Aznap valamivel később, délután kettőkor csak három tengerész volt őrségben, és Bulkeley-nak fel kellett másznia az előárbócra, hogy segítsen lejjebb engedni az egyik keresztvitorlarudat. Miközben felkúszott a kötélzeten, a hajó úgy hánykódott, mint valami hatalmas vadállat. Orkánerejű szél tépázta a testét, eső verte a szemét. De csak mászott – fel, fel, fel –, míg el nem érte a keresztvitorlarudat, amely együtt hintázott a hajóval, és kis híján megmártotta a hajótüzért a tengerben, mielőtt újra a magasba lendítette volna. Bulkeley elkeseredetten kapaszkodott, és kinézett az előtte elterülő tengerre. Ahogy később visszaemlékezett: „Ekkor tisztán megpillantottam a szárazföldet.” Hatalmas, sziklás hegyeket… és a Wager a nyugati széllel egyenesen feléjük tartott. Bulkeley villámgyorsan lemászott az árbócról, és rohanni kezdett a csúszós fedélzeten, hogy figyelmeztesse a kapitányt.
*
Cheap azonnal cselekedett. – Elfordítani az előárbóc keresztvitorlarúdját, orrvitorlát kifeszíteni! – kiáltotta a fedélzeten botorkáló, emberinek alig tűnő alakok felé. Aztán elrendelt egy „átvetődést”, vagyis hogy kanyarodjanak el a széltől, fordítsák el a hajó orrát. A kormányos (csak egy volt szolgálatban) elforgatta a dupla kormánykereket. A hajóorr elkezdett szélirányba állni, ám az orkánszerű széllökés hátulról elemi erővel belekapott a vitorlákba, és a hajótest siklani kezdett a hatalmas hullámokon. Cheap riadtan figyelte, ahogy a hajó egyre gyorsulva közelít a sziklákhoz. Megparancsolta a kormányosnak, hogy folytassa a kormánykerék elfordítását, a többieket pedig felküldte a kötélzetre. Az ütközés már elkerülhetetlennek tűnt, amikor a hajóorr elfordult – méghozzá 180 fokkal –, és a vitorlák átcsaptak a hajó másik oldalára, teljesítve az „átvetődést”.
A Wager most a partvonallal párhuzamosan, dél felé tartott. Azonban a nyugatról fújó szelek miatt Cheap nem tudott kijutni a nyílt tengerre, és a hajót a hullámok és az áramlások továbbra is a part felé sodorták. Kirajzolódott előttük a patagóniai táj: kuszán fogazott partszakasz sziklás szigetecskékkel és fénylő gleccserekkel, a hegyoldalon egyre feljebb kúszó vad erdőségekkel és az óceán felé meredeken lejtő szirtekkel. Cheap az embereivel a Penas-öbölben rekedt. A név jelentése: a „Bánat öble”, illetve mások szerint a „Fájdalom öble”.
Cheap úgy hitte, sikerülhet valami módon kitörniük, ám a csúcsvitorlák vásznát a szél váratlanul letépte a keresztvitorlarudakról. A kapitány látta, milyen kétségbeesetten küzdenek az emberei azért, hogy az előfedélzeten rendbe hozzák a kötélzetet, ezért úgy határozott, hogy odamegy segíteni, megmutatni nekik, hogy még mindig van kiút. Meggondolatlanul és merészen az orr felé rohant, akár egy orkánon, tajtékon átvágtató bika. Ekkor történt, hogy egy hullám miatt elvesztette az egyensúlyát, és rosszul lépett – egyetlen rossz lépés kellett csak hozzá, és zuhanni kezdett. Egy feltépett fedélzeti nyíláson esett át, és száznyolcvan centiméterrel lejjebb nagyot puffant a tölgyfa fedélzeten. Olyan erővel csapódott hozzá, hogy a bal vállcsontja elpattant, és a törött csontvég a hónaljánál meredt ki. A matrózok a hajóorvos kabinjába vitték. A kapitány így emlékezett: „Az eséstől kábultan és fájdalmak közepette szedtek össze.” Lábra akart állni, hogy megmentse a hajót és az embereit, de a fájdalma túl gyötrelmes volt, emellett hosszú idő óta először fekhetett le pihenni. Walter Elliot hajóorvos ópiumot adott neki, így Cheap ez egyszer békére lelt, és átsiklott álmai tengerére.
Fordította: Gázsity Mila
David Grann: Lázadás a világ végén. A Wager pusztulása és a túlélők története – a Megfojtott virágok és az Eldorádó, az elveszett város világhírű szerzőjének új, lenyűgöző története hajótörésről, túlélésről, kegyetlenségről, csalásról, hősiességről, bátorságról és az eltitkolni próbált megdöbbentő igazságról. Az eredeti források alapján készült könyv megjelenésekor azonnal a The New York Times bestsellerlistájának élére ugrott.
1742. január 28-án egy rozoga bárka sodródott partra Brazíliában. Harminc csonttá soványodott ember tántorgott le róla, akik rendkívüli történetről számoltak be. Azt állították, ők a Brit Haditengerészet Wager nevű hadihajójának túlélői.
Ám fél évvel később egy még silányabb tutaj érkezett Chile partjaira. Mindössze hárman utaztak rajta. Ők egészen más sztoriról számoltak be: a harminc korábbi túlélő valójában nem hős – hanem lázadó! Árulással és gyilkossággal vádolták meg egymást.
David Grann sodró erejű, fordulatos és az utolsó oldalig izgalmakat tartogató tudósítása az emberi természet mélységeiről és a történelem egy alig ismert epizódjáról.
David Grann: Lázadás a világ végén. A Wager pusztulása és a túlélők története, Fordította
Gázsity
Mila, Trubadúr Kiadó, 2024