A maláj civil lakosságnak a japán megszállás a második világháborúban legalább annyi fájdalmat hozott, mint a magyaroknak a németek és a szovjetek bevonulása. A Velünk a vihar című regénynek az ad különösen érdekes perspektívát, hogy női szemszögből mutatja meg az eseményeket. A japánok lakosság elleni bűntetteiről a helyiek keveset beszéltek, azt gondolták, azzal tesznek jót gyermekeiknek, ha elhallgatják a történteket. De miként a holokausztérintett családokban a bedobozolt trauma, a tudáshiány az unokák lelkét sebzi a legjobban, így ennek a könyvnek a szerzője is unokaként érezte úgy, hogy a nagymamája által átélteknek muszáj utánamennie. A történet gyönyörűen megrázó szöveg egy olyan korszakról, melynek eseményei némaságba és árnyékba burkolóztak, és amiben, mint mindig, a nők fizették a legnagyobb árat, összekapaszkodásukkal azonban mégis lehetővé tették, hogy elviselhetőbb legyen az elviselhetetlen.
Cecily 1935-ben megismerkedik egy különös férfival, és az asszony hiába van férjnél, nemsokára még egy szeretőinél is mélyebb kapcsolat alakul ki közöttük. Ideológiai. A férfi elhiteti a nővel, hogy a britek által lenézett és másodrendűnek gondolt malájok számára a japánokkal való együttműködés jól jöhet, felszabadulhatnak, hiszen Ázsia az ázsiaiaké. Cecily nemsokára kémkedni kezd Fudzsivarának. Az asszony japánokhoz való hozzáállása akkor változik meg, amikor a második világháború idején, azok megszállják az országot, és meghurcolják a maláj lakosságot. Cecily fia eltűnik, ahogy olyan sok fiatal fiú a környéken. De nem csak a fiúk vannak veszélyben, sőt. Cecilynek legkisebb lányát el kell csúfítania, és a pincében rejtegetni, mert a japánok a serdületlen lányokat keresik a leginkább, és viszik el a katonák szórakoztatására létrehozott vigaszházakba. A nők generációinak fájdalmai és Malájföld japán inváziója mégis lírai finomsággal jelennek meg Chan regényében. A kötet Csonka Ágnes kivételesen érzékeny és szép fordításában jelenik meg.
Érdekes történelmi tény a regénnyel kapcsolatban: a japán invázió sikerét a kerékpárok okozták, melyekkel gyorsabban tudtak haladni és több súlyt tudtak vinni, mint a britek. Ha pedig a gumi kilukadt, egyszerűen a fémfelnin gurultak tovább, mely olyan erős zörgő hangot adott ki, hogy a britek fejvesztve menekültek tankoktól tartva. A japán csapatok váratlanul gyors és elsöprő előretörése, amely során kerékpárokkal foglalták el Malájföldet és vették be Szingapúrt, „Bicikli Blitzkrieg” néven vonult be a történelembe.
Részlet a szerző előszavából:
Malajziában a nagyszüleink úgy mutatják ki a szeretetüket irántunk, hogy nem beszélnek. Pontosabban nem beszélnek az 1941–1945 közötti életükről, arról az időszakról, amikor a japán császári hadsereg megszállta Malájföldet (így hívták Malajziát a függetlenség előtt), elzavarta a brit gyarmatosítókat, és egy csendes nemzetet önmagával háborúban álló nemzetté változtatott át. Mielőtt megírtam ezt a könyvet, egy kezemen meg tudtam számolni, hány tényt tudok a japán megszállásról. Tudtam, hogy a japán hadsereg leleményes módon észak felől, Thaiföldön át, kerékpáron hatolt be az országba, miközben a brit ágyúk dél felé, a tengerre néztek. Hogy a japánok brutálisak voltak, és kíméletlenül legyilkoltak mindenkit. Hogy előrenyomulás közben piros szórólapokat dobtak le az „Ázsia az ázsiaiaké” szöveggel, ami egyszerre volt figyelmeztetés és fegyverbe hívó felszólítás. Apai ágon első unokaként rengeteg időt töltöttem az apai nagyszüleimmel, és sok kérdést tettem fel nekik, amire türelmesen