még1könyv

Az Istennel való összeolvadás vágyának mélyrétege narcisztikus szerkezetet mutat. Az unio mysticá ban az ember magát élvezi Istenben. Magát pillantja meg Istenben, mintegy ezzel táplálja magát. A zen buddhizmus mentes az ilyen narcisztikus önvonatkozástól. Nincs semmi, amivel ’ ö sszeolvadhatnék’, nincs isteni másik, aki énemet visszatükrözné. Nincs ’Isten’, aki helyreállítaná vagy pótolná az Ént. Az Én semmiféle ökonómiája nem lelkesíti át a kiürült tudatot. A zen buddhizmus üressége egyenesen tagadja az énhez való narcisztikus visszatérés minden formáját. Tükörteleníti az ént. Igaz, hogy Eckhart énje a mélybe hull. De nem hal meg teljesen, mint a zen buddhizmusban. A megvilágosodás ( szatori ) nem jelent ’ ö nkívületet’, rendkívüli ’eksztatikus’ állapotot, amelyben az ember azért önmagát élvezné. Inkább ráébredés a megszokottra . Nem holmi rendkívüli ott-ban találja magát az ember, hanem egy ősrégi itt -ben, mély immanenciában. A „mindennapi szellem” lakta tér sem Eckhart isten...

BEVEZETÉS  Az egykori erős feketelábú, vagy saját nyelvükön szikszika indián szövetséget az algonkin eredetű északi feketelábúak, kainák és pekunik alkották. Bár közös nyelvet beszéltek, hasonlóak voltak a szokásaik, és házasságok révén szoros rokoni szálak kötötték össze őket, a három altörzs független volt egymástól. Megvolt mindegyiknek a saját Naptánca, tanácsa és nagyfőnöke. Amikor a fehérek mind Kanadában, mind az Egyesült Amerikai Államokban leszűkítette a feketelábúak – a nyugati 105. hosszúsági körtől a Sziklás-hegységig terjedő, valamint az albertai Észek-Saskatchewan folyótól a montanai Yellowstone folyóig tartó – nomád életterét, állandó településeiket a korábbi, hagyományos szállásterületeik vidéken állították fel. Így a kainák és az északi feketelábúak jelenlegi rezervátumai a kanadai Alberta tartományban ugyanazon folyók mellett fekszenek, ahol apáik is táboroztak egykor. A pekunik északi bandái Albertában, a déliek pedig Északnyugat-Montanában élnek. A feketelábúakk...

A szerzők előszava A Hollywood Vampires több mint három évnyi újságírói munkán alapul. A könyv 2021 márciusában dokumentumfilmként indult az Amber Heard és volt férje, Johnny Depp közötti rágalmazási perről. 2022 júniusában, miután az esküdtszék Johnny Depp javára döntött, és a nagy nyilvánosságot kapott tárgyalás lezárult, rájöttünk, hogy ennek a történetnek az elbeszélése olyan körültekintést, kontextusba helyezést és árnyalt kifejtést igényel, ami csak egy könyvben valósítható meg. Az anyag több órányi saját videófelvételre támaszkodik, amelyeket Amber Heard otthonában, Johnny Depp jogi csapatával a stratégiai központjukban, valamint a virginiai Fairfax megyei bíróság épülete előtt készítettünk. Ezenkívül azt a több órányi exkluzív felvételt is használtuk, amelyet Amber korábbi barátnője, Bianca Butti bocsátott rendelkezésünkre, miközben Amber és jogi csapata a Depp kontra News Group Newspapers Ltd rágalmazási perre készült, amelyet Johnny indított egy brit bulvárlap ellen 2020-ban....

Az égben, mely az imént még kék volt és felhőtlen Mózes (egy pásztor) feje felett, hirtelen tüzes örvény támadt, és felszippantotta őt, de nem égette meg; most pedig ott találta magát egy lépcső fokain. Nem tudta, kinek a házában van, és azt sem, hogy miért. A hóna alá szorított kőtáblákra nézett, amelyek még mindig nem voltak megírva. Szakasztott úgy fest, mint jobb napjaiban Isten, gondolta Bartje. Ez a tartás, ez a termet, és hozzá micsoda szakáll… Egy ilyen tekintélyes férfi ugyancsak jól mutatna a ház uraként; egy ereje teljében lévő, hófehér pásztorköntösbe burkolt pátriárka. Bartje szemérmes mozdulattal tenyerébe rejtette a bajuszát. – Könnyen idetalált? Parancsol egy kis fánkos rétest? – kérdezte. Mózes összevonta a szemöldökét. – Köszönöm, nem kérek. A törvényt keresem. Talán te útba tudsz igazítani, uram. Bartje zokogva megfordult, és a terráriumhoz vezette a férfit. A látogató sokáig állt a kristálytartály fölött, és hallgatta a zavaros beszámolót, amellyel Bartje szol...

Craiovából kijutni elvileg kétféleképpen lehet. Vagy kelet felé veszed az irányt, végig a București sugárúton, amíg eljutsz Lăpușig, és ott sorba állsz könyörögni, bácsi, vigyen el, a sok asszonnyal együtt, akik Bukarestbe mennek, ételt visznek a gyereküknek, vagy kölykökre vigyáznak, amíg a szülők dolgoznak, és ott vannak még a napi ingázók is, a műanyag szatyros férfiak, akik a lábuknál tartják a cuccot, csikkel a szájuk sarkában indulnak valamelyik gyárba, Slatinára, vagy ki tudja, hová, ahol sikerült valamilyen munkát találniuk. Vagy nyugat felé indulsz el, a Severin úton, túl az utolsó villamosmegállón, ami még a Kombinát előtt van, és reménykedsz, hogy leinthetsz egy Magyarország felé tartó török vagy bolgár kamiont. Vagy jó, elmehetsz az állomásra, de a vonatok mind keleti vagy nyugati irányban közlekednek, hacsak nem támad az a rossz ötleted, hogy felszállj a 26-os vagy 27-es személyre, és délre menj, Calafatig, ahol a legtöbb, amit tehetsz, hogy a Dunába ugrasz. És akárhogyan...