Jason Stanley: Így működik a fasizmus – A „mi” kontra „ők” politikája (részlet)

Jason Stanley: Így működik a fasizmus – A „mi” kontra „ők” politikája (részlet)

 

Az elmúlt években világszerte több országon uralkodott el egyfajta szélsőjobboldali nacionalizmus, egyebek között Oroszországon, Magyarországon, Lengyelországon, Indián, Törökországon és az Egyesült Államokon. Az efféle jelenségek általánosítása mindig kényelmetlen feladat, hiszen az egyes országok kontextusa mindig egyedi. Azonban az általánosítás a jelen pillanatban mindenképpen szükséges. Könyvemben a „fasiszta” szót választottam az olyan típusú (etnikai, vallási, kulturális) ultranacionalizmus címkéjeként, amelyben a nemzetet a nevében megszólaló tekintélyelvű vezető saját személyében képviseli. Ahogy Donald Trump a Republikánus Nemzeti Konvención, 2016 júliusában mondott beszédében fogalmazott: „Én vagyok a ti hangotok!”

Könyvemben a fasiszta politikát vizsgálom. Konkrétan: a fasiszta taktika, mint a hatalom megszerzését szolgáló mechanizmus érdekel. Amikor az ilyen taktikát alkalmazó emberek hatalomra kerülnek, az általuk bevezetett rezsimeket nagymértékben a konkrét történelmi körülmények határozzák meg. Németországban és Olaszországban eltérően zajlottak a dolgok. A fasiszta politika nem feltétlenül vezet expliciten fasiszta állam kialakulásához, de mindenféleképpen veszélyes.

A fasiszta politikának sokféle jól elkülöníthető stratégiai eleme van: a mitikus múlt, a propaganda, az értelmiségellenesség, a pótvalóság, a hierarchia, az áldozati tudat, a törvény és rend, a szexuális szorongás, az ország szívét jelentő vidék megszólítása, valamint a közjóléti szolgáltatások és az egység felszámolása. Bár néhány elem védelme jogos és néha indokolt lehet, azok a történelmi pillanatok, amikor ezek egyetlen pártban vagy politikai mozgalomban fonódnak össze, veszélyesek. Ma az Egyesült Államokban egyre gyakrabban alkalmazzák ezeket a stratégiákat a republikánus politikusok. Az ilyen politika térhódítása intő jel kellene, hogy legyen a becsületes konzervatívok számára.

A fasiszta politika attól veszélyes, ahogy sajátos módon dehumanizálja a lakosság egyes szegmenseit; e csoportok kizárásával korlátozza az empátia képességét a többi állampolgár körében, ami az embertelen bánásmód igazolásához vezet – a szabadság megvonásától a tömeges bebörtönzéseken és kitoloncolásokon keresztül szélsőséges esetekben e csoportok tömeges megsemmisítéséig.

A népirtásokat és az etnikai tisztogatásokat rendszeresen megelőzi a könyvben tárgyalt politikai taktikák alkalmazása. A náci Németországban, Ruandában vagy a közelmúltban Mianmarban az etnikai tisztogatások áldozatai ellen hónapokon, éveken át rendszeres és súlyos retorikai támadásokat intéztek a vezetők és a sajtóorgánumok, mielőtt az ellenségeskedés népirtássá fajult volna. Ilyen előzmények mellett minden amerikainak nyugtalanítónak kellene találnia, hogy elnökjelöltként, majd elnökként Donald Trump nyilvánosan és nyíltan sértegette a bevándorlók csoportjait.

A fasiszta politika akkor is dehumanizálhatja a kisebbségi csoportokat, amikor nem alakul ki kifejezetten fasiszta állam. Bizonyos tekintetben Mianmarban demokratikus átalakulás zajlik – a rohingya muszlimok ellen öt éven át folytatott brutális retorika mégis az egyik legnagyobb szabású etnikai tisztogatáshoz vezetett a második világháború óta.

*

A fasiszta politika legárulkodóbb jele a megosztás. Célja, hogy a lakosságot „miránk” és „őrájuk” ossza. Sokféle politikai mozgalom támaszkodik efféle megosztásra, például a kommunista politika az osztályok közti megosztást használja fegyverként. A fasiszta politika tárgyalásának kulcseleme a „mi” és „ők” közti, etnikai, vallási vagy rasszalapú megkülönböztetés konkrét határvonalának bemutatása, valamint annak ismertetése, hogy miként szolgál ez a megosztás az ideológia és végső soron a közpolitika alakítására. A fasiszta politika minden mechanizmusa ezt a megkülönböztetést igyekszik megalapozni vagy elmélyíteni.

