Agnes Ravatn: Madarak ítélőszéke (részlet)
Végül megpillantottam őt. A kert végében állt néhány karcsú fa árnyékában, sötétkék gyapjú pulóvert viselt. Ahogy ráköszöntem, ijedten rezzent össze. Hatalmas kerti bakancs volt a lábán, hozzám lépett, és felém nyújtotta a kezét. Mély lélegzetet vettem. Egy negyvenes éveiben járó férfi állt előttem, sem az arca, sem az izmos testalkata nem árulkodott arról, hogy bármilyen segítségre szorulna. A meglepetésemet egy mosollyal próbáltam leplezni, és pár lépést tettem felé. Zömök, erős testalkatú, sötét hajú férfi volt. Nem nézett a szemembe, helyette a hátam mögé bámult folyamatosan, miközben a kezét nyújtotta felém.
– Sigurd Bagge – mutatkozott be.
– Allis Hagtorn – mondtam, és óvatosan megszorítottam a hatalmas kezet. Egyáltalán nem látszott a tekintetén, hogy rám ismert volna. Vagy talán csak jól tudott színészkedni.
– Hol van a táskája?
– A verandán hagytam.
A kert tele volt elszáradt gallyakkal és tüskés vadrózsa vesszőkkel. A tél szürke kuszaságot hagyott maga után. Hamarosan tavaszodik, akkor majd minden elburjánzik itt, és az egész kert hatalmas dzsungellé fog változni. Észrevette, ahogy aggódó tekintettel nézek körbe.
– Hát, igen. Elég sok munka van a kerttel.
Mosolyogva bólintottam.
– A kert a feleségem birodalma. Szükségem van valakire, aki segít rendben tartani, amíg távol van.
Együtt visszasétáltunk a házhoz. Sigurd felvette verandán hagyott táskáimat, majd az előszobán keresztül belépett a házba.
A szobám az emeleten volt, egy régi falépcsőn lehetett felmenni. A berendezés meglehetősen puritán volt: egy keskeny ágy, egy fiókos szekrény és egy kisebb íróasztal. Ahogy beleszagoltam a levegőbe, éreztem a tisztaság illatát. Az ágyon egy szép virágmintás ágynemű volt, szépen meg volt ágyazva.
– Nagyon szép szoba – jegyeztem meg.
Nem válaszolt. Fejét kissé oldalra billentve kilépett a szobából, majd a fürdőszoba felé mutatott, végül a lépcsők felé indult, anélkül, hogy az emeleten lévő másik szobát megmutatta volna.
Végig követtem őt, ahogy kiléptünk a házból, megkerültük azt, majd átvágtunk a kerten, végül megálltunk egy kis szerszámos kamra előtt. A fa ajtó nyikordult egyet, ahogy kinyitotta. A falra akasztott eszközökre mutatott: egy gereblye, egy lapát és egy feszítővas volt felakasztva egymás mellé.
– A magasabb fű vágásához inkább kaszát használjon, ha jól tud bánni vele.
Nyeltem egyet és bólintottam.
– Itt mindent megtalál, amire szüksége lehet. Vannak még kerti ollók és hasonló dolgok is. Jó lenne, ha egy kicsit meg tudná nyírni a sövényt is. Szóljon, ha valamire még szüksége van, adok rá pénzt, hogy megvegye.
Miközben beszélt, egyáltalán nem nézett a szemembe. Hiszen csak egy alkalmazott voltam, fontos volt, hogy távolságot tartson tőlem.
– Sokan felhívták a hirdetés miatt? – kérdeztem. Nem akartam megkérdezni, de valahogy mégis kicsúszott a számon.
Egy röpke pillantásra mintha a szemembe nézett volna, a sötét haja alól, ami a szemébe lógott.
– Akadtak egy páran – válaszolt kurtán.
Rémesen arrogáns embernek tűnt. Nem válaszoltam semmit, hiszen most már olyan volt, mintha a tulajdona lennék, végül is úgy bánhat velem, ahogy neki tetszik.
Tovább mentünk, megkerültük a házat, majd lesétáltunk a kertbe. A kőkerítés mellett egy pár ribizlibokor és gyümölcsfák. A csípős hidegben szinte harapni lehetett a levegőt, mindenütt nedves föld és vágott fű illata érződött. Odaértünk egy alacsony kovácsoltvas kiskapuhoz, amin Sigurd egyszerűen csak átlépett.
– Teljesen be van rozsdásodva – fordult vissza hozzám. – Talán meg tudja javítani.
Én is átléptem a kapun. A kert végében egy kőből kirakott meredek lépcső vezetett le a fjordhoz. Miközben lefelé mentünk, megszámoltam a lépcsőfokokat: pontosan száz volt. Ahogy kiértünk a tengerhez, egy kőből kirakott kis mólót pillantottam meg, az egyik oldalon egy rozoga csónakház állt, a másik oldalon egy kis kikötő volt látható. A fjord meredek sziklafalai félkörben vették körül az öblöt, a móló minden oldalról takarásban volt. Arra a helyre emlékeztetett, ahol körülbelül harminc évvel ezelőtt úszni tanultam. A szüleim barátainak volt egy kis nyaralója, ott töltöttük a nyarat.
Gyönyörű volt a fjord látképe.
– Arra gondoltam, hogy hamarosan szétszedem ezt a csónakházat – mondta a férfi, miközben végig háttal állt nekem. A fjord felől érkező szél megborzolta a haját.
– Van csónakja? – kérdeztem.
– Nincs – válaszolta kurtán. – Magának amúgy sem lesz idelenn dolga. De azért megmutattam.
Megfordult, majd elindult felfelé a lépcsőn, vissza a házhoz.
Fordította: Tarr Bori
Két számkivetett ember a norvég fjordok partján. Két titok. Ahogy feszül a múlt szorítása, úgy válik lehetetlenné a menekülés, és már a vezeklés sem segít…
Allis, a televíziós műsorvezető egy botrányt követően otthagyja a munkáját és a férjét, és önkéntes száműzetésbe vonul egy isten háta mögötti fjord partján. Házvezetőnői munkát vállal Sigurd Baggénál, a jóképű, férfias, de mogorva és rejtélyes férfinál. Miközben a férfi feleségének visszajövetelére várnak, furcsa kapcsolat alakul ki közöttük, amely a kezdeti rideg alá- és fölérendeltségből vonzódássá, majd beteges ragaszkodássá alakul.
Milyen titkokat rejteget a zárkózott férfi? Le lehet-e zárni a múltat, és új életet kezdeni?
A pszichológiai mélységeket feltáró skandináv regény élet és halál, bűn és bűnhődés kérdéseit feszegeti, és az első perctől az utolsóig, amíg el nem éri a drámaian sokkoló véget, fogva tartja az olvasót.
Az öt irodalmi díjat is elnyert regényt már 13 nyelvre fordították le.
Agnes Ravatn: Madarak ítélőszéke, Fordította Tarr Bori, Tericum Könyvkiadó, 2020