Matthew Dennison: A királynő (részlet)
„BIZTOS VAGYOK BENNE, hogy hihetetlen energiával lesz képes a jó ügyért munkálkodni” – írta Arthur Grenfell Erzsébetről még 1946 februárjában, miután látta, hogy milyen hatással van a többi vendégre a lánya felnőtté válását ünneplő mulatságon. Elmondása szerint a hercegnő érkezését követően „alig félórával már mindenki talpon volt”.
Hasonló izgalom kísérte Erzsébet hat évvel később esedékes trónra lépését. A király halálát követő gyász őszinte és széles körű volt. A Westminster Hallban sorra kerülő felravatalozását követően több mint háromszázezren gyűltek össze, hogy tiszteletüket tegyék a koporsónál. További kétszázezer ember jelent meg a windsori Szent György-kápolna előtti gyepen, hogy megtekintse a magánszemélyek, közösségek és szervezetek által küldött kisebb-nagyobb koszorúkat és virágcsokrokat; némi „tompa reflektorfény” hivatott enyhíteni azoknak a csalódottságát, akik a máskülönben túlságosan sötét februári délutánokon érkeztek. Erzsébet Alah egyik régi időkből származó barátjának túlzás nélkül számolhatott be „a világ minden szegletéből a király felé megnyilvánuló határtalan szeretetről”; az iskolaigazgató Hubert Tannernek, a windsori pantomimelőadások egyik szervezőjének arról írt, hogy „számtalan üzenetet kapott olyanoktól, akik állításuk szerint nem csupán a királyukat, de egy jóbarátot is elveszítettek”.
Az izgalom azonban valamelyest enyhítette a fájdalmat; mindenki lelkesen várta a folytatást. „Nagy-Britanniára mindig nagyszerű idők köszöntöttek, ha királynőt tudhatott a trónján” – ismertette derűlátó véleményét a Pathé hírműsora február 11-én, nem feledkezve meg arról, hogy Erzsébet „olyan nevet visel, amely egykor már összefonódott Nagy-Britannia dicsőségével”. A derűlátás egybecsengett azzal a rádiós beszéddel, amelyet Erzsébet hazatérésekor Winston Churchill tartott, aki hetvenhét évesen még egyszer a miniszterelnöki székben találta magát: „Méltán híresek királynőink uralkodásának esztendői, és kijelenthetjük, hogy történelmünk legnagyszerűbb szakaszai éppen akkor bontakozhattak ki, amikor asszonyok tartották kezükben a jogart.” A gyászba burkolózó nemzet, amelyet felkavart a fellengzős beszéd, és amely ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy egyszer s mindenkorra megszabaduljon a világháború emlékének gyötrelmeitől, kapva-kapott az alkalmon, hogy a jelzett módon kösse össze a jelent a dicső múlttal, és ennek szellemében üdvözölte „Erzsébet hercegnőt”, aki születésétől kezdve már számtalan szerkesztőségi cikken és illusztrált sajtóterméken keresztül volt képes olyasféle napfényt csempészni az emberek életébe, amely elfeledtette velük világi gondjaikat. Ahogy a Pathéban elhangzott, „a hercegnőt már kislánykora óta ismerjük, és a szemünk láttára cseperedett fel”. A várakozások őszinték voltak tehát, ám ingatag viszonyt ápoltak a valósággal.
A véleményformálók máris „új Erzsébet-korról” kezdtek susogni. Az idős koszorús költő, John Masefield Shakespeare II. Richárdjára utalva írta: „Ideje hát, hogy e régi föld ismét virágozzék, / És csillag álljon felette, hol legkékebb az ég…” Az, hogy éppen Erzsébet vált ennek a megújulásnak, hovatovább a győzelmet arató nemzedéknek és az idealizált és beteljesült brit életnek a jelképévé, valójában kevéssé rajta múlott. Ő maga feleségként és anyaként is kivirágzott, miközben a király egészségi állapota látványosan romlott. A Festival of Britain megnyitóján, 1951 májusában VI. György rendkívül sápadtnak tűnt, és alig állt a lábán, ezzel szemben ugyanezen az estén Erzsébet a Royal Festival Hall megnyitóján valósággal tündökölt. Semmihez sem hasonlító arcvonásai, telt keble és karcsú dereka, hozzá a feltűnő ajakrúzs, a nizámtól kapott ékszerek és a pazar estélyi ruha mind olyasmi volt, amivel elnyerte a jelenlévők tetszését. Új alattvalói többsége számára, akik korábban megszokták Mária királyné karót nyelt fenségességét és a kései király félszegségét, Erzsébet őszinte és komolyságot sugárzó – egyes értelmezések szerint távolságtartó – magatartását a méltóság egy olyan formájaként azonosították, amelyet végre a legmagasabb tisztséghez is illőnek tartottak. Az egyik közvélemény-kutatásban megkérdezettek harmada vélekedett úgy, hogy Erzsébet istentől elrendelt sorsát valósítja meg a trón elfoglalásával, és az őt támogató parlament is évi 475 ezer fontos büdzsét, továbbá a cornwalli hercegség bevételeiből származó összeg egykilencedét szavazta meg számára, amelyet leendő örökösére fordíthatott.
Ahogy Fülöp utalt rá, Erzsébet számára az apja halála, akitől alig egy héttel korábban búcsúzott el, „borzalmas megrázkódtatást jelentett”. Péter jugoszláv király beszámolója szerint férj és feleség azt mondták neki, „úgy érzik magukat, mint akiket érzéstelenítettek”.
Fordította: Bartók Imre
II. Erzsébet Nagy-Britanniában és az egész világon emberek milliói számára testesíti meg a monarchia eszméjét. Közel egy évszázadnyi világtörténelmet felölelő élete során megtapasztalhatta a második világháború és a koronavírus-járvány időszakát is. Uralkodása alatt eddig tizenöt miniszterelnök szolgált Churchilltől Johnsonig, és tizennégy amerikai elnök kormányzásának volt tanúja Trumantól Bidenig. A britek döntő többsége már nem is emlékszik arra a világra, amikor ne ő lett volna az állam és a Brit Nemzetközösség vezetője.
A brit történelem leghosszabb ideig trónon lévő uralkodójáról szóló életrajzban Matthew Dennison aprólékosan végigköveti II. Erzsébet életét egy olyan korban, amelyet korábban példátlan léptékű társadalmi változások jellemeztek. A stílusában elegáns, ítéleteiben alapos és megfontolt mű éppúgy beszámol a kivételes királyi sors örömeiről és diadalairól, mint a csalódásokról és a ballépésekről. Mérlegre teszi annak az asszonynak az eredményeit, akire az egész világon az olyan klasszikus – bár napjainkban kevésbé értékelt – erények hiteles képviselőjeként tekintenek, mint a kötelességtudat, az állhatatosság, a jótékonyság és a sztoikus tartás.
Matthew Dennison eddig nyolc népszerű ismeretterjesztő művet írt, ezek közül az egyik (Behind the Mask: The Life of Vita Sackville-West) az év könyve lett a Times, a Spectator, az Independent és az Observer értékelése szerint.
Matthew Dennison: A királynő, Fordította Bartók Imre, Scolar Kiadó, 2021
