Michael Bad Hand: A síksági indiánok kultúrája (részlet)
ELŐSZÓ
Jelen könyvnek nem célja, hogy átfogó, teljes képet nyújtson a síksági indiánok viseletéről és kultúrájáról. Inkább nevezném megfigyeléseim és megjegyzéseim gyűjteményének azon tények és első kézből származó információk kapcsán, amelyeket a 18. és 19. században az indiánok, illetve az őket jól ismerő fehér emberek elég fontosnak ítéltek meg ahhoz, hogy feljegyezzék az utókornak.
Rengetegen hagytak hátra olyan széles körű, mélyre ható feljegyzéseket, amelyeket még ma is érdemes górcső alá venni: katonák, telepesek, kereskedők, trapperek, felfedezők, hittérítők, bölényvadászok, valamint amatőr és profi etnológusok. Naplóik java csak a közelmúltban látott napvilágot nyomtatásban, lehetővé téve ezzel az összehasonlításukat, hogy keresztreferenciákat és párhuzamokat húzhassunk a síksági népek stílusára és szokásaira vonatkozóan. Ezen visszaemlékezések és megfigyelések többsége tökéletesen egybecseng azzal, amit a bennszülöttek magukról állítottak, és általában szöges ellentétben állnak azzal, amit az emberek manapság gondolnak róluk. A síksági indián kultúra egyes kutatói és művelői a mai napig abba a tévhitbe ringatják magukat, hogy az őslakosok életmódja békés volt, valamint tökéletes harmóniában éltek a természettel és egymással. Vannak azonban, akik ennek az ellenkezőjében hisznek.
A síksági indiánok a 18. és 19. század során folyamatos változásokon mentek keresztül, illetve állandóan alkalmazkodniuk kellett az euro-amerikai kultúra számtalan új, izgalmas, érdekes, időnként ijesztő, sőt életveszélyes elemeihez, amelyekkel lépten-nyomon találkoztak. Azokat a dolgokat vagy szokásokat, amelyekről úgy gondolták, hogy a hasznukra válhattak, gondolkodás nélkül beillesztették saját kultúrájukba, a többivel nem törődtek.
Nem tartom magamat se tudósnak, se írónak, de bízom benne, hogy az olvasóim nyitottan állnak majd az írásomhoz és élvezni fogják a színes és fekete-fehér illusztrációimat is. Hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam ennek a könyvnek az összeállítására, hiszen az életem javát – akár munkáról, akár hobbiról volt szó – azzal töltöttem, hogy elmerültem a síksági indiánok történelmében és a lehető legtöbb információt gereblyéztem össze róluk, pusztán azért, mert szeretem ezt a kultúrát.
Ennek a tanulmánynak egyik célja, hogy érzékeltessem az olvasóval, mennyi misztikum és milyen hihetetlen aura vesz körül egy régi ferrotípiát, ambrotípiát vagy más korai képrögzítési módszerrel készült fotográfiát. Ezek sokban hozzájárultak a rajtuk szereplő személyek, illetve népek jobb megértéséhez. Ha egy modern embert fényképezünk le ugyanabban a rekonstruált környezetben, az eredmény lehet, hogy éles és színes lesz, de sosem lesz képes kiváltani ugyanazt az érzelmi hatást, mint a régi képek. Viszont az új, színes fotók azoknak is segítenek elképzelni, milyen lehetett a 19. századi valóság, akik már rengeteg fekete-fehér képet láttak.
Hihetetlen érzés volt modern indiánként részt venni ebben az átlényegülésben és kapcsolatba lépni a történelmi múlttal, miközben ezeket a színes képeket készítettük. Természetesen sok bennszülöttet eleve szoros érzelmi szálak kötnek a családjukhoz és a törzsükhöz, de a régi stílusú ruhák felöltése a munka során jelentősen megkönnyítette ezt az időutazást. Szemmel látható volt a viselkedésükben beálló változás, ahogy kapcsolatba kerültek kulturális örökségükkel. Megható érzés és egyben óriási élmény, hogy ehhez tevőlegesen is hozzájárulhattam. Mindig eljön az a pillanat, amikor egyszer csak elönti őket a büszkeség, kicsattannak az erőtől és csak úgy süt belőlük a méltóság, ami a síksági indiánokra oly jellemző volt. Rengeteget tanulunk egymástól. Próbáljuk nyitottan és előremutatóan végezni a dolgunkat, amelynek a célja nem más, mint életben tartani a nagybetűs történelmet.
A 19. századi amerikai indiánok világa – akárcsak minden más kultúráé – folyamatosan változott és próbált alkalmazkodni az új körülményekhez. Remélem, hogy a korlátainkhoz képest azért kielégítő művet tettünk le az asztalra, és ez a gazdagabb és részletesebb kiadás sok új információval és örömmel szolgál majd az olvasó számára.
Fordította: Dudich Ákos
Az amerikai őslakos felmenőkkel bíró Bad Hand író, előadó, történész, kézműves, művész, modell, színész és kaszkadőr. Több mint 40 indián témájú mozifilmhez, tévéfilmhez, illetve dokumentumfilmhez adta a nevét, valamint minden évben előadásokat tart szerte az Egyesült Államok területén, a Hawaii őslakos iskoláktól kezdve a New York-i Természettörténeti Múzeumig.
Bad Hand szenvedélye és küldetése, hogy tudását és tapasztalatait megossza az erre fogékony emberekkel, és életre keltse a Nagy Síkságot hajdan benépesítő színes kultúrát. Tudása nemcsak a síksági indiánok kultúrája tekintetében felbecsülhetetlen, hanem abban is, hogyan kell életre kelteni a múltat és színessé, tapinthatóvá tenni azt a mai emberek számára.
A 19. századi síksági indiánok kultúrájának a bemutatásához és a nomád élet mindennapjainak az érzékeltetéséhez ez a különleges kiadvány a korabeli feljegyzések, festmények és dagerrotípiák mellett bő teret enged a legfrissebb kutatások eredményeinek és autentikusan elkészített replikák színes fotóinak is. A szerző igen átfogó módon bemutatja a legfontosabb törzseket, többek között a feketelábúakat, sájeneket, komancsokat, varjakat, hidatszákat, mendeneket és lakotákat. Továbbá megosztja személyes megfigyeléseit és tapasztalatait a síkság indiánok mindennapjait illetően, legyen szó ételekről, táncokról vagy a spirituális hitvilágukról.
Michael Bad Hand: A síksági indiánok kultúrája,
Fordította Borsos Máté, Dudich Ákos, Herner Dániel, Nagy Imre, Ölveczky
Anna, Ölveczky Sára, Temesi Sándor, Konkrét Könyvek, 2022