Ugrás a fő tartalomra

Sofi Oksanen: A kutyafuttató (részlet)

Sofi Oksanen: A kutyafuttató (részlet)


Az évek során bizonyára az összes létező magyarázatot, könyörgést és hazugságot hallottad, amivel az emberek az életüket próbálják menteni. A könnyek nem hatnának meg. Ha kapnék három szónyi időt, elmondanám neked, hogy a gyermekedet vártam. Származna belőle bármi hasznom? Elbizonytalanítana téged legalább egy pillanatra? Meggyőzne, hogy nem tettem szándékosan kockára a jövőnket azzal, hogy rátámadok a főnököd fiára?

Számtalanszor igyekeztem rákényszeríteni magam, hogy vegyem fel veled a kapcsolatot, hat éven át próbáltam ezt megtenni. Minden reggel eszembe jutott, hogy azelőtt ébredéskor mindig felhívtuk egymást, ha nem aludtunk együtt. Képtelen voltam a hangod nélkül kikelni az ágyból. Mindent el akartam mondani. Elviselhetetlen volt a gondolat, hogy sosem tudhatod meg, mi az igazság. Mégsem bírtam mást tenni, mint hogy a konyhám egyenes fugáit bámultam, az asztalt, melyen csak az én kávéscsészém állt. Képtelen voltam rányomni a számodra. Múlt éjjel arra ébredtem, hogy ismerős harapást érzek az alsó ajkamon. Azt, amivel kényeztetni vagy ébresztgetni szoktál. Biztosra vettem, hogy már megérkeztél. Fülemben csattogott a nekihevült pulzusom, harapásodat még mindig ott éreztem a számon, ahogy az előszobába osontam, hogy a lépcsőházi hangokat füleljem, biztosra véve, hogy ha nem az ajtó előtt állsz, akkor a konyhámban találok rád, és a combomhoz tapadnak majd a kimonóm virágai, repdesni fog a gyertyaláng, a hálószoba ablakában pedig feltűnnek a platánok, melyek törzse az esőtől olajosan fénylik majd.

Felkapcsoltam a lámpát. Felgyulladt a fény, volt villany. A folyosót üresen találtam. Alacsony mennyezetéről nem lógtak huzalkötegek, a tetejét nem díszítették rozetták, nem kacskaringózott rajta körbe díszítés, és nem a cári időkből származó palota lépcsősora volt. A hálószobából hallatszó nyikordulást nem te okoztad, hanem a vendégágyon oldalára forduló anyám. Nem találtam rád a konyhában, sem a fürdőszobában, és nem tudtam, félek-e attól, vagy reménykedem-e benne, hogy a sötétben meghallom a lélegzetvételedet, és megnyikordul a lábad alatt a parketta, mint azon az éjjelen Odesszában, az első éjszakánkon, mely után kezdtem megérteni, mi a valódi ára annak, amit ártatlan úgy intéztem.

Darja nyögdécselve ébredt. Nem úgy tűnt, mintha meglepődött volna, hogy a hotelszobájában talál, ahol már egy ideje várakoztam. Talán emlékezett rá, hogyan hoztam ide, és azt képzelte, én is itt maradtam éjszakára.

– Adj egy fájdalomcsillapítót!

Kivettem a zsebemből az analginesdobozt, és odahajítottam neki az ágyra.

– Hozz vizet!

Lenyeltem a parancsolgatás miatti mérgemet, és kimentem a fürdőszobába. A légkondicionálás hatékony volt, de azért nem annyira, hogy képes lett volna eltüntetni a bűzt, melyet Darjának sikerült összehoznia: a potpourri patikaillatát, Ukrajna és a gyomorsavak keserűségét. Visszafojtottam a lélegzetemet, igyekeztem megakadályozni, hogy a múlt a szervezetembe szívódjon. Nem használt, ahogy az sem, hogy a lámpa egyenletes fénnyel égett, a csempék között tisztán futott a fuga, a dugók skandináv precizitással voltak bedugva, és egy darabbal sem volt több belőlük a kelleténél, nem úgy, mint a Darja által itt-ott elszórt dolgokból, melyeket átvizsgáltam, amíg aludt, anélkül hogy bármi hasznosat találtam volna közöttük. Egy pillanatra a hűsítő csempefalnak támasztottam a homlokomat, a telefonomat tapogattam a zsebemben. Ivan tudta volna, mit kell tenni. Azelőtt nehéz helyzetben mindig az ő segítségére támaszkodtam. De már nem volt meg a száma. Az eljövetelem óta nem beszéltem vele, és nem tudta, hogy anya meg szokott látogatni, vagy hogy hol vagyok. Csikart a hasam. Nem gondolhatok anyára, most nem. És Olezskóra sem. Nem gondolhatok arra, hogy a védtelen otthonomban vannak. Koncentrálnom kell.

