Georg Klein: Méhfényben (részlet)

A HASEMBER MŰVÉSZETE

Vége a sorozatnak. Elfogták a Hasembert. És kimondottan azok a kortársak, akik gátlástalanul profitáltak bűncselekményeiből, úgy, hogy intim merényleteit a bulvárlapok első oldalain, a megfelelő tv-csatornákon és platformfüggetlen képernyőkön tették kétes közkinccsé, most megkönnyebbülést színlelnek: áldás, hogy a nagy ismeretlen, ez a brutális szörnyeteg immár nem juthat egyetlen potenciális áldozata testközelébe se.

A rejtélyes tettes egy nyáron át ragadta magához legdrágább és egyúttal legillékonyabb javunkat, a figyelmünket. Elakadó lélegzettel olvastuk a legutóbbi rajtaütés részleteit. Ritka szenvedéllyel, szinte fantáziával találgatták az ismeretlen kilétét üzemi étkezdékben és söntéspultoknál, lakószobák televíziói előtt és hitvesi ágyakban. Egyesek még késő éjszaka is kimerészkedtek, hogy kutyáiknak megkönnyebbülést vagy maguknak cigarettát szerezzenek, és reszkető félelemben titkon még egy plusz kört is tettek a közeli parkban, hátha észrevétlenül szemben találhatják magukat a Hasemberrel és fegyverével.

Miután tetten érték a helyszínen, egy ideig nem válaszolt egyetlen kérdésre sem, sokáig még a nevét sem volt hajlandó elárulni. A fényképen, melyet az államügyészség ezért kiadott, egy nagy, sötét szemű fiatalember néz a kényszereljárás felismerést szolgáló lencséjébe. A nem túl magas növésű, ám kimondottan zömök Hasember letartóztatásakor két düsseldorfi rendőrt, akik lefogták izmos karját, állítólag szinte propellerhez hasonlatosan megforgatott maga körül, mielőtt mosolyogva megállt, és minden ellenállás nélkül hagyta, hogy elvezessék.

Azt, hogy ki volt ősáldozata, kit jelölt meg és tüntetett ki legeslegelőször, rajta kívül senki sem tudja. Amióta rács mögött van, további egy tucatnyi férfi jelentkezett, akiknek a teste bizonyította, hogy ki voltak szolgáltatva a Hasembernek és hegyes eszközének. És bizonyára akadnak még mások is, akik érthető félelemből vagy bizarr bírvágyból nem akarják elárulni, mit művelt velük a Hasember.

Az első, aki végül kiállt a médiumok elé, hogy szavakba foglalja valóban figyelemreméltó sérüléseit, nem véletlenül egy helyi politikus és tartományi képviselő volt, aki vallomását megelőzően csupán csekély érdeklődésnek örvendett. A Hasember egy szállodai fogadáson lepte meg. A népképviselő mit sem sejtve elhagyta a svédasztal előtt nyüzsgő derűs társaságot, hogy felkeresse a férfimosdót. Ennek ajtaja már közvetlenül a szeme előtt volt, amikor hátulról berángatták egy kamrába, melyben a szálloda személyzete mindenféle tisztítószereket és egy hatalmas adag toalettpapír-készletet halmozott fel. Ezekből a nyolcas csomagolású tekercsekből már egy raktárnyit előkészítettek. A leterítettség elemi ereje a meglepettet megfosztotta bátorságától az ellenállásra. A Hasember utasította, hogy tegye kezét a szemére. Azután szabaddá tette a félénken reszkető testének középtájékát, és munkához látott.

Biztosnak tűnik, hogy kizárólag testes férfiaknak adatott ez a sors. Mindazonáltal a tetemes túlsúly, a kimondottan alaktalan zsírtömeg, bár ezt manapság állítják néhányan, soha nem volt feltétele a beavatkozásnak. Egy kis pocak és némi oldalháj látszólag éppúgy megfelelt a művésznek, mint egy feszes has. Egyelőre tisztázatlan, hogy a rendelkezésre álló felület jellege, annak domborulata, gyűrődése, savószíne mennyiben befolyásolta a mindenkori művet. Ebben a műesetben is türelemmel kell lennie a magyarázatnak, amíg a kitartó vizsgálat és a kritikus összehasonlító eljárás nem teremti meg hozzá a szükséges teret.