A fasiszta politikusok úgy támasztják alá elképzeléseiket, hogy a történelem közös értelmezését lerombolják, és helyette egy mitikus múltat építenek fel, amely támogatja a jelenről alkotott eszményképüket. Átírják a lakosság közös valóságértelmezését az eszmények nyelvét kiforgató propagandával, és értelmiségellenesen lépnek fel, megtámadva az egyetemeket és az oktatási rendszereket, amelyek kétségbe vonhatnák elgondolásaikat. Végezetül ezekkel a technikákkal a fasiszta politika pótvalóságot hoz létre, amelyben az összeesküvés-elméletek és az álhírek lépnek az értelmes vita helyébe.

Ahogy a valóság közös értelmezése szétporlad, a fasiszta politika helyet szorít a veszélyes, hamis hiedelmeknek, amelyek gyökeret eresztenek. A fasiszta ideológia először igyekszik természetesként elfogadtatni a csoportok közti különbségeket, és ezáltal az emberek érték szerinti hierarchiáját tudományos alapokon álló, magától értetődő jelenségként beállítani. Amikor a társadalmi rangsorolás és a megosztottság megszilárdul, a csoportok közti félelem váltja fel a megértést. A kisebbségi csoport bármilyen előrelépése azt az érzést szítja fel a domináns csoportban, hogy ők áldozatok. A tömegek számára vonzó a törvény és rend politikája, amely különválaszt „minket”, törvénytisztelő állampolgárokat „tőlük”, a törvényt semmibe vevő bűnözőktől, akiknek viselkedése egzisztenciális fenyegetést jelent a nemzetre. A szexuális szorongás is tipikus eleme a fasiszta politikának, mivel a nemek közti növekvő egyenlőség fenyegetést jelent a patriarchális hierarchiára.

Ahogy a „tőlük” való félelem nő, egyre inkább „mi” képviselünk mindent, ami erényes. „Mi” élünk vidéken, ahol az ország szíve dobog, ahol a nemzet értékei és hagyományai csodával határos módon tisztán fennmaradtak, dacára annak a fenyegetésnek, amelyet a nagyvárosok kozmopolitizmusa, valamint a liberális tolerancián felbátorodott, ott élő kisebbségek hordái jelentenek. „Mi” keményen dolgozunk, és büszkén valljuk, hogy kiérdemeltük a minket megillető helyet, mert megküzdöttünk érte. „Ők” lusták, az általunk megtermelt javakból élnek, kihasználva a jóléti rendszerünket vagy a korrupt intézményeket, például a szakszervezeteket, amelyek megrövidítik a becsületes, keményen dolgozó embereket. „Mi” hasznot hozók vagyunk, „ők” hasznot húzók.

Sok ember nincs tisztában a fasizmus ideológiai szerkezetével – azzal, hogy a fasiszta politika egyes mechanizmusai egymásra épülnek. Nem ismerik fel, mennyire összefonódnak egymással azok a politikai szlogenek, amelyeket mindannyiukkal ismételtetnek. Ezt a könyvet annak reményében írtam, hogy vele olyan kritikus eszközt adhatok az állampolgárok kezébe, amely segít különbséget tenni a liberális demokratikus politika legitim taktikái és a fasiszta politika gyűlöletes taktikái között.

Fordította: Piróth Attila

„Ezt a könyvet figyelmeztetésként írtam a fasiszta politikáról, mindenekelőtt annak a retorikának a veszélyéről, amely a közbeszédbe beszivárogva, félelmet és haragot szítva igyekszik etnikai és vallási megosztottságot gerjeszteni.” Kiemeli: a fasizmus elleni harc nem egyetlen döntő ütközet, sokkal inkább örökre szóló demokratikus elköteleződés.
Stanley nagyívű elemzése a rabszolgatartó Egyesült Államoktól és az európai gyarmatbirodalmaktól a fasiszta Olaszországon és a náci Németországon át a délszláv háborúkon és a ruandai népirtáson keresztül a napjainkban egyre inkább előretörő szélsőjobboldali nacionalista rezsimekig vizsgálja a fasiszta retorika szolgálatába állított eszközöket -a valóság felszámolását, az áldozati tudat felszítását, a törvény és rend politikáját, a szexuális szorongás kiélezését. Bemutatja, hogyan erősíti egymást kölcsönösen a teljhatalmú vezető alá rendelt társadalmi berendezkedés, a hierarchikus vállalati szerkezet és a patriarchális családmodell. 

 

Jason Stanley: Így működik a fasizmus – A „mi” kontra „ők” politikája, Fordította Piróth Attila, Théâtre le Levain – Budapesti Teleki Téka, 2021

Théâtre le Levain - Budapesti Teleki Téka