– Hol vagy már? – kiáltott Darja.

Szappannal elmostam egy poharat, először én ittam belőle, aztán megtöltöttem Darjának. A fürdőszobaajtóban eszembe jutott, hogy levegyem a Zarja órát, melyet a csuklómon felejtettem. A zsebembe dugtam – nem bírnám elviselni, ahogy Darja gúnyolódik rajta.

– Mit csinálunk ma?

– Nekem dolgozni kell mennem.

– És utána? Menjünk el együtt a kutyafuttatóhoz.

– Ez nem jó ötlet.

– Dehogynem. Látni akarom a kislányt.

A gondolat felélénkítette Darját annyira, hogy a lány nevét, az Ainót ismételgetve felült, olyan élvezettel, mintha lépesmézet szopogatna. Szája köré odaszáradt a nyál, mely most beszéde ritmusára forgácsokban pergett az ágytakaróra. A szobára ráférne, hogy rendbe hozzák, ahogy Darjára is, de én a takarítást nem kérő táblát tettem ki az ajtóra. Akkora volt a felfordulás, hogy az feltűnne a személyzetnek. Majd én elintézem.

– Mikor végzel?

– Későn.

– Indulj el korán, hogy időben odaérjünk a kutyafuttatóhoz – mondta Darja. – Azelőtt gyakrabban kellett volna levegőznünk.

Másnapossága ellenére Darja elégedettnek tűnt a Jaloviina kísérte esténkkel. Reméltem, hogy mára nem ugyanez a pénzszórás ígérkezik. Kopogtak az ajtón, átvettem a reggelit, melyet a szobaszerviztől rendeltem. Miután Darja nevében aláírtam a számlát, rácsaptam a fiú orrára az ajtót. Miközben a tányérokat rendezgettem, és a kávét töltöttem, igyekeztem összeszedni a bátorságomat. Nem jutott eszembe más ötlet Darja megregulázására, mint hogy emlékeztetem a saját családjára, noha sehogy sem volt kedvem felemlegetni a Szokolovokat.

– Mi újság odahaza? Anyád még mindig Sznyizsnében él?

Darja lassan a kávéscsésze fülére helyezte az ujját. Ott is maradt, dermedten, akár egy ólomkatona keze a puskaagyon. Folytatnom kellett, ez bevált. Reggel próbáltam faggatni anyát, tud-e valamit a Szokolovok ténykedéséről az utóbbi időben. Ő elcsodálkozott az érdeklődésemen. Jó ideje nem beszéltünk már róluk. Én sértődéssel válaszoltam a meglepődésére. Képes voltam olyasmikről beszélni, melyekről korábban hallgattam. Hát nem azt bizonyította ez, hogy már jobban vagyok? Nem kellene anyának azzal támogatnia az előrehaladásomat, hogy magával viszi Oleh urnáját, elviszi vidékre, lehetőleg most rögtön? Nyomatékosan kiemeltem az urna szót. Képes voltam hangosan kimondani. Anya azonban nem tudott segítséggel szolgálni. Évek óta nem hallott a Szokolovokról, és nem tudta, Darja fivérei vajon a fronton vannak-e, és ha igen, melyik oldalon, emiatt pedig óvatosan kellett haladnom. Nem akartam még jobban belezavarni a kapcsolatunkba azzal, hogy nekiállunk Oroszországról vitázni.

 

Fordította: Bába Laura



Talán minden másként történt volna, ha egyből felismerem, és rájövök, hogy menekülnöm kell.

Nem mertem odanézni, nem mertem megbizonyosodni róla.

Hátralevő időmet napokban lehet majd számolni, talán csak órákban.

 

Oksanen ismét megrázó és egy thriller feszültségével vetekedő regényt írt női sorsokról, női test és hatalom kapcsolatáról, női perspektívákról egy olyan korban és helyen, amikor és ahol mindent áthat a korrupció. Kelet és nyugat határán, Ukrajna függetlenségének idején, a kétezres években fiatal lányok próbálnak boldogulni: a meddőségi iparban dolgoznak donorként, béranyaként, remélve, hogy egyszer talán szabadon dönthetnek az életükről…

Sofi Oksanen 2003-ban a Sztálin tehenei című könyvével robbant be az északi irodalomba. Hatalmas szenzációt keltett – súlyos társadalmi és lelki terhekre, politikai és szociális bűnökre mutatott rá. Ezt követően, 2005-ben jelent meg a Baby Jane, 2008-ban az Oksanennek világhírt hozó Tisztogatás, s 2013-ban a Mikor eltűntek a galambok.

