Mérő László: A dörzsölt szélkakas (részlet)
Mérő László: A dörzsölt szélkakas (részlet)
A most következő írások a Facebookon jelentek meg.
Nem tudatosan határoztam el, hogy bizonyos írásaimat ezentúl nem a bevált nyomtatott vagy internetes lapoknak küldöm el, hanem egyszerűen kiteszem a Facebookra. Amikor tavaly nyáron szíven ütött a hír, hogy Bogdán László, a legendás cserdi polgármester öngyilkos lett, egyszerűen képtelen voltam bármit is csinálni addig, amíg meg nem írtam róla a nekrológomat, Ezt a fogadást elvesztettem címmel.
Amikor elgondolkodtam, hová küldjem ezt az írást, mindegyik általam ismert lapnál valahogy testidegennek éreztem. Hirtelen gondoltam egyet, és kitettem a hivatalos Facebook-oldalamra. Ott aztán különösen testidegen volt a különféle előadásaim beharangozói között (amelyeket amúgy nem is én szerkesztek), de mégis olyan érzésem volt, hogy ott jó helyen van.
Az írás egészen megdöbbentő karriert futott be a Facebookon. Több mint egy és negyedmillió ember hírfolyamában jelent meg, háromszázhetvenezer interakciót generált (azaz: nagyjából ennyien kattintottak rá úgy, hogy a teljes szöveg látsszon, és ne csak az első néhány sora), közel húszezer lájkot kapott és több mint hétezren osztották meg. Soha ennyi emberhez nem jutott el írásom, és soha ennyi reflexiót sem kaptam – és mindezt úgy, hogy egyetlen fillért sem kellett rá költenem.
Nagy szakértelemmel megírt marketinges szövegekkel és sok pénzzel (milliókkal) persze bármikor elérhetők ilyen számok, ebből él a Facebook, nagyon is jól. Ezek szerint azonban ugyanez elképzelhető pénz és pontos, profi targetálás nélkül is, pusztán az által, hogy sok ember tart egy írást érdekesnek.
Nem ismerem a Facebook algoritmusát, nem tudom, min múlik, hogy egy posztot kiknek jelenít meg. Kiismerhetetlen, hogy mikor mit tesz be az egyes emberek hírfolyamába. Erről a legnagyobb marketinges profik is csak tapasztalatból tudnak valamit mondani, a pontos algoritmust senki sem ismeri. Talán még azok sem, akik készítették, mert sok ember munkája, és rendkívül bonyolulttá válhatott az idők folyamán.
Mégis, egyre inkább úgy látom, a Facebook minden internetes vagy nyomtatott sajtóterméknél pontosabban találja meg azokat, akik olyasmiket szeretnek olvasni, amilyeneket én írni. A Facebook algoritmusának fogalma sincs arról, hogy ők mit szeretnek az én írásaimban, de a rengeteg adatra alapozva eléggé jól be tudja lőni, hogy egy konkrét írást várhatóan mennyien és nagyjából kik fognak kedvelni. Ezt már az első tíz perc reakcióiból is viszonylag jó közelítéssel megállapítja, és azután folyamatosan finomítja a további adatok fényében.
Az elérhető számok tekintetében a Bogdán László posztom nem mérvadó. Ilyen súlyú mondanivalója (szerencsére) csak ritkán akad az embernek, és ezt a Facebook algoritmusa azonnal észre is vette. A következő legsikeresebb posztom a korábban említett számok felét sem produkálta, a harmadik pedig alig több, mint a tizedét – igaz, ennyit viszont többször is elértek a posztjaim, és ez is több, mint akármelyik hivatalos internetes vagy nyomtatott lapban egy-egy cikkem olvasottsága.
A Facebook algoritmusának fogalma sincs, miről szól az írás, mégis elég jó eséllyel megtalálja azokat, akik várhatóan kedvelni fogják. Én ugyan tudom, miről szól az írásom, de arról fogalmam sincs, hogy mennyire fogják azt kedvelni az olvasóim, és ha netán kedvelik, akkor miért. Elkezdtem szisztematikusan próbálkozni, hátha a Facebook okos algoritmusa segítségével sikerül erről megtudnom valamit.