Eddig egyetlen érintett sem járult hozzá, hogy a kérdéses helyeket fotótechnikai eljárással szakszerűen rögzítsék. Még egy fiatal, nemrég a Német Filmdíjra jelölt színész sem kivétel ez alól, akit a rabiátus művész napfürdőzés közben lepett meg a balkonon. Jóllehet eddig inkább a szemérmesség ellentétéről volt ismert, most ő is, akit már hivatása is voltaképp expresszív feltárulkozásra kötelezne, határozottan megtagadta, hogy hasművét betáplálják egy bárki számára elérhető képfolyamba.

Így maga a szerencse, sőt áldás, hogy a tettes a vizsgálati fogság magányából egy kiválasztott nyilvánosság keze felé tapogatózik. Védőügyvédjén keresztül jutott el hozzánk. Úgy tűnik, egyedül bennünket, egy kis, ám neves kölni naptár- és művészeti könyvkiadót tüntetett ki bizalmával. Csapatunkban természetesen mindenki tisztában volt e közeledés kényes voltával, és csak akkor egyeztettünk a Hasember jogi képviselőjével és az illetékes államügyésznővel egy időpontot a hágai főpályaudvar csomagmegőrző automatájánál, miután tárgyaltunk egy szerzői jogi kérdésekben járatos közjegyzővel.

Ami ott a kezünkbe került, kész kincsnek bizonyult. Egy rakás grandiózus, kézi merítésű papírra nyomtatott metszet, egytől egyig négyzet alakú, egyik sem nagyobb négytenyérnyinél, minden egyes darab mestermű. Mivel belső szakértőnk, egy minden karcolásos, véséses, borzolásos és metszéses technikában jártas művészettörténész nyíltan bevallotta, hogy a Hasember képei túllépnek képességei határain, bevontunk több külső bírálót. De még egy esseni etnológus sem tudta tisztázni minden kétséget kizáróan, aki pedig a rituális tetoválás és testfestés területén nemzetközi hírnévre tett szert, hogy milyen nyomólemezen készültek a kérdéses nyomatok.

A Hasember hallgat, és ameddig nem hajlandó nyilatkozni e munkák keletkezését illetően, merő szenzációéhség vezérelte vélekedések fognak elburjánzani. Mi csak azt tudjuk megerősíteni, hogy a műalkotások nem – és az égvilágon semmi sem utal erre – frissen tetovált áldozatok véres hasáról származnak.

(…)

(Horváth Géza fordítása)

 

 

Georg Klein történetei bővelkednek a megmagyarázhatatlan jelenségekben, fura figurákban. A kétszer kilenc elbeszélés mindegyike egy-egy hétköznapian groteszk alaphelyzet köré szerveződik, és valamilyen különös fordulatot tartogat. Sosem tudhatjuk, merre fog kanyarodni a narrátorok korlátozott perspektívájából tolmácsolt cselekmény, melynek végső értelmezése sincs kimondva. A hol elégikus, hol körülményeskedő hangon megszólaló elbeszélők nyelvezete a puszta „meghökkentő meséknél” rétegzettebbekké teszi e rövidprózai remekeket – nem véletlenül tartja bravúros szövegformálása, egyéni nyelvi megoldásai miatt a szerzőt a kritika a kortárs német irodalom stílusművészének.

Georg Klein (1953) a kortárs német próza egyik legkiválóbb képviselője. A német kritika főként újszerű stílusáért, egy új német irodalmi nyelv megteremtéséért dicséri.

Kötetei a Gondolat Kiadónál:

Gyermekkorunk regénye (2016)

MIAKRO (2021)

 

Georg Klein: Méhfényben. Elbeszélések. Fordította Horváth Géza. Gondolat Kiadó, Budapest, 2026 

https://gondolatkiado.hu/