Elizabeth Foley – Beth Coates: Mit tenne Frida Kahlo? Kivételes nők, akik nem ismertek akadályt (részlet)
Agatha Christie, avagy hogyan éljük túl a szerelmi bánatot
Agatha Christie, avagy hogyan éljük túl a szerelmi bánatot
Agatha Christie minden idők talán legsikeresebb bestsellerírója. Világhírű bűnügyi regényeit a két kotnyeles nyomozóval, Hercule Poirot-val és Miss Marple-lal a főszerepben több mint száz nyelvre fordították le. Szintén bűnügyi témájú színdarabját, Az egérfogót 1952 óta szünet nélkül játsszák a londoni West Enden. Nemcsak krimiket, de romantikus regényeket is írt; több díjat nyert, megkapta a Brit Birodalom Rendjét, könyveiből számtalan filmfeldolgozás készült. De a sikeres karrier, mint tudjuk, nem mindig jár együtt sikeres magánélettel; sok csúcsra jutott nő pedig nagyon is megszenvedi, hogy túlragyogja a férjét. Agathával is ez történt.
Agatha Mary Clarissa Miller Torquay-ben született, jómódú családban. Gyerekként, mint ahogy számos későbbi sikeres szerző, szenvedélyesen szeretett olvasni, tizenévesen pedig maga is írni kezdett. Apjának 1901-ben bekövetkezett halála után Agatha és anyja igen közel került egymáshoz; együtt laktak és utazgattak. Agatha 1912-ben ismerte meg Archibald Christie-t, a jóképű pilótát, akihez 1914-ben feleségül ment, bár csak az első világháború vége után kezdtek együtt élni, amikor az ifjú férj visszatért a franciaországi szolgálatból. A háború alatt Agatha gyógyszerészként dolgozott a torquay-i kórházban. Az itt szerzett tapasztalatai igen hasznosnak bizonyultak a későbbi karrierjében, hiszen sokat megtudott a különféle mérgekről. Első bűnügyi regényét szabadidejében kezdte írni; A titokzatos stylesi eset című történetben született meg Poirot, a kackiás bajszú belga detektív karaktere. A házaspár lányukkal, Rosalinddal 1919-ben költözött be első londoni lakásukba, és a rá következő évben, amikor megjelent a regény, Agatha élete egyik napról a másikra megváltozott.
Hirtelen minden róla szólt. Évente legalább egy-egy újabb regénnyel jelentkezett, egészen 1976-ig. Dőlt a pénz, és Christie-ék 1925-ben már Berkshire-ben vettek házat, amit a regény után Stylesnak neveztek el. Archie-t azonban ekkor már a feleségénél jobban érdekelte a golf. A következő évben Agatha anyja meghalt, ami mélyen lesújtotta az írónőt, Archie azonban ekkor sem támogatta érzelmileg a feleségét, helyette viszonyba kezdett Nancy Neele-lel, egy fiatal titkárnővel, aki jobban érdeklődött a golf iránt, mint Agatha. Egy decemberi estén a férj közölte a feleséggel, hogy válni szeretne.
Az, hogy ezután mit történt, azóta sem derült ki – a rejtélyt talán még Miss Marple sem tudná megfejteni. Archie új barátnőjéhez indult, Agatha pedig, miután lefektette a kislányukat, a személyzetre hagyva őt, autóba ült, és elhajtott. Az autót másnap meg is találták, Agathát viszont nem. Hatalmas médiafelhajtás kezdődött; sokan Archie-t gyanúsították azzal, hogy megölte a feleségét, volt, aki úgy vélte, Agatha szándékosan tűnt el, mint a Holtodiglan című krimiben, hogy gyanúba keverje férjét, mások arra gyanakodtak, csak hecckampány az egész, és azt szolgálja, hogy még többet adjanak el az írónő legújabb könyvéből.
