Augustin Cupşa: Így nőjön rajtunk a fű (részlet)
Craiovából kijutni elvileg kétféleképpen lehet. Vagy kelet felé veszed az irányt, végig a București sugárúton, amíg eljutsz Lăpușig, és ott sorba állsz könyörögni, bácsi, vigyen el, a sok asszonnyal együtt, akik Bukarestbe mennek, ételt visznek a gyereküknek, vagy kölykökre vigyáznak, amíg a szülők dolgoznak, és ott vannak még a napi ingázók is, a műanyag szatyros férfiak, akik a lábuknál tartják a cuccot, csikkel a szájuk sarkában indulnak valamelyik gyárba, Slatinára, vagy ki tudja, hová, ahol sikerült valamilyen munkát találniuk. Vagy nyugat felé indulsz el, a Severin úton, túl az utolsó villamosmegállón, ami még a Kombinát előtt van, és reménykedsz, hogy leinthetsz egy Magyarország felé tartó török vagy bolgár kamiont.
Vagy jó, elmehetsz az állomásra, de a vonatok mind keleti vagy nyugati irányban közlekednek, hacsak nem támad az a rossz ötleted, hogy felszállj a 26-os vagy 27-es személyre, és délre menj, Calafatig, ahol a legtöbb, amit tehetsz, hogy a Dunába ugrasz. És akárhogyan, a vonattal valószínűleg nem jutsz tovább az első filiași-i vagy caracali állomásnál, ha nincs jegyed és nincs mit adnod az ipsének, de nekem nincs, és ezek a szemetek pont a szegényeket és a gyerekeket rögtön kiszúrják. Végül arra ébredsz, hogy visznek az állomásfőnökhöz, aki továbbad a rendőrőrs parancsnokának, az pedig faggatni kezd, hogy honnan jössz, merre mész, miért nem vagy az iskolában, vagy anyádnak segíteni otthon. Ezeknek csak egy ígéretes gazember vagy, ahogy anyu szokta mondani, fel vagy jegyezve náluk egy külön füzetbe, pirossal aláhúzva, rád kennek valami szart vagy egyszerűen elkönyvelnek csavargónak, és ha nem adod meg rögtön az adataidat, bekasztliznak, aztán mindenedet elkobozzák, és mint egy csomagot, hamarabb hazaküldenek, mint amilyen gyorsan leléptél.
És én pont anyuval, esetleg a Tankossal nem akartam találkozni. Szinte láttam őket, anyut lila arccal, mintha két pofont kapott volna, ahogy mérgesen rám támad, hogy már megint valami disznóságot műveltem, mégis uralkodna magán, mert mások is lennének ott, és arra tanított, hogy őrizni kell a látszatot, de majd otthon számolunk, és a Tankost, a dagadt rózsaszínű szemhéjával, ahogy a száját harapdálja, mert nem tudná, hogy kussoljon vagy ő is nekem ugorjon, mert pofátlan csibész vagyok, és megmutatná ő anyunak és mindenkinek, hogy ő milyen jó ember, ő bezzeg nem olyan, mint az apám, ő nem tűrné az ilyesmit, ami nagyon hatásos volna, de mégse kockáztatná, hogy anyut megsértse, mert mégiscsak az ő kölyke vagyok, és az hiba volna, úgyhogy valószínűleg összeszorított szájjal, a kezét tördelve hallgatna, és járkálna anyu mögött, mint egy gém.
Hát nekem pont ehhez a műsorhoz nem volt semmi kedvem, de még annyira sem az anyu lelkébe befészkelődő bizonyossághoz, hogy semmit sem értem el és már nem is fogok, a néma, de biztos csalódásához, amit később részletekben adna elő nekem, valahányszor lehetősége nyílna rá, és én egy árva szót se szólhatnék. Arról nem beszélve, hogy telesírná az egész utcát, és még Dagi is rajtam röhögne, de ami még rosszabb, Cigány Tomi is, és az iskolába se mehetnék be égés nélkül.
Akkor már inkább megbilincselve hozzanak haza Olaszországból, mert betörtem egy bankba vagy ékszerboltba, vagy kapnának el egy lopott kocsival, az már volna valami, akkor én is úgy járkálhatnék az utcán, mint Edi, emelt fővel, de a legrosszabb az volna, ha anyu a grabancomnál fogva Pielești-ről vagy egy másik faluból szégyenkezve hazavinne, az volna nekem a lehető legnagyobb megaláztatás.
Fordította: Koszta Gabriella
Mit lehet csinálni a rendszerváltás utáni dél-romániai kisvárosban tanítás után vagy éppen helyett? A fiúk, ha nem éppen a focipályán lógnak, a mezőre mennek némi pénz reményében: a feketepiacon ugyanis el lehet adni a hálóval megfogott madarakat, hogy aztán az olaszok vegyék meg őket. A narrátor is Olaszországról, a márkás ruhák, drága autók és elegáns nők hazájáról ábrándozik, ahol a kisváros, Craiova balhés nagymenői időről időre megfordulnak, hogy gyanús üzletekben vegyenek részt. A csapdás kosarak, hálók és enyves üvegek között lesben állva a nyári melegben mintha megállna az idő, a főszereplő gondolatai pedig a természet és a madarak mellett a helyi (al)világ hősei, a félig megértett pletykák és események körül forognak, a hézagokat a saját maga által gyártott elméletekkel töltve ki. Felsejlenek egy bűntény körvonalai is, a főhős pedig így vagy úgy, de elveszíti ártatlanságát.
Augustin Cupşa, aki Craiovában nőtt fel, és gyakorló pszichiáterként is dolgozott, Így nőjön rajtunk a fű című regényében nagyfokú lélektani érzékenységgel és tapintható realizmussal ábrázolja egy saját törvényei szerint működő közösség világát.
Augustin Cupşa: Így nőjön rajtunk a fű, Fordította Koszta Gabriella, Budapest, Gondolat Kiadó, 2025
