Ugrás a fő tartalomra

Liz Moore: Az erdő istene

Egy vadregényes nyári tábor helyszínén játszódó thriller, ahol mi magunk is nyomolvasókká és rejtvényfejtőkké válunk. Hátborzongatóan izgalmas krimi a serdülőkor sérülékenységéről és a társadalmi osztályok közötti láthatatlan, vagy éppen nagyon is jól látható határvonalakról. Kik a szabadabbak: a szülők vagy a gyermekek? A gazdagok vagy a nincstelenek? A regény választ ad arra, mi a valódi függetlenség, miközben mesterien bonyolult idősík-technikával, olvasói figyelemeltereléssel és karaktermozgatással rakosgatja ki a történet mozaikjait. Egy nyári tábor a helyszín, amely a körülötte lévő rezervátummal együtt a Van Laar családhoz tartozik, de hirtelen nem tudjuk eldönteni, hogy az erdőségek útvesztőjében vajon ki is az igazi Minotaurusz? Az érzelmek labirintusában pedig mindegy, milyen társadalmi osztályból jövünk, mert lehet, hogy mégis egész életünkben bolyongani fogunk.

Liz Moore új regénye a 60-as években és 70-es évek közepén játszódik Camp Emersonban, ahonnan a tábor jómódú tulajdonosainak lánya, Barbara eltűnik. Anyjának, Alice-nek a gyásza mintha megsokszorozódna a hírre, és felelevenedne az a nap, amikor 8 éves, Maci nevű fia is ugyaninnen tűnt el. A fiú annak idején csak kirándulni indult a nagyapjával, majd visszaindult az ösvényen a svájci bicskájáért, de soha nem tért vissza. A két idősíkban történő nyomozás során megismerhetünk táborlakókat, táborfelügyelőket, nyomozókat, a Van Laar család tagjait, személyzetét, mindenkit, aki valaha ezen a vad vidéken élt. Még egy bicegős Jacobnak hívott figurát is, akit a táborozók a tűz körül csak kísértetként emlegetnek, valójában azonban mindkét gyermek eltűnésekor a környéken volt. A rejtélyek csak egyre gyűlnek, miközben felmerül bennünk a kérdés, vajon létezik olyan festék, a rózsaszín egy speciális árnyalata, ami minden családi titkot képes elfedni? Milyen különös dolgok történtek a Van Laarok Svájcból odaszállított faházában, amelynek elemeit úgy szállították át az Atlanti-óceánon, majd rakták össze a helyiek? Alice, az eltűnt gyermekek anyja, akinek Nyuszkó a beceneve, vajon az Alíz csodaországban-hoz hasonlóan egy elvarázsolt országban kóborol, csak éppen saját fájdalmai országában? Liz Moore irodalmi krimije az első sortól az utolsóig fogva tart, ha egyszer beleugrasz az üregébe, csak zuhansz, zuhansz a történettel együtt. Igazi page turner thriller, ami a tavasz slágere lesz, de az erdei táborok hangulatával már megelőlegezi a nyarat is.

(21. Század Kiadó)

1975. augusztus: egyik hajnalban a táborfelügyelő látja, hogy egy fekhely üres. Eltűnt Barbara Van Laar, az egyik táborlakó. Barbara nem egy átlagos tizenhárom éves: a nyári tábor a családja tulajdonában van, és ez a család a környék legnagyobb munkaadója. Nem először fordul elő, hogy valamelyik gyerek eltűnik a családból. Barbara bátyjának hasonló körülmények között veszett nyoma tizennégy évvel korábban, és azóta se került elő. A tábor személyzete pánikban keresi a lányt, és közben a Van Laar család titkainak újabb és újabb rétegei tárulnak fel, amelyekben a család alkalmazottai is érintettek.

Liz Moore Massachusetts államban nőtt fel, és a manhattani Barnard College-ra, majd a Hunter College-ra járt. 2015-ben Rome Irodalmi Díjat kapott. Jelenleg Philadelphiában, a Temple Universityn tanít kreatív írást. Előző regényét, a Hosszú, fényes folyót beválogatták a Good Morning, America könyvklubba, illetve megjelenésének évében Barack Obama kedvenc könyveinek listáján is szerepelt.