Napjaink egyik legnépszerűbb északi szerzője 1977-ben a finnországi Jyväskyläban született – észt anyától, finn apától. Mindkét örökség – az észt és a finn gyökerek – óriási nyomással nehezedtek gyermek- és kamaszkorára. Irodalmában azóta is erőteljesen jelen van Finnország, a Szovjetunió és az elnyomás alatt fuldokló Észtország történelme, illetve a női lét, a nők ellen irányuló erőszak kérdései. 

 

Sofi Oksanen: A kutyafuttató, Fordította Bába Laura, Scolar Kiadó, 2020


https://www.scolar.hu/



 

 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ Kevesen mondhatják el magukról, hogy mindössze harmincévesen világszerte ismert írók, de Sally Rooney egyike ezeknek a szerencséseknek. A Baráti beszélgetések és a Normális emberek című bestsellerek szerzője szeptemberben jelentkezik új regényével, a Hová lettél, szép világ gal, amely ezúttal is a milleniálok szerelmi életével, társadalmi- és egzisztenciális problémáival foglalkozik. Sally Rooney szó szerint berobbant az irodalmi életbe, nevét Donna Tartt és Zadie Smith mellett emlegették, de megkapta a Snapchat generáció Salingere címet is, ami amiatt is ironikus, hogy Sally Rooney konzekvensen elzárkózik a közösségi média használatától. Őt nem fogjuk megtalálni Instagramon, hogy belessünk a dolgozószobájába, a Twitterről is törölte magát néhány éve, ahogyan a TikTok pár perces videóiban sem fogjuk viszontlátni. Pedig igény lenne rá. Világhírt meghozó könyve, a Normális emberek szó szerint Instagram sztárrá lett, hála a külföldi bookstagrammerekn

Marie Aubert: Felnőtt emberek (részlet)

Marie Aubert: Felnőtt emberek (részlet) Két héttel ezelőtt Göteborgban jártam, egyedül mentem, vonattal utaztam, szállodában aludtam, és reggel átsétáltam a néhány utcatömbnyire fekvő termékenységi klinikára. Úgy nézett ki, mint bármelyik kórház, csak szebb volt, és világosabb, nagy cserepekben jukkapálmák sorakoztak, a falakon pedig anyákat és csecsemőket, madarakat és tojásokat ábrázoló, megnyugtatónak szánt képek lógtak. Az orvost Ljungstedtnek hívták, a rendelője az utca túloldalán álló edzőteremre nézett, láttam a súlyokat emelgető és futópadokon gyalogló embereket. Az orvos svédül ejtette ki a nevemet, nem Idának, Eidának hangzott, az i hang valahonnan a torka mélyéről jött, közben a billentyűzetet pötyögtette, és rám se pillantott. Gyorsan elmagyarázta az eljárást, a menstruációs ciklus mely pontján kell elkezdeni a hormonkezelést, hogyan szívják le a petesejteket, ma csak a nőgyógyászati vizsgálatot végzi el, mondta, és vért vesznek a további vizsgálatokhoz. – Manapság roppa

Ingmar Bergman: Munkanapló I. (1955–1974) (részlet)

Ingmar Bergman: Munkanapló I. (1955 – 1974) (részlet) 1971 Ingmar Bergman megnősül (ötödször és utoljára), feleségül veszi Ingrid von Rosent. Amikor nem Fårö szigetén élnek, egy stockholmi lakásban laknak egy új házban a Karlaplanon. A Drámai Színházban megrendezi Lars Forssell Show című darabját. A munkanaplóban továbbra is a Suttogások, sikolyok a téma. Március 24. Átolvastam, amit eddig írtam a Suttogások ról. Bizonyos kérdéseket azóta világosabban látok, de az alapelképzelésem nagyjából változatlan maradt az utolsó bejegyzésem óta. A témát mindenesetre éppolyan vonzónak érzem, mint azelőtt. Azt hiszem, eddig a következőket sikerült összerakni: Idős anya, ágyban fekvő beteg, halálán van, rákos, bűzlik, fél, élni akar, hol jobban, hol rosszabbul érzi magát, nagy, elhízott test, reszket az élettől és a félelemtől, de nagy erő van benne. Március 28. Visszatértem Fårőre néhány, Ingriddel töltött tartalmas nap után. Különösen tegnap kerültünk egymáshoz nag