöző alakítását, ennek a nőnek a portfóliójában valószínűleg a legjelentősebb tétel egy elbukott próbafelvétel volt valami nevenincs samponreklámhoz. Mégis hogy képzelték ezt?
Sofia arra jutott, ha már nincs más választása, akkor legalább jót derül a helyzeten. Ha a producerek ennyire nem hajlandóak tiszteletet mutatni az irányába, akkor azt ő is viszonozni fogja. Mivel jól tudta, milyen költségekkel jár, és a kellékestől az operatőrig hányan dolgoznak ezen az ostobaságon, úgy döntött, hogy részt vesz a játékban, hadd égessék csak a pénzüket. Nem ő lesz az, aki először elrántja a kormányt, és úgy fogja kezelni ezt a nőt, mintha valóban az angol próza rég halott kedvence volna. A producerek pedig vakarhatják a fejüket, miközben sorra készülnek a hasznavehetetlen felvételek. Persze ki tudja? Még az is előfordulhat, hogy nem lesznek használhatatlanok, és talán Jack tetszését is elnyerik.
– Tehát te vagy Jane Austen – mondta Sofia.
– Így igaz – felelte a Jane Austent alakító színésznőcske.
Tekintete zavartan ugrált egyik épületről a másikra, és a közelben elhaladó járókelőket fürkészte.
– És beleegyeztél, hogy segítesz, ugye? – Ha már egyezséget kötöttek, ő bizony behajtja az adósságot.
– Természetesen – felelte a nő reszkető hangon. – Hogyan segíthetek?
– Gondoskodj róla, hogy jól mutassak – súgta oda Sofia, elég közel hajolva ahhoz, hogy ne hallják, és ne lássák, bárhol legyen is az a rejtett kamera. – Figyelj a jelzéseimre! Ha kedvezőtlen a fény, tegyél róla, hogy máshová álljak. Ne aggódj, dolgoztam már amatőrökkel! Meg tudom menteni ezt a felvételt, bármilyen katasztrofálisnak tűnjön is. De neked is mindent bele kell adnod. Úgy kell játszanod a szereped, hogy közben tényleg azonosulsz Jane Austennal.
– De hát én vagyok Jane Austen.
– Remek! Erről beszélek. Légy meggyőző! A lényeg, hogy nekem jól kell kinéznem, gyönyörűnek és érzékinek kell lennem. Gyere, menni fog! – Sofia bátorítólag vállon veregette újdonsült társát.
– Remélem – mondta a másik.
– Nagyszerű. – Sofia kihúzta magát, majd valamivel hangosabban folytatta. – Nos, hogyan tovább, Jane Austen? – kérdezte.
– A ruháim – felelte Jane, és végigmutatott régens stílusú öltözékén. – Állandóan magamra vonom az emberek figyelmét.
– Nem mondod? Várj meg itt! Sofia megoldja. – Ezzel elhagyta az utcácskát, és elindult visszafelé.
Jane csak állt a helyén, és bátortalanul utánaszólt:
– Vissza fog jönni, ugye?
Sofia visszajött, mégpedig egy szatyor ruhával.
– Vedd fel ezeket! – mondta.
Eredetileg a Harvey Nicholsból akarta felöltöztetni új pártfogoltját, és egy Audrey Hepburnt idéző stílus lebegett egyetlen nyitva tartó bolt a Stall Streeten lévő szamaritánus adománybolt. A zömök eladó többek közt egy kasmírmintás hosszú inget ajánlott a figyelmébe.
– Ezek szerint errefelé ez a divat? Ha felveszem, el tudok vegyülni? – kérdezte Jane, ahogy végignézett a ruhákon.
Láthatóan nem volt elragadtatva a gondolattól, hogy ilyesmit viseljen.
– Remekül fogsz kinézni – nyugtatta meg Sofia. Persze tudta, hogy ennek pont az ellenkezője az igaz, de egyelőre ezzel kellett beérniük. – Itt át tudsz öltözni. – Néhány faládára mutatott, amelyek kellő takarást biztosítottak. Jane behúzódott a ládák mögé, és kihámozta magát a
ruhájából.
– De hiszen ezek férfiruhák.
– Ma már a nők is viselhetnek nadrágot – biztosította róla Sofia, tovább játszva a saját szerepét.
A magasba pillantott. Nem sokkal felettük az épületre egy biztonsági kamerát erősítettek, amely most egyenesen feléjük fordult. Sofia úgy tett, mintha nem vette volna észre, de azért úgy fordította a vállát, és pont olyan magasra tartotta az állát, amiről tudta, hogy kedvezően mutat.
– Már viseltem korábban nadrágot, Miss Wentworth – mondta Jane. – Én játszottam György királyt az Anglia borzadályos történetében. A testvéreimmel együtt adtuk elő a darabot.
– Kérlek, hívj Sofiának. – Nem akarta, hogy a közönség, és főleg Jack a vezetéknevét hallja. Attól tartott, hogy távolinak tűnik tőle. És öregnek.
– Milyen különös – jegyezte meg Jane. – Tegnap este a többiek is a keresztnevükön szólították egymást, és tegeződtek. Az alsóneműt azért fenn hagyjam?
– Errefelé mindenki a keresztnevén szólítja a másikat, és a legtöbbször tegeződik – mondta Sofia. – Igen, azt hagyd fenn.
Sofia elgondolkozott, hogy milyen stratégiát kéne választania. El kellett játszania, mintha nem tudná, hogy az egész csak átverés, és közben néhány filozofikus és izgalmas megjegyzést is el kellett pöttyintenie, amellyel ismét felébresztheti a férje kíváncsiságát.
Jane felhúzta a nadrágot, és betűrte az inget.
