Piia Leino: Ég (részlet)
A nő egy talány, furcsa, búgó gépezet, amelyet Akseli megtanul használni. Már nem ő maga a lényeg, hanem a másik, akinek az elégedettségétől Akseli mesternek érezheti magát.
Amikor Akseli Égideje elkezdődik, Iina elmegy, de másnap visszatér, és nyelve habozás nélkül birkózni kezd a férfi nyelvével. Később selymes, pinceízű vizet isznak, odakint viharfelhők gyülekeznek. Akselit alaposan összezavarja, hogy végül mennyire könnyen ment minden. Ott hever előtte a nő teste, mint egy ínyencségekkel teli piactér, és keze a mellére vándorol, megteheti.
Iina elkapja a kezét, és tenyerét az ajkára helyezi: szórakozott mozdulat, inkább ösztönös, mint tudatos cselekedet. Előző este a nő a gyógyszerről meg Akseliról kérdezősködött, de úgy tűnik, mostanra kipihente magát. Akseli mesélt neki a projektről, és csak közben jött rá, ő maga is mennyire keveset tud.
Iina ajkát a férfi kezéről a csuklójára csúsztatja, onnan pedig felfelé a karján, egészen az arcáig, és csókot nyom a szája szélére, aztán a szájára, majd megint a szélére. A nő dorombolását Akseli hízelgőnek találja.
– Nagyon furcsa – szólal meg Iina. – Ha szembejöttél volna az utcán, elmentem volna melletted. Nem is sejtettem, hogy ilyen boldogság rejlik bennünk.
– Igaz. Engem is meglepett.
– A világ telis-tele van lehetőségekkel. Elmehetsz valaki mellett, vagy megállhatsz megnézni, és ha megnézed, új világ tárulhat eléd. Bele lehet tanulni az emberekbe. Meg akarlak tanulni. Mondd el, most éppen mire gondolsz.
Akseli őszintén válaszol.
– Az Égre.
– Az Égre?
– Igen, illetve arra, hogy milyen lenne ott veled. Nem úgy, mint általában, mivel minden ember egy kicsit közömbösnek tűnik, hanem úgy, ha össze lehetne kapcsolni ezt a két világot. Az Ég szépségét és ezt… a boldogságot.
Akseli érzi, hogy olyasmit kíván, ami ugyanolyan lehetetlen, mint a kerek négyszög. A vágy összesűríti az időt, és a tetőpont után óhatatlanul elérkezik a zuhanás a hétköznapokba vagy még lejjebb. A virtuális világok csak a vágyakat próbálták kielégíteni, amitől a felhasználók csak egyre több árura és élményre vágytak. Végül a felhasználók beleuntak a vágyakozás és a csalódás spiráljába, és áttértek egy új világra, hogy újra csalódjanak.
– És te mire gondolsz? – kérdezi Akseli.
– Arra, hogy milyen rettenetesen fogsz hiányozni, ha végleg elmegyek.
Akseli meghökken.
– Hová készülsz?
– Tamperébe, a családomhoz. Legalábbis azt hiszem, hogy még mindig ott laknak. Ha te nem lennél, itt haltam volna meg, a bőrfejűek falujában, szóval ezer és millió hála a gyógyszerért.
Akseli felül, és a falnak dől, ami jó hűvös meztelen háta alatt. A piactér fölött ülő felhők esőt ígérnek, valahol a távolban már dörög is. Bozótos erdőbe képzeli Iinát, ahol medvecsapda csapódott a lábára, és a farkasok csak azt a pillanatot várják, amikor nekironthatnak. Iina teljesen ki lenne szolgáltatva a valóságnak, mivel a szemüveg feltöltés nélkül csak két óráig bírja.
Ha nem falnák fel a farkasok, akkor az őrök találnának rá és hoznák vissza, fellógatnák a téren lévő akasztófára, mint a többi szökevényt, akiket az elmúlt években utolértek. A háború után ezek mindig koldusok és más nincstelenek voltak, mivel az Eget senki sem tagadta meg, Akseli legalábbis nem hallott ilyesmiről.
A jelek szerint Iina nem gondol a veszélyekre, csak mosolyog magában. Akseli álmokat olvas ki a tekintetéből, amelyeknek ő nem része.
