James Essinger: Ada algoritmusa – Avagy hogyan indította el Lord Byron lánya a digitális kort a számok költészete által (részlet)
A repülés művészete
Ada nevelésének korai éveiben Lady Byron anyagi támogatásban részesült a családjától. Ám az 1825-ös esztendő pénzügyi szempontból remek évnek bizonyult Lady Byron számára, mivel megkapta mindazokat a bőséges összegeket, amelyek révén a neki tetsző módon élhetett, és a kedve szerint nevelhette a lányát.
1825-re Lady Byron anyja elhunyt, és pénzt örökölt tőle. Lord Wentworth 1815-ben távozott, és végül egy évtizeddel később az ő tőkéje is felszabadult. Az anyai örökséggel együtt módfelett vagyonos nővé vált. Véget értek a Byron melletti szegénység napjai. A férfi magával vitte a sírba az adósságait, a felesége pedig a leicestershire-i birtokai révén jelentős bevételhez juthatott.
Addigra Lady Byron már szénbányákat is birtokolt Észak-Angliában, és Adával együtt fényűzésben élt a részükre bányászott szénből és a bérleti díjakból. Mindeközben a szénbányászok természetesen nincstelenül tengődtek a nyirkos, hideg kunyhóikban. Azonban Lady Byron rendszeresen finanszírozta a bányászai és a bérlői gyermekeinek oktatására irányuló terveket.
Lady Byron hatalmas kalandnak élte meg Ada oktatását. A kislány szerte az országban közismert volt az apja révén, Lady Byron pedig tisztában volt azzal, hogy az Adának nyújtott oktatása hamarosan reflektorfénybe fog kerülni.
Ahogy Ada leányból nővé vált, Lady Byron oktatási energiája apadás helyett egyenesen megsokszorozódott.
A kora tizenkilencedik században a korlátozottól a nem létezőig terjedtek a lányok számára elérhető oktatási lehetőségek. Többnyire még a közép- és felső osztálybeli lányoknak is csak olyan készségeket tanítottak, amelyek révén egy nap az elvárásoknak megfelelően felügyelhetik majd a háztartást.
Nemtől függetlenül számtalan profi oktató elhitte, hogy a női elme alapvető biológiai szinten alsóbbrendű a férfinál. Az akkori félrevezető magyarázat szerint azért, mert a női agy nagy átlagban kisebb térfogatú a férfiakénál.
Lady Byron lelkes oktatásának gyökere a saját szokatlanul széles körű képzéséből eredt, amiben a vagyonos, liberális és előrelátó szülei révén részesülhetett. Tanulmányozta a költészetet, az irodalmat, a francia, az olasz, a latin és a görög nyelveket, a rajzolást és a táncot. Lady Byron mostanra elég gazdag és magabiztos lett, hogy megkapja, amit akar.
Mindez természetesen nem jelentette, hogy az oktatása befejezésével Ada levezetheti a fölös szellemi energiáit, ahogy az Lady Byronnak sem sikerült.
Ada hiába tartozott magas társadalmi osztályba, és vágyott szellemileg kielégítő életre, gyakorlatilag nem volt választása. Az egyetlen lehetőséget kizárólag a házasság jelentette, majd a gyermekszülés, és hogy a férjének éljen. Ada anyjában fel sem merült, hogy a lánya nem elégedne meg a házassággal. A lánya oktatása a saját szellemi kielégülését szolgálta. Csakhogy kész átok volt a tudományra kényszerítés. Lady Byron, aki Ada életének javában rabláncra verte a lányát, tisztában volt azzal, milyen katasztrofális házasságot élt át. Eltökélte, hogy csakis egy olyan arisztokratához adja Adát, aki biztosíthatja neki a biztonságos és kényelmes családi életet. Lady Byron a régi arisztokráciába akarta beházasítani Adát, mivel akkoriban az évszázadosnál idősebb címek – például a Byron-albáróság – különösen vonzónak számítottak.
Az addigra gazdag, befolyásos és karakán Lady Byron sebesen kezdte megszokni – bár talán már meg is szokta –, hogy teljesítik a kívánságait. Ennélfogva a kezdettől bukásra volt ítélve Ada abbeli vágya, hogy a szellemiségnek élje az életét, noha ezt már a kamaszkori leveleiben is világosan kifejtette. Arra ítéltetett, hogy egész életében forrón vágyjon az elméje használatára, ezzel szemben olyan kisszerű akadályok álltak az útjába, mint a gyermekek, a dadák, a szolgák, a háztartás vezetése és a férje hóbortjainak kielégítése.