– Így megfelel? – kérdezte tökéletes zavartságról árulkodó ábrázattal.
Sofia alaposan végigmérte. Jane karcsú alakját több rétegnyi bézs színű, virágmintás poliészter rejtette el. Fejedelmi frizurája megmaradt, és bájos tincsek keretezték az arcát. Összességében olyan benyomást keltett, mint egy bohóc, aki összement a mosógépben.
– Fantasztikusan nézel ki – mondta Sofia magabiztosan. Segített felhajtogatni Jane nadrágját, amíg csak lehetett. Amikor ezzel végzett, az utca végén mindkét irányba kikémlelt. Jelezte Jane-nek, hogy kövesse, majd kiléptek a Railway Streetre.
– Nos – kezdte Sofia, ahogy elindultak a pályaudvar felé. – Feltámasztottak, vagy mi történt? – Körbenézett, és azon tanakodott, vajon hol rejtőzhetnek az újabb kamerák. Sehol sem látott egyet sem, úgyhogy biztos jól elrejtették őket. Azt azért remélte, hogy nem a bokorból veszik fel őket. Nincs is annál előnytelenebb, mint ha valakit alulról filmeznek.
– Tessék? – kérdezte Jane.
– Netán találtak némi DNS-t a sipkádon, amiből klónozni tudtak? – Sofia összeráncolta a homlokát. Ő csak segíteni akart, de a társa az improvizálás terén sem mutatott nagy tehetséget. Mindenesetre, ha nem értette a kérdést, akkor alighanem érdemes némi magyarázatot fűznie hozzá.
– Ez egy másik kor. Azon gondolkoztam, vajon hogy csöppentél ide.
A lány riadtan nézte Sofiát.
– Miféle másik kor? – kérdezte.
Sofia megállt, és elmosolyodott. Úgy tűnik, eljött a nagy leleplezés pillanata. Ez minden bizonnyal kulcsfontosságú jelenet lesz, úgyhogy ügyesen kell játszania a szerepét.
– Mit gondolsz, melyik évben járunk? – kérdezte hanyagul.
– Ezernyolcszázhármat írunk – felelte Jane, mintha csak betanították volna. Ezt legalább elég hitelesen mondta, bár egyszerre volt benne óvatosság és kétely.
Sofia bólintott.
– Attól tartok, tévedsz. Kétezerhúszban vagyunk.
– Irgalom! – rebegte Jane elkerekedett szemmel. Elkezdett fel-alá járkálni, aztán leült a földre, lehunyta a szemét, és úgy festett, mint aki mindjárt elájul. Sofia megrázta a vállát, és az arcába fújt. Jane magához tért.
– A dátum a papíron – mondta. – Tegnap este.
– Miféle papíron? – kérdezte Sofia. Nem tudta, felsegítse-e a másikat. Elég ügyesen játszotta el a megrázkódtatást – ami egyébként érthető is lett volna –, úgyhogy Sofia nem szívesen avatkozott közbe.
Jane elmesélte, hogy milyen papirost dugtak az orra alá az előző este.
– A próba miatt? Igen, azon biztos rajta volt a dátum. Kétezerhúsz – felelte.
A Jane Austent játszó színésznő minden ízében reszketni kezdett. Sofiának egyre jobban tetszett a játéka. Be kellett látnia, hogy először alábecsülte a képességeit. Sofia kellő energiát vitt a jelenetbe, sikerült drámaivá tennie a nem várt fordulatot, és ezúttal a másik is az elvárható megdöbbenéssel reagált. Igaz, hogy a felvétel csak extrának készül, és valószínűleg nem is lesz túl jó minőségű, de nem számított. A közönségnek úgyis csak az kell, hogy igazi emberi érzéseket lásson, és bárki megmondhatta volna, hogy egy ilyen történet – egy kétszáz évvel korábbról érkezett írófejedelem, aki csapdába kerül a jelenben – még a legkeményebb szíveket is képes meglágyítani.
Fordította: Bartók Imre
Rachel Givney első, romantikus regényében az írói álmokat dédelgető Jane Austen egyszer csak a jövőbe utazik, hogy fellelje a szerelmet, amelyről már oly sokat írt, és azt a jövőt, amit elképzelt magának... Ezzel azonban saját írói hagyatéka forog kockán...
Anglia, Bath, 1803. A társaságkerülő, inkább a magányos sétákat kedvelő, huszonnyolc esztendős Jane Austen arról álmodozik, hogy egy nap megjelennek aprólékos műgonddal írt történetei. Ugyanakkor egyre inkább fenyegeti a veszély, hogy vénlány marad, ezért hamarosan döntő lépésre szánja el magát, és a jövőben köt ki. Úticélja pedig...
...Anglia, Bath, napjainkban. A klastrom titka filmváltozatának díszletei. Sofia Wentworth, ismert hollywoodi színésznő a kosztümös filmben kapott szerepével egyszerre próbálja megmenteni hanyatló karrierjét és széthullóban lévő házasságát. Amikor megismerkedik Jane-nel, nagy hatással van rá az ifjú „kollegina”, aki a jelek szerint sehogy sem akar kibújni a szerepéből, még akkor sem, amikor épp nem forognak a kamerák.
Jane, miután megszokta a ló nélküli hintók látványát és a 21. század sokkoló divatját, találkozik Freddel, Sofia öccsével, akinek – minő arcátlanság – van mersze egyszerre sármosnak, szellemesnek és kedvesnek is lenni.
De mi történik, amikor Jane, akarata ellenére, beleszeret Fredbe? És ha Jane kitart Fred mellett, vajon meg tudja-e valósítani az írói karriert, amire mindig is vágyott?
Rachel Givney: Szerelmes Jane, Fordította Bartók Imre, Athenaeum Kiadó, 2021
