David Hockney – Martin Gayford: A képek története (részlet)
David Hockney – Martin Gayford: A képek története – A barlangtól a monitorig (részlet)
Minden kép egy adott nézőpontból készül.
DH A természetben nem igazán létezik két dimenzió. Egy felület csak a mi léptékeink miatt tűnik kétdimenziósnak. Ha legyek lennénk, egy vászon vagy akár egy darab papír is egészen szabálytalannak tűnne, miközben mi néhány dolgot képesek vagyunk teljesen simának látni. Mi teljesen sima a természetben? Semmi. Szóval egy kép sík felülete részben absztrakció. Ugyanakkor ez az absztrakció következményekkel jár. Egy sík felületen minden stilizált, ideértve a fényképet is. Néhányan azt hiszik, a fénykép a valóság; nem látják, hogy csak az ábrázolás egy újabb formája.
MG A képek lényegéhez tartozik, hogy kétdimenziósak, ugyanakkor három dimenziót próbálnak ábrázolni. Ebből a szempontból a képeket a térképek mellé tehetjük. A térkép valóban egy nagyon speciális képtípus. A térképkészítő feladata, hogy leírja egy ívelt objektum – a Föld – sajátosságait egy sík felületen. Mint azt már rég bebizonyították, ezt teljes hűséggel kivitelezni geometriailag lehetetlen. Vagyis minden térkép tökéletlen és részleges, annak a személynek az érdeklődését és tudását tükrözi, aki elkészítette. Ez igaz a képekre is általában. Mind kísérletet tesznek arra, hogy megoldják ugyanezeket a problémákat, amelyek esetében a tökéletes megoldás lehetetlen. A tökéletlen megoldások száma ugyanakkor végtelen. Minden próbálkozásnak megvannak a maga erényei és hátulütői. Mint a világról készült számtalan középkori kép, a velencei szerzetes, Fra Mauro által a 15. század derekán rajzolt térkép Jeruzsálemet majdnem középre teszi, ez az a pont, ahonnét, úgy vélték, az egész történelem eredeztethető. Ötven évvel később a Johannes Ruysch által 1507-ben rajzolt térkép szélesebb nézőponttal dolgozik, hogy belevegye a portugál és spanyol világutazók egyes felfedezéseit. Úgy tervezi meg a földgolyót, ahogy az ókori geográfus, Klaudiosz Ptolemaiosz javasolta, mintha egy felvágott papírtölcsér lenne, amelyet kiterítettek egy asztalra. Ám a Föld nem tölcsér. Minden térkép egy adott nézőpontból ábrázolja a Földet. A fent említettek európaiból. A 15. századi Kangnido világtérkép Koreából az egyik legrégebbi fennmaradt kelet-ázsiai térkép, érthető okokból másként tekint a világra, ahol Kína és Korea fontosnak látszik, Európa, a Közel-Kelet és Afrika pedig a perifériára szorul.
DH Ez minden képre igaz: a képek egy adott nézőpontból készülnek. Mindannyian a magunk módján látjuk a világot. Még ha egy kis négyszögletes tárgyat nézünk is, mondjuk egy dobozt, néhányunk máshogy fogja látni, mint a többiek. Amikor belépünk egy helyiségbe, az érzelmeinknek, emlékeinknek és érdeklődési körünknek megfelelően fogunk észrevenni dolgokat. Egy alkoholistának először az üveg whisky tűnik fel, aztán esetleg a pohár és az asztal. Valaki más észreveszi a zongorát, egy harmadik figyelmét legelőször a kép kelti fel a falon. A valóság nehezen megragadható fogalom, mert nem független tőlünk. A valóság az elménkben létezik. Szóval, tegyük fel magunknak a kérdést, mit látunk a képen? Az egyiptomi művészetben a fáraó a legnagyobb alak. Hát, ha megmérhettük volna a valóságban, kiderült volna, hogy ugyanakkora, mint bárki más, de az egyiptomiak gondolataiban nagyobb volt, ezért nagyobbnak festették. Szerintem ez teljességgel kifogástalan eljárás. A realisták kicsinek festették volna. Minden írás valamiképp fikció, nem is lehet másképp. Ugyanez áll a képekre is. Egyik sem egyszerűen a valóságot mutatja be.
MG A lebegő világ képein (ukijo-e) a japán nyomatkészítő és festő Kitagava Utamaro (kb. 1753–1806) elegánsan nyúlánk nőket ábrázolt. Ugyanakkor a japán kurtizánokról a 19. század végén készült fotókon olyan nők látszanak, akik alig voltak másfél méter magasak.
DH De Utamaro idejében magasabbnak látták őket! Csak a fotókon tűntek zömöknek! Még ha a gondolataikban nem is ilyenek voltak. Ezt tette velünk a fénykép? Unalmasabbnak tűnik tőle a világ? Szerintem a fénykép ezt teszi, mert független tőlünk. A fényképezőgép geometrikusan lát, de mi a pszichénken keresztül. Szerintem a képeken keresztül látunk meg dolgokat. Szükségünk van rájuk; szükségünk van rájuk a képzelőerőnkhöz, de először muszáj valamit felvinni egy felületre. A képek legalább 30 000 éve segítenek minket a látásban.
MG Állítólag Picasso mondta, hogy a képzőművészet legalább az Altamira, az észak-spanyolországi barlangrajzok óta dekadens. Sok szempontból igaz, hogy a festészet az maradt, ami ott és Lascaux-ban volt.
DH A képzőművészet nem fejlődik. A legelső képek a legjobbak közé tartoznak. Egy adott művész fejlődhet, ahogy maga az élet. De a művészet maga nem. Ezért elhibázott a primitív művészet gondolata, mert azt előfeltételezi, hogy a művészet halad valamerre. Vasari A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek életében a 16. század derekán úgy vélte, Giotto az első, és végül Raffaellóval és Michelangelóval lezárult az egész. Ennél jobb már nem jöhet. Pedig Raffaello nem jobb, mint Giotto. Az emberek Giotto freskóin önálló személyek. Ismerem ezeket az arcokat. Bizonyos értelemben típusfigurák, nem tanulmányozott valódi emberek, de élettelik az arckifejezéseik, van személyiségük. A szemük kiváltképp áthatóan tekint a világba. Amikor Padovában először elkészült a Giotto által festett Scrovegni-kápolna, eleven valóságnak tűnhetett, sokkal erőteljesebbnek, mint a film vagy a televízió. Még ma is lehengerlő épület.
Fordította: Sepsi
László
David Hockney – Martin Gayford: A képek története, Fordította Sepsi László, Scolar Kiadó, 2021