Bizonyos középosztálybeli hölgyek, például Jane Austen, a Brontë nővérek vagy – a század későbbi részében – George Eliot sikeres írói pályafutással szereztek érvényt az önálló karrierjüknek. Mindeközben a valóság elleni küzdelmük többnyire kulcsszerepet játszott a műveikben: például Charlotte Brontë Jane Eyre (1847) című műve nagyrészt önéletrajzi ihletésű az éles elméjű nő küzdelméről, aki kénytelen megbirkózni a nevelőnői élet merev korlátaival.
Ugyanakkor az is állt, hogy alkalomadtán a kiváló tehetség és a váratlan szerencse párosítása révén egyes nőknek megadatott a kiszakadás a háztartásbeliség béklyóiból. Egy másik középosztálybeli nő, Mary Somerville, Lady Byron és Ada későbbi közeli barátja, aki nemzetközileg ismert matematikus és tudós lett, ráadásul róla nevezték el az Oxford első női tanszékét 1879-ben, akkor kezdett érdeklődni a matematika iránt, mikor önmaga szórakoztatására elkezdte megoldani a viktoriánus kézimunka-magazinokban publikált, többnyire bonyolult matematikai fejtörőket.
Lady Byron nemesi lányát nem várta efféle szabadság az anyja által a számára szőtt nagyratörő tervekben.
Helyette 1826 júniusában az akkor tízéves Ada ellátogatott a kontinensre az anyjával és a nevelőnőjével, Miss Stamppel. Baráti társaságban, valamint Lady Byron egyik unokatestvérével, bizonyos Robert Noellel utaztak.
Byron élete során Annabella nem merte külföldre vinni Adát. Byron kétségbeesetten vágyott arra, hogy láthassa lányát, Annabella pedig attól tartott, a fülébe juthat a lánya érkezése a kontinensre, és megpróbálná elraboltatni. Fényűző, tizenöt hónapos nagy túrát terveztek szerte a kontinensen.
Ada imádta azt az érzéki túltöltődést, amivel az utazás feldobta a szürke életét. Egy alkalommal megírta a skót költő és drámaíró Joanna Baillie-nek, az anyjával közös barátjának, milyen gyönyörűnek találta a Torino minden utcájáról látható Alpokat. Akkoriban Torino Szardínia királyságának volt a fővárosa, egy virágzó település több mint százötvenezer lakóval, ami szemrevalóan terül el a sebesen zúgó Pó mellett, remek kilátással az Alpokra. A település idővel újra előbukkan majd a történetünkben, mivel a sors keze folytán egy Charles Babbage nevű matematikus itt érdeklődőbb és elkötelezettebb közönségre talál, mint amit Anglia nyújthatott.
Az írás mellett a rajzolást is élvezte, és krétavázlatokon örökítette meg a svájci Alpok tájait. Továbbá leírta, mennyire lenyűgözték a Vierwaldstätti-tó gőzhajói, és mennyire élvezte a templomokban hallott orgonazenét. Egyszer még az is megfordult a fejében, hogy énekesnőként helyezkedik el. Ada kétségtelenül hajlott a bimbózó szenvedélyekre. A gyermekkori hegedűleckéi során egy biliárdasztal körül kellett sétálnia, mert annyira belemerült a tanulmányaiba, hogy félő volt, máskülönben nem jutna elég testedzéshez.
1827 őszén indultak haza az európai kontinens tizenöt hónapos körtúrájáról.
Miután visszatértek Angliába, Lady Byron kibérelte a Londontól csupán egyetlen napos hintóútra álló Bifronst, a kenti Partixbourne tiszteletet parancsoló kúriáját, ami eléggé messze volt az elszigeteltséghez, és odaköltözött a lányával. Az életük a szokott mederben folytatódott, és 1828 első felének legjavát Lady Byron távol töltötte, baráti látogatásokon vagy különféle „pihenőkúrákon”, magára hagyva Adát a nevelőnőjével, a különféle oktatóival és az imádott macskájával, Puff-fal, akinek a kiscicáit George „öccsének”, a Lord Byron-i cím újdonsült örökösének ígérte.
Az anyja gyakori távollétében Ada általában Pufftól várta az érzelmi támogatást. A tizedik születésnapján, 1827. december 10-én francia nyelven írt meg róla mindent egy Flore nevű hölgynek, valószínűleg a franciatanárának.
Ma reggel Puff asszonyság csodás erszényt adott ajándék gyanánt, ráadásul felettébb kecses módon a két mellső mancsával, igazából Miss Stamp volt kedves megcsinálni az erszényt, aztán nekem adatta Puff asszonysággal, és meglehetősen különös, hogy miközben Miss Stamp elkészítette az erszényt, Puff időnként az ölébe ugrott, és elnézte a munkáját, vagy a selyemnek nyomta az orrát, mintha érdekesnek találná.
