Ugrás a fő tartalomra

Joanna Quinn: A Bálnacsont színház

Joanna Quinn: A Bálnacsont színház


„Minden megvan benne, hogy klasszikussá váljon” – állítja A Bálnacsont színházról Sarah Winman, a Csendélet és a Bádogember írója, és kijelentése bizony nemigen lehet vita tárgya. Joanna Quinn debütáló regénye grandiózus vállalkozás – még egy tapasztalt író számára is, nemhogy első regénynek. Ez ugyanis egy nagy ívű, sok évet felölelő történelmi regény. És családregény. Meg felnövéstörténet. Na meg persze háborús regény is, amely emléket állít az ellenállásban dolgozó embereknek és azoknak a (női) ügynököknek, akik minden egyes percben az életüket kockáztatták a második világégés idején. De elsősorban mese arról, hogy a történetek varázsa és a remény minden nehézségen átsegít.

1919-ben a zabolátlan, szutykos hároméves, Cristabel Seagrave várja haza újdonsült mostohaanyját, a dorseti Chilcombe kastély új úrnőjét. A nagy háborút követően a szóba jöhető kérők száma megcsappant, így kerül az egykor nagy reményű, londoni hajadonként számontartott Rosalind egy vidéki özvegyember birtokára. A nagy partikról, pezsgő társasági életről álmodozó nő és a magának való, félénk természetű Jasper házassága másképp alakul, mint ahogy arra bármelyikük is számított, így lesz végül Cristabelnek egy féltestvére és egy öccse, aki igazából az unokatestvére. Flossie és Digby lesz az ő családja, ők hárman pedig közösen hódolnak a könyvek és a történetek iránti szenvedélynek. Színházat alapítanak – kezdetben csak kartonpapírból építve, később egy partra sodort bálna csontjai között rendezik be a birodalmukat.

Az évek alatt sok sikeres előadást rendeznek Shakespeare, Moliére és Homérosz műveiből a birtokon, aztán közbeszól a háború. A már fiatal felnőtt Digby és Cristabel csatlakoznak a hadtesthez. Ekkor még nem is sejtik, hogy a Bálnacsont színházban szerzett tapasztalatok milyen hasznosak lesznek számukra a háborúban, amikor mindkettőjüket beszervezik a fedett ügynökök közé, hogy Franciaországban teljesítsenek titkos küldetést. Az álcázás és a színészi képességek elengedhetetlenek ahhoz, hogy életben maradjanak, de amikor Digbyt eltűntként és potenciális árulóként kezelik, Cristabel elhatározza, hogy megkeresi az unokatestvérét.

A Bálnacsont színház gyönyörűen megírt, egyszerre sodró és hömpölygő próza, amely úgy burkolja be az olvasóját, akár egy hatalmas, puha kabát.  A varázslatos, tengerparti helyszín a régi kastéllyal olyan, mintha csak a saját otthonunk lenne minden kis zugával, miközben észrevétlenül egyike leszünk az érzelmileg elhanyagolt, de saját boldog kis világukat megteremtő gyerekcsapatnak. Közösen hódolunk velük a művészetek iránti olthatatlan szenvedélynek, majd együtt veszünk részt a katonai kiképzésben, és nácik elől bujkálunk Cristabellel. Az olvasó észrevétlenül költözik be a regény lapjai közé, és amikor az véget ér, nem tudja majd, hogyan tovább. A Bálnacsont színház csodálatosan élvezetes olvasmány, olyan könyv, amire azt mondhatjuk: ilyenekért éri meg olvasni.

(21. Század Kiadó)


Angliában, 1928-ban a robajló hullámok egy éjjel bálnát sodortak a partra. Amit a tenger partra vet, az törvény szerint a király tulajdona, de a tizenkét éves árva, Cristabel Seagrave ezt másként gondolja. Csatlakozik hozzá Digby és Flossie, akikkel együtt nő fel, illetve egy festőművész, aki látogatóban éppen náluk időzik – együtt alapítanak színházat a csontváz bordakosarában. A Bálnacsont színház lesz az a hely, ahol Cristabel menedékre lel erélytelen nevelőszülei és a bántóan éles házitanítók elől, az a hely, ahol a képzelete bármit életre hívhat.