válaszoltak. Ezekből a gyerekkori vallatásokból még néhány további tényt tudtam meg a nagyanyámtól: Hogyan lehet elkerülni a találatot légicsapás idején („Feküdj a földre, és ne kelj fel addig, amíg a repülőgép el nem tűnt, mert a bombákat akkor dobják le, amikor túlmentek rajtad, nem pedig a fejed felett vannak”). Hogyan válhatsz a mama kedvencévé („Légy jóképű, mint a bátyám, akit a háború alatt elraboltak a japánok, aztán gyere vissza, és mondd azt, hogy nem történt veled semmi”). Hogyan tedd féltékennyé a férjedet („Huszonöt éven át minden évben kapj egy naptárat postán egy rendkívüli, kedves japán férfitól, akivel együtt dolgoztál a háború alatt a vasútnál”). Ahogy növekedtem, az, hogy kicsikarjam az igazságot a nagyanyámból a megszállt Kuala Lumpurban töltött tizenéves koráról, szóbeli kincsvadászathoz lett hasonlatos. Valahányszor megkérdeztem, milyen volt az élete a megszállás idején, mindig azt válaszolta: „Normális! Ugyanolyan, mint bárki másé.” De végül, az évek során a kizárólag tényeket közölő, egyenletes hang végül többet is elárult – hogy küzdelem volt enni adni a családnak, hogy az iskolákat bezárták, hogy az erőszakos japán titkosrendőrség, a Kempeitai brit hivatalnokokat börtönzött be Szingapúrban, és leverte a kínai lázadást a dzsungelben. 2019 végén egy irodalmi műhelyben megírtam egy szöveget, amit egyszerű házi feladatnak tartottam – egy kamasz lányról, aki igyekszik hazaérni a kijárási tilalom előtt, mielőtt a japán katonák razziázni kezdenek az utcákon. Emlékszem az oktató kézzel írt megjegyzésére: „Őrizd meg ezt az értékes darabot, és írd tovább.” Így is tettem. Végigírtam egy világjárványt kis lakásomban, anyám korai halála idején, mélységes magányban, mivel nem tudtam hazautazni Malajziába. Írtam az öröklött fájdalomról, az asszonyi állapotról, anyákról, lányokról és nővérekről, és hogy az általunk hozott döntések hogyan visszhangoznak generációkon át családunkban és közösségeinkben, gyakran előre megjósolhatatlan módon. Írtam arról, hogy a gyarmatosítás örökségét a testünkben hordozzuk, arról, milyen egy mérgező emberhez vonzódni, a bonyolult barátságokról, a töredékesen megélt életről, a jó és a rossz kétértelműségéről, ha a túlélés a tét. A kidobásra váró házi feladat most a regényem negyedik fejezete.
(21. Század Kiadó)
Brit-Malájföld, 1930-as évek, Cecily elégedetlen feleség, akit a fényes jövő ígéretével csábít el Fudzsivara japán tábornok – azt állítja, Malájföld független lesz, nem lesz többé brit gyarmat. Cecily egyre inkább beágyazódik, tulajdonképpen Fudzsivara különbejáratú kémjeként működik, és ezáltal az egész ország sorsa megváltozik. A második világháború alatt a japánok diktatúrát vezetnek be. Malájföld japán megszállás alatt, 1945, Cecily és a családja nyomorúságos körülmények között tengődik. A három gyereke nincs biztonságban. Csak Cecily óvhatja meg őket, de neki fogalma sincs, hogyan tegye. Ráadásul nem árulhatja el nekik, hogy mi volt a szerepe a háborúban. Szembe fog tudni nézni a múltjával? És még időben megteszi?
Vanessa Chan Malajziában született és nevelkedett, jelenleg Brooklynban él. Többszörösen díjazott, több mint 20 nyelven megjelent Velünk a vihar című regénye egy japánoknak kémkedő maláj nő életét meséli el, a második világháború előtt és alatt, amikor az ország történetének legkegyetlenebb háborúját éli meg. Vanessa Chan Írásai az Electric Litben, a Kenyon Reviewban és az Ecotone-ban láttak napvilágot.
Vanessa Chan: Velünk a vihar, Fordította Csonka Ágnes, 21. Század Kiadó, 2024 (KULT Könyvek sorozat)