Agatha eltűnésének hírét a külföldi újságok is a címlapon hozták, a nyomozásba pedig több száz rendőrt vontak be. Arthur Conan Doyle még az írónő egyik kesztyűjét is elvitte egy médiumhoz, hátha az tud segíteni. Agathát végül tizenegy nappal később a Harrogate-i Old Swan Hotelban találták meg (ahol egyébként manapság évente fesztivált rendeznek a krimi és Agatha Christie tiszteletére). Amint azt már tudjuk, az írónő riválisa „tiszteletére” Teresa Neele néven jelentkezett be a hotelba, és azt mondta, Dél-Afrikából jött. A szállodában tíz napig vígan élt: énekelt és zongorázott is a hotel bárjában, ami egyébként közel sem volt jellemző a visszahúzódó, általában kissé slampos megjelenésű írónőre. Amikor Archie érte jött, először fel sem ismerte. Az orvos disszociatív amnéziával diagnosztizálta, de mások úgy spekuláltak, hogy talán egy karambolnak köszönhetően szenvedett emlékezetkiesést, amikor autóba ült, hogy öngyilkos legyen. Szerencsére felépült, és 1928‑ban végül elvált Archie-tól, aki azonnal feleségül vette Nancyt. Agatha az Orient expresszre vásárolt jeggyel vigasztalta magát (s az utazás inspirálta egyik legsikeresebb, a Gyilkosság az Orient expresszen című regényét).
Az írónő sikert sikerre halmozott, és sokat utazott. Egyik utazása során megismerkedett egy régésszel, Max Mallowannel, akihez 1930-ban feleségül ment, s innentől sokkal nyugodtabb életet élt. A második világháború idején ismét önkéntesként dolgozott egy kórházban, és ekkoriban írta meg legjobb könyveit. 1956-ban megkapta a Brit Birodalom Rendje kitüntetést, később pedig a Dame rangot (ami a lovagi cím női megfelelője). A következő évben a krimiírókat magába tömörítő Detection Club elnöke lett. A híres szövetség esküje így hangzott: „Fogadod-e, hogy detektívhőseid mindig kiderítik az elébük kerülő bűnügyeket, mégpedig azon észbeli képességek segítségével, amellyel felruháztad őket, és történeteidben soha nem hivatkozol isteni kinyilatkoztatásra, női megérzésre, semmiféle hókuszpókuszra, machinációra vagy a puszta véletlenre?” Agatha 1976‑ban, oxfordshire-i otthonában hunyt el békésen. Hatalmas irodalmi örökséget hagyott maga után.
Agatha könyveit gyakran afféle bájos kis bűnügyi történetekként kezelik, holott a sztorik sokkal mélyebbek és sötétebbek, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. A szelíd, némileg vidékies írónőről alkotott kép is árnyaltabb lesz, ha kicsit jobban megkapargatjuk a felszínt, hiszen az elhagyott asszony több napig tartó eltűnésének esete nagyon sok kérdést rejteget. Sokat tanulhatunk Agatha viselkedéséből; abból, miként gondoskodott arról, hogy férje árulása ne maradjon észrevétlen. Archie így már nem tudott csak úgy, minden gond nélkül átcuccolni az új nőhöz, mert ahhoz túl nagy médiaérdeklődés kísérte az ügyet. Nem mintha arra akarnánk bárkit is biztatni, hogy bosszúból gyilkossági gyanúba keverje az exét, de elhagyni valakit nem kis dolog, és az embernek igazán kijár egy kis dráma meg önsajnálat, nem is beszélve egy jó kis vakációról, ahol felejthet. Az úton aztán még találkozhat is valakivel. És még egy utolsó adalék arról, hogy mennyivel vagányabb nő volt Agatha, mint képzelné az ember: az 1920-as években dél-afrikai utazása idején ő volt az első brit nő, aki megtanult állószörfözni. Golf? Ugyan már! Halál uncsi…
Agatha Mary Clarissa Miller Torquay-ben született, jómódú családban. Gyerekként, mint ahogy számos későbbi sikeres szerző, szenvedélyesen szeretett olvasni, tizenévesen pedig maga is írni kezdett. Apjának 1901-ben bekövetkezett halála után Agatha és anyja igen közel került egymáshoz; együtt laktak és utazgattak. Agatha 1912-ben ismerte meg Archibald Christie-t, a jóképű pilótát, akihez 1914-ben feleségül ment, bár csak az első világháború vége után kezdtek együtt élni, amikor az ifjú férj visszatért a franciaországi szolgálatból. A háború alatt Agatha gyógyszerészként dolgozott a torquay-i kórházban. Az itt szerzett tapasztalatai igen hasznosnak bizonyultak a későbbi karrierjében, hiszen sokat megtudott a különféle mérgekről. Első bűnügyi regényét szabadidejében kezdte írni; A titokzatos stylesi eset című történetben született meg Poirot, a kackiás bajszú belga detektív karaktere. A házaspár lányukkal, Rosalinddal 1919-ben költözött be első londoni lakásukba, és a rá következő évben, amikor megjelent a regény, Agatha élete egyik napról a másikra megváltozott.