 

Liz Moore: Az erdő istene, Fordította Gömöri Péter, 21. Század Kiadó, 2025

https://21.szazadkiado.hu 

 

 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ Kevesen mondhatják el magukról, hogy mindössze harmincévesen világszerte ismert írók, de Sally Rooney egyike ezeknek a szerencséseknek. A Baráti beszélgetések és a Normális emberek című bestsellerek szerzője szeptemberben jelentkezik új regényével, a Hová lettél, szép világ gal, amely ezúttal is a milleniálok szerelmi életével, társadalmi- és egzisztenciális problémáival foglalkozik. Sally Rooney szó szerint berobbant az irodalmi életbe, nevét Donna Tartt és Zadie Smith mellett emlegették, de megkapta a Snapchat generáció Salingere címet is, ami amiatt is ironikus, hogy Sally Rooney konzekvensen elzárkózik a közösségi média használatától. Őt nem fogjuk megtalálni Instagramon, hogy belessünk a dolgozószobájába, a Twitterről is törölte magát néhány éve, ahogyan a TikTok pár perces videóiban sem fogjuk viszontlátni. Pedig igény lenne rá. Világhírt meghozó könyve, a Normális emberek szó szerint Instagram sztárrá lett, hála a külföldi bookstagrammerekn...

Ann Patchett: Tom Lake

  Amikor egy kötetre úgy záporoznak a díjak és az elismerő szavak, mint a kerti szellőben a cseresznyevirág szirma, egy dolgot tehet az ember: maga is elolvassa a könyvet, hogy megtudja, mi végre az őrült hajcihő. Ann Patchett könyvének esetében hamar rá kell jönnie, a nagy hajcihő valójában az élet leghatalmasabb dolgainak: a szerelem, az anyai szeretet és az élet apró szépségeinek ünneplésének szól. Hétköznapjaink leggyöngédebb pillanatainak felmagasztalása ez a kötet, azoknak a pillanatoknak, amelyekre csak ritkán csodálkozunk rá, ezért nagy szerencse, hogy Ann Patchett egy egész regénnyi ódát írt róluk. A szerelem, a házasság és a családi kapcsolódások keserédes szépségét az apró részletek tökéletes megfigyelése adja a szövegben. De még mielőtt épp elérzékenyülnék, a szerző mindig ránt egyet a rekeszizmainkon: a kötet humora ugyanis egyedülálló. A történet egy cseresznyéskertben játszódik, melyben idősödő farmer anyjához és apjához a vírus miatti lezárások miatt hazatér három l...

Marie Aubert: Felnőtt emberek (részlet)

Marie Aubert: Felnőtt emberek (részlet) Két héttel ezelőtt Göteborgban jártam, egyedül mentem, vonattal utaztam, szállodában aludtam, és reggel átsétáltam a néhány utcatömbnyire fekvő termékenységi klinikára. Úgy nézett ki, mint bármelyik kórház, csak szebb volt, és világosabb, nagy cserepekben jukkapálmák sorakoztak, a falakon pedig anyákat és csecsemőket, madarakat és tojásokat ábrázoló, megnyugtatónak szánt képek lógtak. Az orvost Ljungstedtnek hívták, a rendelője az utca túloldalán álló edzőteremre nézett, láttam a súlyokat emelgető és futópadokon gyalogló embereket. Az orvos svédül ejtette ki a nevemet, nem Idának, Eidának hangzott, az i hang valahonnan a torka mélyéről jött, közben a billentyűzetet pötyögtette, és rám se pillantott. Gyorsan elmagyarázta az eljárást, a menstruációs ciklus mely pontján kell elkezdeni a hormonkezelést, hogyan szívják le a petesejteket, ma csak a nőgyógyászati vizsgálatot végzi el, mondta, és vért vesznek a további vizsgálatokhoz. – Manapság roppa...