Miközben Cristabel erős akaratú fiatal nővé cseperedik, Angliát apránként maga alá gyűrik a második világháború borzalmai. Digby és ő is brit titkosügynökök lesznek, külön-külön küldetéseken vesznek rész Franciaországban, amelyet a nácik uralmuk alá hajtottak – mint kiderül, voltaképpen ügynöknek lenni sem más, mint színházi alakítás, csak éppen veszélyesebb, ráadásul azzal fenyeget, hogy szétszakítja a családi kötelékeket.
Joanna Quinn Londonban született, és Dorsetben, Anglia délnyugati részén nőtt fel 
ahol a Bálnacsont színház is játszódik. Dolgozott újságíróként és jótékonysági projekteken. Novellái többek között a White Reviewban és a Comma Pressben jelentek meg. Jelenleg is Dorsetben él, egy tengerparti faluban, és kreatív írást tanít.


Joanna Quinn: A Bálnacsont színház, Fordította Katona Ágnes 21. Század Kiadó, 2023

https://21.szazadkiado.hu 

 

 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ Kevesen mondhatják el magukról, hogy mindössze harmincévesen világszerte ismert írók, de Sally Rooney egyike ezeknek a szerencséseknek. A Baráti beszélgetések és a Normális emberek című bestsellerek szerzője szeptemberben jelentkezik új regényével, a Hová lettél, szép világ gal, amely ezúttal is a milleniálok szerelmi életével, társadalmi- és egzisztenciális problémáival foglalkozik. Sally Rooney szó szerint berobbant az irodalmi életbe, nevét Donna Tartt és Zadie Smith mellett emlegették, de megkapta a Snapchat generáció Salingere címet is, ami amiatt is ironikus, hogy Sally Rooney konzekvensen elzárkózik a közösségi média használatától. Őt nem fogjuk megtalálni Instagramon, hogy belessünk a dolgozószobájába, a Twitterről is törölte magát néhány éve, ahogyan a TikTok pár perces videóiban sem fogjuk viszontlátni. Pedig igény lenne rá. Világhírt meghozó könyve, a Normális emberek szó szerint Instagram sztárrá lett, hála a külföldi bookstagrammerekn

Marie Aubert: Felnőtt emberek (részlet)

Marie Aubert: Felnőtt emberek (részlet) Két héttel ezelőtt Göteborgban jártam, egyedül mentem, vonattal utaztam, szállodában aludtam, és reggel átsétáltam a néhány utcatömbnyire fekvő termékenységi klinikára. Úgy nézett ki, mint bármelyik kórház, csak szebb volt, és világosabb, nagy cserepekben jukkapálmák sorakoztak, a falakon pedig anyákat és csecsemőket, madarakat és tojásokat ábrázoló, megnyugtatónak szánt képek lógtak. Az orvost Ljungstedtnek hívták, a rendelője az utca túloldalán álló edzőteremre nézett, láttam a súlyokat emelgető és futópadokon gyalogló embereket. Az orvos svédül ejtette ki a nevemet, nem Idának, Eidának hangzott, az i hang valahonnan a torka mélyéről jött, közben a billentyűzetet pötyögtette, és rám se pillantott. Gyorsan elmagyarázta az eljárást, a menstruációs ciklus mely pontján kell elkezdeni a hormonkezelést, hogyan szívják le a petesejteket, ma csak a nőgyógyászati vizsgálatot végzi el, mondta, és vért vesznek a további vizsgálatokhoz. – Manapság roppa

Ingmar Bergman: Munkanapló I. (1955–1974) (részlet)

Ingmar Bergman: Munkanapló I. (1955 – 1974) (részlet) 1971 Ingmar Bergman megnősül (ötödször és utoljára), feleségül veszi Ingrid von Rosent. Amikor nem Fårö szigetén élnek, egy stockholmi lakásban laknak egy új házban a Karlaplanon. A Drámai Színházban megrendezi Lars Forssell Show című darabját. A munkanaplóban továbbra is a Suttogások, sikolyok a téma. Március 24. Átolvastam, amit eddig írtam a Suttogások ról. Bizonyos kérdéseket azóta világosabban látok, de az alapelképzelésem nagyjából változatlan maradt az utolsó bejegyzésem óta. A témát mindenesetre éppolyan vonzónak érzem, mint azelőtt. Azt hiszem, eddig a következőket sikerült összerakni: Idős anya, ágyban fekvő beteg, halálán van, rákos, bűzlik, fél, élni akar, hol jobban, hol rosszabbul érzi magát, nagy, elhízott test, reszket az élettől és a félelemtől, de nagy erő van benne. Március 28. Visszatértem Fårőre néhány, Ingriddel töltött tartalmas nap után. Különösen tegnap kerültünk egymáshoz nag