Hirtelen minden róla szólt. Évente legalább egy-egy újabb regénnyel jelentkezett, egészen 1976-ig. Dőlt a pénz, és Christie-ék 1925-ben már Berkshire-ben vettek házat, amit a regény után Stylesnak neveztek el. Archie-t azonban ekkor már a feleségénél jobban érdekelte a golf. A következő évben Agatha anyja meghalt, ami mélyen lesújtotta az írónőt, Archie azonban ekkor sem támogatta érzelmileg a feleségét, helyette viszonyba kezdett Nancy Neele-lel, egy fiatal titkárnővel, aki jobban érdeklődött a golf iránt, mint Agatha. Egy decemberi estén a férj közölte a feleséggel, hogy válni szeretne.
Az, hogy ezután mit történt, azóta sem derült ki – a rejtélyt talán még Miss Marple sem tudná megfejteni. Archie új barátnőjéhez indult, Agatha pedig, miután lefektette a kislányukat, a személyzetre hagyva őt, autóba ült, és elhajtott. Az autót másnap meg is találták, Agathát viszont nem. Hatalmas médiafelhajtás kezdődött; sokan Archie-t gyanúsították azzal, hogy megölte a feleségét, volt, aki úgy vélte, Agatha szándékosan tűnt el, mint a Holtodiglan című krimiben, hogy gyanúba keverje férjét, mások arra gyanakodtak, csak hecckampány az egész, és azt szolgálja, hogy még többet adjanak el az írónő legújabb könyvéből.
Agatha eltűnésének hírét a külföldi újságok is a címlapon hozták, a nyomozásba pedig több száz rendőrt vontak be. Arthur Conan Doyle még az írónő egyik kesztyűjét is elvitte egy médiumhoz, hátha az tud segíteni. Agathát végül tizenegy nappal később a Harrogate-i Old Swan Hotelban találták meg (ahol egyébként manapság évente fesztivált rendeznek a krimi és Agatha Christie tiszteletére). Amint azt már tudjuk, az írónő riválisa „tiszteletére” Teresa Neele néven jelentkezett be a hotelba, és azt mondta, Dél-Afrikából jött. A szállodában tíz napig vígan élt: énekelt és zongorázott is a hotel bárjában, ami egyébként közel sem volt jellemző a visszahúzódó, általában kissé slampos megjelenésű írónőre. Amikor Archie érte jött, először fel sem ismerte. Az orvos disszociatív amnéziával diagnosztizálta, de mások úgy spekuláltak, hogy talán egy karambolnak köszönhetően szenvedett emlékezetkiesést, amikor autóba ült, hogy öngyilkos legyen. Szerencsére felépült, és 1928‑ban végül elvált Archie-tól, aki azonnal feleségül vette Nancyt. Agatha az Orient expresszre vásárolt jeggyel vigasztalta magát (s az utazás inspirálta egyik legsikeresebb, a Gyilkosság az Orient expresszen című regényét).
Az írónő sikert sikerre halmozott, és sokat utazott. Egyik utazása során megismerkedett egy régésszel, Max Mallowannel, akihez 1930-ban feleségül ment, s innentől sokkal nyugodtabb életet élt. A második világháború idején ismét önkéntesként dolgozott egy kórházban, és ekkoriban írta meg legjobb könyveit. 1956-ban megkapta a Brit Birodalom Rendje kitüntetést, később pedig a Dame rangot (ami a lovagi cím női megfelelője). A következő évben a krimiírókat magába tömörítő Detection Club elnöke lett. A híres szövetség esküje így hangzott: „Fogadod-e, hogy detektívhőseid mindig kiderítik az elébük kerülő bűnügyeket, mégpedig azon észbeli képességek segítségével, amellyel felruháztad őket, és történeteidben soha nem hivatkozol isteni kinyilatkoztatásra, női megérzésre, semmiféle hókuszpókuszra, machinációra vagy a puszta véletlenre?” Agatha 1976‑ban, oxfordshire-i otthonában hunyt el békésen. Hatalmas irodalmi örökséget hagyott maga után.
