Noam Chomsky: Összefogunk vagy kihalunk (részlet)
Bevezetés
Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire súlyos a „közelgő kipusztulás veszélye”. Folyamatos oktató és szervezőmunkának, valamint aktivizmusnak kell ráépülnie, ezenfelül minden küzdelmünk hátterében ennek kell állnia. Csakhogy ettől még nem hagyhatunk fel más jellegű harcainkkal, erőfeszítéseinkkel sem, egyrészt, mert ezek is nagy kritikai jelentőséggel bírnak, másrészt pedig, mivel nem lehetünk hatékonyak komoly egzisztenciális problémák megoldásában, ha általánosságban nem vagyunk tisztában azzal, hogy ezek mennyire sürgetőek. Ez a megértés és tudatosság azt előfeltételezi, hogy szélesebb értelemben is érzékenységet mutatunk a világban léptennyomon megfigyelhető problémák és igazságtalanságok iránt – vagyis olyan mélyebb belátásra teszünk szert, amely az elkötelezett aktivizmus forrása lehet, illetve alaposabban sikerül megértenünk a problémák gyökereit, és azt, hogy ezek mennyiben függnek össze. Nem érdemes harcot kezdeni, ha az emberek még nem értek meg rá, és csak türelmes, áldozatos munkával lehet elérni, hogy készen álljanak a küzdelemre. Mindez frusztráló lehet, hiszen igencsak sürgetőek és kézzelfoghatóak a létezésünket fenyegető veszélyek. De bármilyen frusztráló is, akkor sem spórolhatjuk meg az előkészítő munkálatokat.
2018 decembere Noam Chomsky
2016-ban, egy ködös októberi délutánon, nem sokkal azelőtt, hogy az a végzetes novemberi választás a Fehér Házba röpítette volna Donald J. Trumpot, hatalmas tömeg gyülekezett Boston történelmi Old South-temploma előtt. Rövid időn belül már két háztömbnyire nyúlt a sokadalom. Habár akkortájt elsősorban a közelgő választás tartott lázban mindenkit, az itt összegyűlteket más is foglalkoztatta. Sokan messziről, más államokból jöttek ide, hogy részt vegyenek a közelgő „Chomskyeseményen” – ezt az elnevezést kapta ugyanis az a különleges, nagy tömeg előtt megrendezett beszéd és vita, amely számtalan alkalommal lejátszódik, valahányszor csak a híres nyelvész és az értelmiségi szféra közismert figurája hajlandó közönség elé állni. A sok fiatal most is legalább akkora lelkesedéssel ácsorgott az utcán, és várta Noam Chomskyt, mint a nagyszüleik annak idején, amikor még a közéleti befolyása révén sikerült széles körben megkérdőjeleznie a vietnámi amerikai katonai beavatkozás létjogosultságát. A várakozók tudták, mire számíthatnak: Chomsky bizonyára most is a tőle elvárható teljesítményt nyújtja majd – mindenki számára elérhető forrásokra építve tartja meg előadását, ékesszólóan beszél, bárki pontosan megértheti érvelését és szóhasználatát. Ha a szokásos forgatókönyv szerint jár el, akkor kétségkívül hosszú diszkusszió követi a szónoklatot, amikor is Chomsky szívesen fogadja a résztvevők kérdéseit, megjegyzéseit – és adott esetben még a kellemetlen közbevetésekre is intelligensen válaszol. Hiszen minden egyes reakciót ugyanolyan nyugodt, megfontolt odafigyeléssel mérlegel, ahogy az előadását is megtartotta. Egyetlen kivétel szokott lenni csak: ha valaki arra kéri Chomskyt, hogy saját magáról beszéljen. Korábban mindig másként kezelte az erre vonatkozó felvetéseket, megjegyzéseket: olykor figyelmen kívül hagyta vagy félresöpörte őket, nemegyszer rutinosan kitért előlük. A mélyen egyenlőségelvű és demokratikus Chomsky szemmel láthatóan mellékesnek tekintette ezeket a kérdéseket. Az „emberiség problémáival” kapcsolatban felsorakoztatott tények és érvek mellett ugyanis az ilyen kérdések csak felesleges időpazarlásnak számítanak.