– És hogy akarsz eljutni Tamperébe? – tudakolja Akseli.
– Természetesen gyalog.
– Egyedül?
– Igen.
– De hát ez őrültség! Meghalnál az erdőben. Ott aknák vannak, medvék, farkasok meg őrök.
– Az akadályokkal szembe lehet nézni, vagy ki lehet kerülni őket. A bátyám, Marius mondta mindig, hogy az idő senkit nem vár meg. A nyakában láncot is viselt, az állt rajta: „Time waits for no man”. Ha menni akarok, akkor meg kell tennem, mégpedig egy bizonyos pillanatban, érted? Nem csak úgy, majd talán valamikor.
– Azt a nyakláncot nyilvánosan viselte?
– Az idegen nyelvűt? Igen. Még azután is, hogy a nyelvvédelmi törvény hatályba lépett.
Akseli egy makacs férfit képzel maga elé, aki hitt abban, hogy maga dönthet a sorsáról. Egy ilyen jellem a gyógyszerrel párosulva kétségtelenül életveszélyes lenne.
– Akarod látni Marius képét? – kérdezi Iina.
Akseli egy ühümmel felel. Iina felül az ágyon, és előhúz a zsebéből egy ütött-kopott kis pénztárcát. A képen lévő férfinak vastag, sötét a szemöldöke, tekintete az ember velejéig hatol. Akseli érzi, hogy Iina várja a reakcióját.
– Elszántnak tűnik – jegyzi meg Akseli.
Iina mosolyog.
– Hát igen. Mariusban olyan erő rejlett, amitől minden pillanat ezzé a konkrét pillanattá vált, érted? Tényleg mindig jelen volt. Amikor hazajött látogatóba, apámék abbahagyták a veszekedést, és egy darabig Mikki is kibírta játék nélkül. Talán az emberek is ezért bíztak Mariusban a háború idején, pedig elég csendes volt, és nem akart fontos szerepet kapni.
Akseli bólint, és gyűlöli a férfit, aki Iina szerint nyilvánvalóan sokkal jobb nála. Iina megsimogatja a fényképet, aztán visszateszi a pénztárcájába.
– Marius azonnal darabokra tépte az ősfinnségi bizonyítványát, amint megkapta. Felbontotta a borítékot, és máris tépkedni kezdte. Anyám őrjöngött, de Marius soha nem kért újat. Azt mondta, hogy olyan, mint egy ellenkező értelmű Dávid-csillag. Ha Marius él, biztosan kíváncsi lenne a gyógyszerre.
– Úgy gondolod?
– Egész biztos. A gyógyszer segítene nekik abban, hogy támadást indítsanak a város ellen. Biztos vagyok benne, hogy még mindig fel akarnák szabadítani. Akkor egyszerűen muszáj volt felrobbantani a síneket és elvágni az utakat, nehogy ez az őrültség átterjedjen az egész országra.
Akseli emlékszik a napra, amikor megszűnt a vasúti közlekedés. Akkor még Pasilában lakott, a Ratamestarinkatun, és fel sem fogta, hogy a vonatok folyamatos zakatolása mennyire meghatározta a világának ritmusát. Amint a forgalom megszűnt, a toronyházak téglalakásai elcsendesedtek. A pasilai híd csak a tétlenség fölött ívelt át, és a szomszéd néni a lépcsőházban azt suttogta, amit az emberek beszéltek: „Keravánál megszakadt a sín, a főpályaudvaron robbanás történt, a kormány minden lakást átkutat.”
Odakint szakadni kezdett az eső, az esőcseppek kopognak az üvegen, dörög a város. Akseli odabújik Iina oldalához, és magukra húzza a takarót. Kiderült, hogy Marius lázadó, és ez magyarázhatja Iina megkérdőjelezhető mondatait és a vágyát, hogy elmenjen. Hogy is gondolkodhatna értelmesen az, aki egy ilyen családban nevelkedett?
– Ha elmész, többé nem jutsz be az Égbe – közli Akseli.
– Lehet.
– Nem bánnád?
– Dehogynem. De ez lenne a szabadság ára.