Agatha könyveit gyakran afféle bájos kis bűnügyi történetekként kezelik, holott a sztorik sokkal mélyebbek és sötétebbek, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. A szelíd, némileg vidékies írónőről alkotott kép is árnyaltabb lesz, ha kicsit jobban megkapargatjuk a felszínt, hiszen az elhagyott asszony több napig tartó eltűnésének esete nagyon sok kérdést rejteget. Sokat tanulhatunk Agatha viselkedéséből; abból, miként gondoskodott arról, hogy férje árulása ne maradjon észrevétlen. Archie így már nem tudott csak úgy, minden gond nélkül átcuccolni az új nőhöz, mert ahhoz túl nagy médiaérdeklődés kísérte az ügyet. Nem mintha arra akarnánk bárkit is biztatni, hogy bosszúból gyilkossági gyanúba keverje az exét, de elhagyni valakit nem kis dolog, és az embernek igazán kijár egy kis dráma meg önsajnálat, nem is beszélve egy jó kis vakációról, ahol felejthet. Az úton aztán még találkozhat is valakivel. És még egy utolsó adalék arról, hogy mennyivel vagányabb nő volt Agatha, mint képzelné az ember: az 1920-as években dél-afrikai utazása idején ő volt az első brit nő, aki megtanult állószörfözni. Golf? Ugyan már! Halál uncsi…
Fordította: Magyari Andrea
Sorolj fel tíz tudóst, aki nő volt! És Marie Curie-t most nem dobhatod be...
Az megvan, hogy az első számítógépes algoritmust Byron lánya, Ada Lovelace alkotta meg? Vagy hogy Telkes Mária nem a két szép szeméről kapta a Napkirálynő becenevet? Mennyit tudsz Coco Chanel kihívásokkal teli életéről? Wollstonecraft, Earhart, Hopper – ismerősen csengő nevek?
A való élet szerencsére nem egy kvízműsor – de azért nem árt, ha tájékozottak vagyunk. Az elmúlt száz évben sok dolog megváltozott: közeledni kezdtek egymáshoz a nők és férfiak jogai, számos helyen kialakult az egyenlőségre törekvő szemlélet, de nem szabad elfelejtenünk, milyen hosszú és göröngyös utat jártak be a történelem nőalakjai – ahogyan azt sem: van még hova fejlődnünk.
A szerzőpáros időt és energiát nem kímélve kutatta fel a történelem olyan nőalakjait, akiket senki sem ültethetett a sarokba... Könyvük egyszerre inspiráció, ismeretterjesztő kézikönyv és tanácsadókötet. Nagy szerencsénkre a szerzők a humort sem spórolták ki a történetekből, így remek társaság lehet borús napjainkra is.
Az megvan, hogy az első számítógépes algoritmust Byron lánya, Ada Lovelace alkotta meg? Vagy hogy Telkes Mária nem a két szép szeméről kapta a Napkirálynő becenevet? Mennyit tudsz Coco Chanel kihívásokkal teli életéről? Wollstonecraft, Earhart, Hopper – ismerősen csengő nevek?
A való élet szerencsére nem egy kvízműsor – de azért nem árt, ha tájékozottak vagyunk. Az elmúlt száz évben sok dolog megváltozott: közeledni kezdtek egymáshoz a nők és férfiak jogai, számos helyen kialakult az egyenlőségre törekvő szemlélet, de nem szabad elfelejtenünk, milyen hosszú és göröngyös utat jártak be a történelem nőalakjai – ahogyan azt sem: van még hova fejlődnünk.
A szerzőpáros időt és energiát nem kímélve kutatta fel a történelem olyan nőalakjait, akiket senki sem ültethetett a sarokba... Könyvük egyszerre inspiráció, ismeretterjesztő kézikönyv és tanácsadókötet. Nagy szerencsénkre a szerzők a humort sem spórolták ki a történetekből, így remek társaság lehet borús napjainkra is.
Elizabeth Foley – Beth Coates: Mit tenne Frida Kahlo?, Fordította Magyari Andrea, Athenaeum Kiadó, 2021