Anne Tyler: Légzőgyakorlatok (részlet)
Ira az üzlete előtt ücsörögve várakozott. Szokatlanul festett sötétkék öltönyében. Ősz szálakkal tarkított, fekete hajtincse izzadt homlokába hullott. A feje felett egy fémtábla lengedezett a szélben, „Sam képkeretező boltja” felirattal. Sam Ira apja volt, akinek egy fikarcnyi köze sem volt a nevét viselő üzlethez, amióta (pontosan harminc éve) a „gyenge szívére” hivatkozott. Maggie teszi ezt folyton idézőjelbe. Hiába állna is Sam az ablakban, Maggie szándékosan nem pillant fel soha az üzlet feletti lakásra, ahol az apósa tengeti semmitmondó napjait, tétlenül és siránkozva, Ira nővéreivel együtt. Miután Maggie leparkolt az útpadka mentén, átcsusszant az anyósülésre.
Ira arca mindent elárult, miközben elindult az autó felé. Boldog, elismerő tekintettel kerülte meg a kocsit, ám a lökhárító láttán, hirtelen megtorpant. Olívaalakú, csontos arca még hosszabbra nyúlt. Összeszűkült szemének ekkor már a színe sem látszott, főleg, miután értetlenkedve lehajtotta a fejét. Amint beült az autóba, szomorúan Maggie-re meredt.
– Váratlan helyzet állt elő – kezdte Maggie.
– Ezen az alig néhány méteres szakaszon?!
– Hallottam Fionát a rádióban!
– De csak öt háztömb! Na jó, hat.
– Fiona férjhez ment!
Maggie megkönnyebbülve látta, hogy Ira esze most már nem csak az autón jár. Látszólag kitisztult tekintettel a feleségére pillantott.
– Milyen Fiona?
– Ira! Fiona a menyed! Mégis, hány Fionát ismerünk rajta kívül?! Fiona az egyetlen unokád anyja, aki hirtelen felbukkant, és férjhez ment egy totál idegen emberhez, pusztán anyagi megfontolásból.
Ira hátrébb állította az ülést, majd kikanyarodott az útra. Látszott rajta, hogy hegyezi a fülét. Talán a kerék hangját hallgatta, de úgy tűnt, működött Maggie trükkje a lökhárítóráncigálással.
– Hát ezt meg hol hallottad? – fakadt ki Ira.
– A rádióban, vezetés közben.
– Hogyan?! Bemondták a rádióban?
– Dehogy. Fiona betelefonált.
– Ez kissé öntelt dolog, már ha érdekel a véleményem – jegyezte meg Ira.
– Fiona azt is elárulta, hogy Jesse volt az egyetlen, akit igazán szeretett.
– Tényleg képes volt mindezt elmesélni a rádióban?
– Ira, ez egy talkshow volt.
– Nem is értem, manapság miért teregeti ki mindenki a magánügyeit a nagyközönség előtt – folytatta Ira megrökönyödve.
– Gondolod, hogy Jesse is hallgatta a műsort? – kérdezte Maggie, mert nem hagyta nyugodni a gondolat.
– Jesse ilyenkor?! Jó, ha délben felkel.
Maggie szívesen vitába szállt volna Irával, mégsem tette. Jesse valójában koránkelő volt, és minden szombaton dolgozott. Ira inkább arra célzott, hogy Jesse egy kétbalkezes ügyefogyott. (Ira mindig is keményebben bánt a fiukkal, mint Maggie, mert feleannyi jó tulajdonságot nem vett észre benne.) Maggie a szélvédőn át nézte az elsuhanó üzleteket és a kutyájukat sétáltató járókelőket. Emberemlékezet óta nem volt ilyen forró nyaruk, a járda krétaállagúra száradt, a levegő pedig fátyolként vibrált körülöttük. Egy kisfiú a diszkontüzlet előtt éppen a biciklijét tisztogatta egy kendővel.
– Szóval elindultál az Empry Streetből – kezdte Ira.
– Tessék?
