Gustaw Herling-Grudziński: A szerelem fehér éjszakája
Az első évben végig Shakespeare-t sulykolták a Sewerynów utcában. A csodálat és a vallásos imádat keverékét érezte Shakespeare iránt, de nem állt közel hozzá. A Sewerynów utcai találkozókon (bármilyen különösen hangzik is, ezek biztonságosak voltak, pedig nem lehetett nem észrevenni, hogy rendszeresen jár ide fiatalok egy csoportja) Jan Liss brillírozott, vetélytárs nélkül. Elég régen végzett az Állami Színművészeti Intézetben, kissé erotomán volt, „pokolian” (ahogy akkoriban mondták) intelligens, az angol Géniusz sokoldalú szakértője, képes volt oldalakat idézni tőle fejből (lengyel fordításban, néha pedig, elkápráztatva a hallgatóságát, Giller szerint rémes angolsággal). „Shakespeare és a történelem gépezete” – ez volt a rögeszméje, vagyis korunkhoz igazította Shakespeare-t. Łukasz csak vállat vont ezekre a fejtegetésekre. Az ő szemében Shakespeare valamiképpen kapcsolódott a Bibliához, mert képes volt úgy nézni minden alakjára, mintha először látná őket, mintha most alkotta volna őket teremtő elragadtatásában. Łukasz például azt is elképzelte, hogy shakespeare-i tragédia születhetne az Izsákot föláldozó Ábrahámról.
A varsói szerelem a grodnói folytatása volt. Sőt még intenzívebb, amint az gyakran megesik, ha állandó veszély közepette dúlnak a szenvedélyek. Úgy tértek haza este a Sienna utcába, mint egy áldott nyugalmú kikötőbe. Nem volt ebben árnyalatnyi csömör vagy kimerültség sem, ellenkezőleg. Ha igaza volt Stendhalnak a szerelem kristályosodásáról kreált elméletében, akkor itt a kristályok új telepét kellett keresni. Łukasz ezt abban a mély, egyre mélyebb meggyőződésben találta meg, hogy itt a férfi és a nő szerelme testvéri szeretettel keveredik. Ezt magában a nemi aktusban érezte, amit gazdagított valami megnevezhetetlen és szenvedélyes elem.
Pár hónappal azután, hogy letelepedtek Varsóban, Urszula, aki mindig háziasszonyi sürgés-forgással töltötte otthon a napot, ha nem kellett bemennie a kávéházba, bejelentette, hogy kora reggel kimegy a városba új ismerőseihez, és csak a kijárási tilalom előtt ér haza. Łukasz ezt elintézte annyival, hogy figyelmeztette: vigyáznia kell, mert a „jó kinézet” és a hamis Kennkarte még nem minden. Tényleg öt perccel a kijárási tilalom előtt ért haza, különös, felindult állapotban, sírástól vörös szemmel. Łukasz nem kérdezett semmit. Azon az éjszakán még a szokásosnál is érzékibb volt Urszula, azt hajtogatta minden ölelés után: „Istenem, mennyire szeretlek, sosem tudtam senki mást szeretni, csak téged”. Megütötte Łukasz fülét valami dühödt konokság ebben a mondatban.
Amikor megint a rybicei birtokon járt, Witold úr mintegy mellékesen megemlítette neki: „Itt járt Urszula kisasszony, kiment Bogdan sírjához. Arra kért, hogy ne beszéljek erről magának. De nem hallgathatok, mert nagy veszélyben van. Siedlce kisváros, könnyen kiszúrják a múltból ismerős arcokat, és manapság nincs hiány olyan gazemberekből, akik ilyen prédára lesnek.”
Nem említette Urszulának, miről beszélt Witold úrral, csak annyit mondott, némi aggodalommal a hangjában, hogy állítólag nemrég kérdezősködött róla valaki Siedlcében. Urszula elsápadt, talán kitalálta az igazságot.
1944. július vége felé, amikor elment egy hétre Rybicébe (Witold úrnál aludt), gyakran őgyelgett a folyóparti réten. Egyszer pontosan azon a helyen napozott, ahol egykor Urszula feküdt és szeretkezett Bogdannal. Azt a pontot figyelte, ahol egykor a búvóhelye volt. Nehezen kapott levegőt, mintha fojtogatta volna egy nyakát szorító kéz. Föl tudott tápászkodni, de alig állt a lábán, rogyadozó térdekkel vánszorgott el Witold úr házáig. Szerencsére a malomban volt a házigazda.
Sok évvel később olvasta Londonban Camus A bukás című hosszabb elbeszélését. Azért issza le magát mindennap az amszterdami Mexico City bárban Jean-Baptiste Clamence párizsi ügyvéd és „vezeklő bíró”, mert az a gondolat gyötri, hogy nem ugrott a Szajnába annak idején, nem mentett ki egy fiatal öngyilkos nőt. Ugyanaz a jelenet tér vissza mindig makacsul az emlékezet legtávolabbi zugaiból; magát vádolja a bűnös, és arról ábrándozik, hogy „leány, vesd magad ismét a vízbe, hadd legyen alkalmam másodszor is, hogy mindkettőnket megmentsem”. Camus elbeszélésében hangzanak el ezek a mondatok: „Elárulok egy nagy titkot. Ne várja, kedvesem, az utolsó ítéletet! Mert mindennap ítélkeznek.”
Olyan óriási hatással volt Łukaszra Camus műve, hogy „színpadi monológot” készített belőle a Sea-Gull Theatre-nek. De kidobta belőle teljes egészében Camus rafinált moralisztikáját, ami helyenként már szofisztikától bűzlik, hogy kizárólag a bűn problémájára, a bűn elviselhetetlen terhére vezessen vissza mindent. Bűnös volt, nincs értelme Camus kétértelmű vezeklési trükkjeibe menekülni. Talán Urszula is bűnösnek érezte magát? Talán ez a két bűn, összegződve, hozzákapcsolta a maga opálkristályát szerelmük kristályosodásához?
„Beláttam, hogy hazug és erőltetett ez a koncepció: csak én voltam bűnös, Urszula nem. Ennek ellenére sem vetettem el rögtön.”
És nem volt tisztában azzal, hogy nyilván nem minden ok nélkül adta Urszulának a szótlan párizsi lány szerepét, aki a Szajna hídján áll, a kőkorlátnak támaszkodva, öngyilkos ugrásra készen. Mi volt az értelme? Kegyetlenség vagy a bosszú Urszulára irányuló öntudatlan impulzusa? Vagy ő sandított titokban az utolsó ítéletre, amely mindennap megtörténik?
Pálfalvi Lajos fordítása
Színház és álom – e két szó tudná leírni a romló látású, félig lengyel, félig orosz származású ünnepelt színházi rendező Łukasz Kleban életét.
[...] Végigkísérhetjük Łukaszt élete fontos helyszínein, Varsón, a szovjet megszállás alá került Grodnón át Londonig. A belső utazás eközben egy külsővel párosul: az idős Łukasz és felesége a gyógyulás reményében Velencébe utaznak, és a karnevál küszöbén álló város a maga számtalan művészt megihlető atmoszférájával maga is szinte főszereplővé lép elő a kisregényben. A címbeli fehér éjszakák pedig egyszerre idézik fel a vakságot és egy életre szóló, nagy szerelem történetét.
Gustaw Herling-Grudziński: A szerelem fehér éjszakája. Színházi történet, Fordította Pálfalvi Lajos, Budapest, Gondolat, 2026
.jpg)