2016-ban, azon az októberi délutánon azonban némiképp más volt a téma, mint amelyek az utóbbi időben a legtöbb Chomsky-előadásokon felszínre jöttek. Ezen az estén ugyanis nem arról volt szó, hogy milyen atrocitásokat vagy törvényszegéseket követett el valamelyik nagyhatalom. Előadásának Chomsky az Összefogunk vagy kihalunk címet adta. Utóbbi kifejezés nem valamilyen bel- vagy külpolitikai stratégiára vonatkozó fenyegetést jelent, és nem is valamiféle helyi katasztrófára vonatkozik, hanem arra a lehetőségre, hogy szinte minden faj el fog pusztulni a bolygónkon.
A nagy számban összegyűlt közönség türelmesen és halkan beszélgetve várta, hogy kinyissák végre a kapukat. Az előadás címéből következően minden bizonnyal meglehetősen apokaliptikus téma sejlett fel bennük. De vajon felkészülhetett-e egy még ilyen magasan kvalifikált értelmiségi hallgatóság is arra, hogy az előadó olyan eseményekkel szembesíti majd őket, amelyek hatására minden fajt elérhet végzete – természetesen az emberiséget is beleértve? Bizonyára e könyvecske olvasói is hasonló érzésekkel lapozzák ezeket az oldalakat, hiszen az ijesztő cím igencsak magáért beszél.
De mit várhat az ember egy Noam Chomsky-szövegtől? Alapos megfontolásra szoruló tényeket és a rájuk épülő társadalmi struktúrák elemzését. Nyugodt mérlegeléseket, szemléletmódváltásokat, világosan megfogalmazott elképzeléseket és érveket, kellemetlen történelmi összefüggések feltárását, stratégiai jellegű kérdésfeltevéseket. Nem utolsósorban pedig a közösségi elköteleződés szerepének kiemelését, hiszen tudnunk kell, milyen okok vezethetnek a végső pusztuláshoz, ezt követően meg kell győznünk másokat is a probléma nagyságáról, és/vagy nyomást kell gyakorolnunk, hogy felsőbb szinten is foglalkozzanak velük, és/vagy győzelmet kell aratnunk a ránk váró kihívások felett. Mindez hallgatólagosan ugyan, de egy Chomsky-előadás aktív résztvevőjétől is elvárható.
Jelen könyv ennek a Chomsky-eseménynek a nyomvonalán halad. [...]
Charles Derber, Suren Moodliar, Paul Shannon szerkesztők
Fordította: Kisantal Tamás
Noam Chomsky új kötetének témája az emberiségre leselkedő klímakatasztrófa és a nukleáris háború réme, két olyan fenyegetés, amelyet mi magunk hoztunk létre. A szerző eddig még egyetlen figyelmeztető és tettekre felszólító írásában sem fogalmazta meg ilyen világosan és meggyőzően érveit és gondolatmenetét.
Chomsky eredeti módon követi nyomon, hogy a nukleáris fegyverek és a klímaváltozás miként fenyegetik létezésünket. Bemutatja például, miként bontakoztak ki ezek a veszélyek, és hogyan kapcsolódtak össze egymással. Chomsky szerint nagyon sürgősen klíma- és leszerelési megállapodásokat kellene kötni, illetve arra is rámutat, mennyi mindent tehetnek a civilszervezetek annak érdekében, hogy a civilizációnkat fenyegető veszélyekkel való szembenézésre késztessék a kormányokat.
Noam Chomsky: Összefogunk vagy kihalunk, Fordította Kisantal Tamás, Kossuth Kiadó, 2022