– A karosszérialakatostól!
– Ja igen, onnan.
– Ezután a Daimler felé vetted az irányt… – terelte Ira a szót ismét a lökhárítóra.
– Akkor történt, amikor kihajtottam a műhelyből.
– Hihetetlen, hogy ott törted össze a kocsit!
– Fékezni akartam, de véletlenül a gázra léptem – vallotta be Maggie.
– Ez meg hogy lehet?!
– Úgy, hogy meghallottam Fiona hangját a rádióban, és annyira meglepődtem, hogy…
– Maggie, fékezéskor nem gondolkodik az ember! Tizenhat éves korod óta vezetsz. Hogy keverheted össze a gázpedált a fékkel?
– Úgy, hogy megijedtem, és kész. Ejtsük már a témát!
– A fékezés reflex…
– Ha ez ekkora problémát okoz, akkor kifizetem a saját fizetésemből!
Most Ira próbált csendben maradni. Bár szólásra nyílt a szája, végül meggondolta magát. (Nem kezdte el mondogatni, amit mindig szokott, hogy Maggie fizetése, amit az idősek otthonában kap, mennyire nevetséges.)
Maggie most már bánta, hogy nem takarította ki az autót indulás előtt. A szélvédőt parkolócédulák borították, a lába előtt hegyekben álltak a papírpoharak és az összegyűrt, koszos szalvéták. A kesztyűtartó alatt piros és fekete drótok éktelenkedtek, amikbe folyton beleakadt, valahányszor keresztbe tette a lábát, így állandóan megszakadt a rádióadás. Mindez nyilván Ira műve volt. Maggie szerint a férfiak mindenhová huzalokat, drótokat és szigetelőszalagokat ragasztanak, amerre csak járnak.
Lassan rátértek a Belair Roadra, észak felé. Az út menti játszótereket és temetőket hirtelen apró üzletek váltották fel – italboltok, pizzázók, bárok és kocsmák, amiket szinte eltörpítettek a tetejükre szerelt, hatalmas tányérantennák. A forgalom percről percre nőtt. Sokan igyekeztek a szombat délelőtti programjukra; az autók hátsó ülése tömve volt gyerekekkel, mivel ez volt az edzések és baseballmeccsek jól megszokott ideje.
– A minap nem jutott eszembe az a kifejezés, hogy telekocsi – kezdte Maggie a társalgást.
– És miért kellett volna, hogy eszedbe jusson?
– Hogy rávilágítsak arra, el tud szaladni az idő. El akartam mondani az egyik betegünknek, hogy aznap nem látogatja meg a lánya, mert aznap ő a… kezdtem neki, de nem jutott eszembe a szó. Olyan, mintha csak egy hete lett volna, hogy Jesse-t hokitáborba vittem, Daisy pedig brownie-partira volt hivatalos, így az egész szombatot a volán mögött töltöttem.
– Most miről beszélsz? Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy karamboloztál egy másik autóval, vagy nekimentél egy villanypóznának?
– Tulajdonképpen teherautónak – bökte ki Maggie könnyedén, miközben turkálni kezdett a táskájában a napszemüvegéért.
Fordította: Megyeri Luca
Maggie és Ira huszonnyolc éve házasok, és egy reggel temetésre indulnak. Hirtelen Maggie azt hallja a rádióban, hogy exmenye újra férjhez megy. A temetésre való utazás innentől kezdve a fiuk házasságának megmentésére irányuló expedícióvá válik.
A regényben sok szülő és gyermek ismerhet magára. Egy átlagos család teljes napját kísérhetjük végig, amelyet a felidézett emlékek és Maggie mindennapos, de nem mindennapi megoldásai tesznek szórakoztatóvá és különlegessé.
Anne Tyler 1941-ben született az USA-ban. 1988-ban Pulitzer-díjat kapott munkásságáért. Az írónő az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tagja. Jelenleg Baltimore-ban él.
Anne Tyler: Légzőgyakorlatok, Fordította Megyeri Luca, Tericum Könyvkiadó, 2021