Iina az ablakot figyeli, Akseli a hátához bújik. Villámok cikáznak az égen a piactér fölött. Akseli magához szorítja a nőt, és szeretné megtartani, ezt az egyedet, noha a városban biztosan akadnának mások is. Győzködi magát, hogy meg akarja védeni. A nő összezavarodott a gyógyszertől, ő pedig olyan, mint a régi idők orvosai, akik felelősséget éreztek a betegeikért.
– Én is veled mehetnék – szólal meg Akseli. – Kettesben nagyobb biztonságban lennénk. De most még nem mehetek.
– Tényleg eljönnél velem?
Akseli zavarba jön, nem szokása hazudni, de ugyanannyira nem szokása igazat mondani sem. A magyarázatban a kettő keveredik, és szerinte eléggé hihetőnek hangzik.
– Egy jelentést írok, és remélem, hogy utána az egész város számára hozzáférhetővé teszik a gyógyszert. De legkorábban egy hónap múlva készül el.
– És utána már el tudnál indulni?
Akseli győzködi magát, hogy Iina érdekében cselekszik. A nő az Ég erdeit járta a csillagok alatt, és romantikus álmokat dédelget, amelyekben a valós világ erdői kellemesen hűvösek, és a farkasokat úgy lehet vakargatni, mint a kutyákat. Iinának csak időre lenne szüksége, hogy kigyógyuljon a tévképzeteiből.
– El – feleli Akseli.
– Akkor lehet, hogy még várok. Egy hónapot, de többet nem. Tél előtt el kell indulni.
Akselit összezavarja, hogy befolyásolni tudja Iinát. Még erősebben magához szorítja, és tudja, hogy átalakítja a nő sorsát, komplikálja az életét. Talán már az elején abba kellene hagynia, de meglepően erős vágyat érez, hogy belekapaszkodjon.
Az eső most tiszta erőből zuhog, és olyan sötét az ég, mint késő este. A takaró alatt testük melege összefonódik, és Iina nemsokára rándul egyet-egyet, ahogy az álom elernyeszti az izmait. Akseli arra eszmél, hogy kis híján megfeledkezett az Égidejéről, és olyan szorongás fogja el, mintha cserben hagyta volna az Eget.
Az Ég tóparti táján szorongása elszáll. Akseli hosszú tempókkal úszik a meleg vízben, aztán a hátára fordul, a víz minden erőlködés nélkül megtartja, béke áramlik az idegeibe. Iina terveit már csak enyhe szomorúságnak érzi. Csak most érti meg, mennyire izgult és erőlködött a nő miatt, és hogy az a feszültség most elillan az izmaiból és az elméjéből. Már nem kell jobbnak mutatkoznia, mint amilyen, nem kell amiatt aggódnia, hogy túl vézna, túl esetlen, vagy hogy nehezen fejezi ki magát. Az Ég nem akar tőle semmit, csupán alkalmazkodik Akseli szervezetének visszajelzéséhez, és az életfunkciókat egyre mélyebb nyugalmi állapotba tereli.
Az öt óra egy pillanat alatt elszáll. Mire Akseli visszatér, Iina már elment. Az asztalon egy textil zsebkendőre firkált üzenet: töölői könyvtár, holnap 12-kor.
Fordította: Patat Bence
Finnország, Helsinki, 2058. A polgárháború után a nacionalista párt vette át az uralmat, az országot fal veszi körül, a határon átjutni lehetetlen, a külvilággal érintkezni tilos. Az emberek többsége nyomorog, a kevés tehetősebb a virtuális valóság rabja: az Ég csodálatosabb hely, mint a valóság valaha volt. Akseli kutatóként dolgozik, és próbálja kideríteni, mi az apátia oka: az emberek nem mennek ki a lakásukból, alig beszélnek egymással, nem születnek gyerekek. Amikor korlátlan hozzáférést kap az Éghez, találkozik Iinával – ez olyan nagy hatást gyakorol mindkettőjükre, hogy az igazi világban is találkozni akarnak. És ekkor minden megváltozik…
Piia Leino disztópiája napjaink legfontosabb társadalmi problémáit járja körül: technikai fejlődés, klímaváltozás, globalizáció, a nacionalizmus térnyerése, növekvő egyenlőtlenség a jóléti államokban. A regény 2019-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.
Piia Leino: Ég, Fordította Patat Bence, Scolar Kiadó, 2021