Ismail Kadare: Az Álmok Palotája (részlet)
REGGEL
A függönyökön kezdett átszűrődni a hajnal zavaros fénye. Szokása szerint a fejére húzta a takarót, hogy bóbiskoljon még egy kicsit, de hamarosan rá kellett jönnie, hogy ez ma nem fog menni. A gondolat, hogy a derengő hajnal egy különleges nap kezdetét jelenti, egy csapásra kiűzte az álmot a szeméből.
Egy pillanattal később, miközben a papucsát kereste az ágy lábánál, az a benyomása támadt, mintha álomtól még zsibbadt arcán apró, ironikus mosoly suhant volna át. Kidörzsölte szeméből az álmot, hogy mielőbb elindulhasson a Tabir Szárájba, a hírhedt Hivatalba, ahol pontosan az álmokkal foglalkoztak, s ez az egybeesés mindenki más arcára mosolyt csalt volna. Őt azonban túlságosan hatalmába kerítette a szorongás ahhoz, hogy képes legyen őszintén mosolyogni.
A földszintről tea és sült hús kellemes illata áradt be a szobájába. Tudta, hogy az anyja és idős dajkája már régóta türelmetlenül várja, ezért a lehető legmelegebb hangon köszöntötte őket.
– Jó napot, mama. Jó napot, Loke.
– Jó napot, Mark-Alem. Jól aludtál?
Az ő szemükből is kiolvasható volt a várható kinevezésével kapcsolatos enyhe aggodalom és izgatottság. Talán ők is arra gondoltak, ami kevéssel ezelőtt neki is eszébe jutott, hogy ez volt az utolsó éjszaka, amikor még oly nyugodtan alhatott, mint a többi egyszerű földi halandó. Semmi kétsége sem volt afelől, hogy mostantól az élete gyökeresen megváltozik.
Megreggelizett, s miközben reménytelen igyekezettel próbálta elrendezni a gondolatait, érezte, aggodalma nőttön-nő. Visszament az emeletre, hogy felöltözzön, ám ahelyett, hogy a szobájába sietett volna, belépett a tágas szalonba. A szalon halványkék szőnyege mostanra mintha elvesztette volna azt a tulajdonságát, hogy megnyugtató színével enyhítse a helyiségbe lépők szorongását. A fiatalember odasétált a könyvesszekrényhez, és – éppúgy, ahogy az előző napon a gyógyszeres szekrénykét nézegetve tette – egy hosszú pillanatig mozdulatlanná dermedve állt, elmélyülten szemlélve a könyvek gerincére nyomtatott címeket. Aztán előrenyújtotta a jobb kezét, és az egyik polcról leemelt egy mélybarna, csaknem feketének ható bőrbe kötött, vaskos és nehéz in foliót. Mark-Alem már évek óta ki sem nyitotta ezt a családja történetét összefoglaló hatalmas kötetet, melynek borítólapján, közvetlenül a cím – A Quprili család apáról fiúra – alatt, ismeretlen kéztől származó írással a francia Chronique szó állt.
A kötetet lapozgatva erőltetnie kellett a szemét, hogy ki tudja bogarászni a kézzel írt sorokat, mivel az írás képe gyakran változott aszerint, hogy az adott részt éppen melyik őse vetette papírra. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy a tollat forgató kezek többsége öreg embereké volt, vagy legalábbis olyanoké, akik életük alkonyán vagy valamilyen nagy szerencsétlenség előestéjén vették maguk elé a könyvet, amikor az emberben feléled az elfojthatatlan vágy, és múlhatatlan szükségét érzi annak, hogy valami emléket hagyjon maga után.
A mintegy háromszáz évvel ezelőtt egy közép-albániai kisvárosban született Meth Quprili volt az első, aki családunk tagjai közül magas tisztségbe jutott a Birodalomban.
Mark-Alem felsóhajtott. Ahogy az in folióban lapozgatott, egyre csak vezírek és tábornokok nevén akadt meg a szeme: Istenem, csupa Quprili! – gondolta. És ő még csodálkozott váratlan szerencséjén! Milyen ostoba vagyok – korholta magát –, még az ostobák között is a legutolsó!
Amikor aztán a könyvben rábukkant leendő munkahelyének nevére, amikor meglátta az Álmok Palotája szavakat, rádöbbent, hogy kezdettől fogva ezt kereste, illetve ezt akarta elkerülni. De már késő volt ahhoz, hogy továbblapozzon.
Családunk és az Álmok Palotája közötti kapcsolat mindig is nagyon bonyolult volt. Kezdetben, abban az időben, amikor az intézmény neve Jildis Száráj volt, és a Palotában még csak csillagjóslással foglalkoztak, minden sokkal egyszerűbben ment. A dolgok csak később fordultak rosszra, amikor az intézményt átalakították, és létrehozták a Tabir Szárájt…
Az aggodalom, melyet a család dicső múltja, a nevek és címek sokasága néhány pillanattal korábban eloszlatott, most újra összeszorította Mark-Alem torkát.
Ismét lapozgatni kezdte a Krónikát, de most gyorsan, kapkodva forgatta a lapokat, melyek úgy zizegtek a kezében, mintha az ujjbegyéből hirtelen erős szél tört volna elő.
Családnevünk tulajdonképpen az albán Ura (qyprija vagy kurpija) szó fordítása; egy Közép-Albániában található háromlyukú hídra utal, mely abban az időben épült, amikor az albánok még keresztények voltak, és amelynek egyik pillérébe befalaztak egy embert. Miután hosszú időn át dolgozott a hídépítők között, a híd elkészültekor az egyik dédapánk, bizonyos Gjon, sok más ottani munkáshoz hasonlóan felvette a hídépítés során elkövetett bűntényre utaló Ura nevet.
Mark-Alem egy gyors mozdulattal becsukta a könyvet, és kiviharzott a szalonból. Néhány pillanattal később már az utcán volt.
Fordította: Takács M. József
A második hazájául Franciaországot választó, többször is Nobel-díjra jelölt albán író fő műve, ez a Kadare hazájában sokáig betiltott regény a totális diktatúrák működését, a mindenre kiterjedő állami ellenőrzés ijesztő világát mutatja be. A címbéli Álmok Palotájában a birodalom lakóinak reggelente kötelezően beszolgáltatott és a fővárosba küldött álmait elemzi az állam rendjét és biztonságát védelmező kasztszerűen zárt testület.
Ismail Kadare: Az Álmok Palotája, Fordította Takács M. József, Trubadúr Kiadó, 2024