Mihail Siskin: Vénuszhaj (részlet)
Kérdés: Írja le az utat, amelyen ide jött.
Válasz: Kiléptem a házból, és elindultam, nem tudtam, merre, és mentem negyven napig.
Kérdés: Milyen országokon kelt át?
Válasz: Ellátogattam egy földre, ahol kutyafejű emberek éltek. És ők – a kutyafejűek – csak bámultak rám, de nem bántottak. Mindenfelé megbújnak gyermekeikkel, sziklák között építenek fészket maguknak. Száz napig tartott, amíg átkeltem a földjükön, és eljutottam a pigmeusokhoz. Sok férfi, asszony, gyermek került utamba. Mikor megláttam őket, megrémültem, arra gondoltam, hogy felfalnak. Elszántam magamat: felborzolom a hajamat, és nekik rontok. Mert ha menekülni kezdek, megesznek. Így is tettem, gyermekeiket felkapva és fogukat csikorgatva ők futottak el. Aztán felkapaszkodtam egy magas hegyre, ahol a nap nem sütött, nem voltak fák, fű nem nőtt, csak csúszómászók és kígyók csikorgatták a fogukat és sziszegtek. És sziszegtek a fekete- és áspiskígyók, a sisakos baziliszkuszok és a többi szörny. Láttam más kígyókat is, de soknak a nevét sem tudtam. Így mentem, hallgatva sziszegésüket négy napon át. A fülem végül betapasztottam viasszal, nem tudtam elviselni a kígyók sziszegését.
Kérdés: Igazat beszél?
Válasz: Tessék, még itt van a viasz a fülemben. Majd ötven napig vándoroltam tovább, nem találtam az utat, s fagyos vidékre értem, könyöknyi vastag jégre, s átrágva magam, túljutottam azon is.
Kérdés: Hol, mikor és hogyan kelt át a határon?
Válasz: Eljutottam egy nagy folyóig, teleittam magam vizével, lépesméznél is édesebb volt, a szám összeragadt. S amikor eljött kilenc óra, fény áradt szét a folyón, hétszer erősebb, mint a nappali. Szelek fújtak e földön: nyugatról zöld, napkeletről vörös, északról, mint a friss vér, dél felől fehér, mint a hó.
Kérdés: Valóban így volt?
Válasz: A folyó széles volt, mint a tükröződő ég, mély, mint a múló pillanat, nem láttad az alját. Amikor át akartam kelni rajta, felsikoltott, és így szólt hozzám: „Nem jutsz át, mert ember nem kelhet át vizemen. Nézd, mit látsz a víz felett.” Felnéztem, és felhők falát pillantottam meg, a víztől az égig nyúlt. Így szólt hozzám egy felhő: „Rajtam nem juthat át semmi, se e világi madár, sem szél fuvallata.”
Kérdés: Végül hogy jutott át a határon?
Válasz: Imádkoztam Urunkhoz, Istenhez, s két gyönyörű, illatos gyümölcsök díszítette fa nőtt ki a földből. Az egyik, amelyik a folyó innenső partján állt, legörnyedt, felkapott, s magasra emelve a folyó közepéig hajolt. Ott találkozott a másik fával, az is a csúcsára vett, majd meghajolt, s letett a földre. Égig erő fák segítettek át a folyón.
Kérdés: Rendben, tegyük fel. De hány éves? Itt azt írta, hogy tizenkilenc, de mennyi valóban?
Válasz: Amikor 165 éves lettem, megszületett a fiam, Matuzsálem, s ezután még 200 évig éltem, tehát 365 éves vagyok.
Kérdés: És mi történt azután?
Válasz: Niszán hónapjának első éjszakáját átaludtam. Álom közben mélységes bánat költözött szívembe. S mivel sehogy sem értettem okát, sírva kérdeztem: mi lesz velem? Felébredtem, és sokáig verítékben úszva, álmatlanul hevertem. Fogalmam sem volt, hol tértem magamhoz. Majd eszembe jutott. Kedvem támadt elfutni valahová, mintha valaki másként ébredtem volna, nem pedig önmagamként. Köröttem szuszogás, horkolás. Valahol víz csöpögött. A távolban elhaladt egy autó. Majd órák ketyegését hallottam. Mintha ott belül minden élne. Felvettem a sapkámat, vállamra vetettem a köpenyemet, és kiléptem. Jeges pocsolyára léptem – mint legyező repedt szét.
Kérdés: Akkor, azon az áprilisi téli éjszakán és még a márciusi poshadásban – akkor kezdődött minden?
Válasz: Nem tudom. Lekaptam a sapkám, a veríték gyorsan felszáradt. Éjszaka az ellenőrző ponton valami mozgott. Rám kiáltottak: „Énok, te vagy az, vagy mi?” Válaszoltam: „Én.” Erre ő: „Gyere ide, van főtt konzervhúsom!” Odaléptem, de nem tudtam, ki a csuda ez. Szuronnyal felnyitotta a konzervet. Kézzel nekiestünk. Beledugod az ujjadat, és lenyalod.
Kérdés: De miért pont Énok?
Válasz: Engem mindig így hívtak, az óvodában, az iskolában, a seregben. A családnevem Énokin. Nos, ezért hívtak Énoknak.
Kérdés: Így hívták, miközben fogalmuk sem volt a felhők, a harmat otthonáról, arról már nem is beszélve, mi van lét és nemlét között?
Válasz: Miről beszél? Nem értem.
Kérdés: Jól van. Kevés az időnk – az összes viharba került hajón, elsüllyedtek vagy még úsznak, félreverik a harangot. Gyorsan mesélje el, hogyan paskolták gatyagumival pucér hasát, különben kifutunk az időből.
Fordította: Földeák Iván
A Svájcba áttelepült, kivándorló honfitársai vallomásait fordító tolmács életén keresztül feltárulnak a mai orosz élet csöppet sem vigasztaló képei: rendőri maffia, reménytelen kísérlet a kitörésre a bűn hálójából, az afganisztáni és csecsenföldi gyilkos háborúk tragikus sorsú áldozatai, Daphnisz és Chloé mai köntösbe bújtatott megrázó története.
Mihail Siskin orosz-svájci író, esszéista, 1995-ben kiköltözött Svájcba. A Vénuszhaj a második magyarul olvasható könyve.
Mihail Siskin: Vénuszhaj. Fordította Földeák Iván, Gondolat Kiadó, Budapest, 2026
.jpg)