A tömény cukiság és a sport szegmenst teljesen kihagytam a próbálkozásokból (azokat mások sokkal jobban csinálják, mint én), így ezekről nem tudok nyilatkozni, de a számomra érdekes területeken azt tapasztaltam, hogy a politika mindent előz, és csak tisztes távolságból követi a szerelem és az üzlet. De ha valami ezek közül egyik kategóriába sem sorolható, viszont érdekes, az a saját jogán is labdába tud rúgni. Sokak szerint a születési- és halálhírek generálnak még kiugró számokat, de ilyeneket még nem posztoltam, a Bogdán Lászlóról szóló kivételével.
A közhiedelem szerint egy sikeres poszthoz kell egy jó kép is, és fontos, hogy a poszt rövid legyen, de mindkét szabály alól rengeteg kivételt tapasztaltam. Nekem úgy tűnik, inkább az érdekesség számít, annak ellenére, hogy a Facebooknál nincs szerkesztő, aki megítélje, mi mennyire érdekes. Az algoritmus szerkeszti, és nem is rosszul, mert a rengeteg adatból egészen jól kiókumulálja, hogy kinek mi lehet érdekes.
Egy hátránya mégis van a Facebook algoritmusának az emberi szerkesztővel szemben. A Facebookon két-három napig él egy-egy poszt, utána már nem jelenik meg senkinek. Az emberi szerkesztő észreveheti, ha egy régebbi cikk új aktualitást nyer, és akár még érdekesebbé válik, mint amilyen akkor volt, amikor íródott. Nem ritka, hogy egy ilyen újra kitett cikk több lájkot kap, mint újkorában. Ilyesmire a Facebook algoritmusa nem képes – igaz, a szerző megteheti, hogy újra posztolja egy régebbi írását, de ezzel nagyon csínján kell bánni, a Facebook közönsége csúnyán bünteti az ilyesmit, ha indokolatlannak találja.
Az algoritmusnak nem lehet odatelefonálni, hogy ezt futtassa meg kicsit jobban, azt meg inkább hallgattassa el. Kíváncsi vagyok, mire jutnak azok a kormányok, amelyek a Facebook megrendszabályozását, más szavakkal: az algoritmus uralmának megtörését tűzték a zászlajukra. Valószínűnek tartom, hogy legfeljebb némi látszateredményt fognak tudni elérni, mint mostanában az ausztrálok.
Én szívesen bízom magam a Facebook algoritmusára. Amikor épp engem büntetett, eddig mindig érteni véltem, miért tette. Utólag ránézve úgy láttam, azok az írások valóban lehettek volna sokkal jobbak. Most pedig néhány olyan írás következik, ami ezen a vizsgán átment. A posztokat kísérő képet is bemutatom, ehhez a műfajhoz az is hozzátartozik.
Új kötetében Mérő László négy témával foglalkozik: a Facebook működésével, a gazdaság néhány furcsa új jelenségével, saját tévedéseivel és Orbán Viktor személyiségének alakulásával. A négy témát a szerző egyéni látásmódja és szórakoztató, humoros stílusa fogja össze.
Mérő Lászlónak két lehetőség kínálkozott: megvárja, amíg valamelyik téma kinövi magát egy teljes könyvvé, vagy közread egy olyan könyvet, mint ez itt. Az utóbbit választotta, hiszen a négy témából legalább három éppen most aktuális, és ezért érdekesebb most egy negyed könyvként, mint esetleg valamikor majd egy teljesként.
Ez a könyv nem arra való, hogy jó tanuló módjára az elejétől a végéig elolvassák. Az egyes írások önállóan, a többitől függetlenül is olvashatók, és így is összeállhat belőlük egy érdekes összkép.
***
Ars poeticám, József Attila nyomán: Tanár vagyok, mit érdekelne engem a tanítás maga? Azt tapasztaltam, akkor tanítok a leginkább, amikor éppen meg sem fordul a fejemben, hogy tanítok, hanem csak úgy mesélek erről-arról a hallgatóimnak. Arról, ami épp foglalkoztat. Ha a Facebook működése, akkor arról, ha a gazdaság vagy épp a politika, akkor arról. József Attila Ars poeticájából ezt is megtanultam: Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat.
Mérő László
***
A szerző tíz évig mesterséges intelligenciával foglalkozott egy műszaki kutatóintézetben, majd a természetes intelligencia kutatója lett. Jelenleg az ELTE Pszichológiai Intézete és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora.
Könyvei eddig összesen tizenegy nyelven jelentek meg. Volt, amelyik Az év tudományos könyve Németországban díjat nyert. Rövid írásaiból, „ötperces esszéiből” ez a hatodik kötete.
Mérő László: A dörzsölt szélkakas, Tericum Könyvkiadó, 2021