Viszlát,
Öleli
AAB
A bifronsi egyhangúságban Puff életének eseményei gyakran felbukkannak Ada a távol levő anyjának írott leveleiben is.
Az unokád [Puff] minden kiscicáját felcipelte a tető egy nagyon mocskos, koszos lyukába, hogy senkinek ne kerülhessenek a kezébe, az egész napot velük tölti, és csak az étkezéseire jön le. Felteszem, pókháló a vánkosuk, és azt hiszem, Puffnak nem túl kifinomult az ízlése.
Aztán 1828. január 8-án:
Legdrágább édesanyám… Puff huncut macska, és talált egy rejtekhelyet a szobám kéményében, oda rejti az elkapott madarakat, és ott is hagyja őket, míg meg nem éhezik, és kedve szottyan valamelyikre, ma reggel az ágyam alá cipelte az egyiket, és megtisztelt azzal, hogy evés közben a fülem hallatára ropogtatta a madár minden egyes csontját.
Ekkor még mindig csupán hónapok teltek el Európa másfél éves, izgalmakkal teli bejárása után; a macskája madárcsont-ropogtatását taglaló levelében elhinti a repülésről szőtt ábrándozását is:
Azt kívánom, hogy amennyiben a visszatérésedre elég jól megtanulok repülni, és ha elégedett leszel a teljesítményemmel, megajándékozz egy babérkoszorúval, de csak abban az esetben, ha elviselhető minőségben tudok repülni. Könyörögve kérlek, ne kérdezd, páratlanul vagy pocsékul haladok a repüléssel, mert ahogy azt a távozásod előtt mondtam, nem akarom, hogy bármit is megtudj a hazatérésed előtt, és akkor is csak gyakorlatban fogom a tudtodra hozni…
A kedves ifjú Pulykád…
Ada mind jobban belemerült a repülés gondolatába. Már megszűnt egy kamasz tétlen ábrándjának lenni. Adáéban megjelent az eltéveszthetetlen szerkezet és céltudatosság: nem csupán a repülés gondolata foglalkoztatta, de kétségbeesetten vágyott egy repülő szerkezet építésére. Végtelenül lebilincselték a feladat gyakorlati kihívásai, és magányában kigondolta a részleteit, ahogy azt 1828. április 2-ának szerdáján meg is írta az anyjának.
Tegnap este óta mind többet töprengtem a repülésen, és semmi nehézséget nem találok a szárnyak mozgásában és kiterjesztésében, már kitaláltam a vállhoz rögzítésük módját, és azt hiszem, valószínűleg viaszosvászonból készülhetnének, ellenkező esetben a lehető legtöbbet kell kihoznom tollakból.
Tudom, ki fogod nevetni a gondolatmenetemet, de az a terv, hogy fogom egy madár testméretével arányos szárnyfesztávját, majd azon nyomban nekilátok egy pár papírszárnynak, a méretezéshez pedig a madár testméretét összevetem a sajátommal…
Ne felejtsem elmondani, hogy amennyiben beválik az új repülési tervem, akkor egy, a közelmúltban kitalált módszerrel képes leszek irányítani a röptömet. Ehhez hatalmas szívességet kell kérnem tőled, mégpedig azt, hogy vásárolj nekem valamilyen könyvet, amelyből minden részletre kiterjedően megismerhetem a madarak anatómiáját, és végtelenül boldoggá tennél, ha szereznél nekem a leírásokat ábrázoló nyomatokat is, mert nem fűt a lelkesedés a madárboncolásra. Nem hinném, hogy a nyomatok nélkül alaposan megérteném a madarak anatómiáját…
Öt napra rá Ada újabb levelet írt, ezúttal is az anyjának, a terveiről. Addigra a spekulációi egészen a meghajtásos repülésig fejlődtek.
Amint tökéletesre csiszoltam a repülést, meg is van az első fejlesztése… egy gőzgép, amit ha sikerül beüzemelnem, csodásabb lesz, mint a gőzhajók vagy a gőzmozdonyok. A tervem szerint ló formájúra mintázom, a belsejében egy olyan bonyolult gőzgéppel, amely képes mozgatni a ló külsejére erősített hatalmas szárnyakat, mégpedig úgy, hogy utassal a hátán is felemelkedjen. Ez a legutóbbi tervezet kétségkívül végtelenül több buktatót és akadályt von magával, mint a repülési tervezet, de ettől még úgy vélem, lehetséges…
E levél írásának másnapján Ada újra üzent Lady Byronnak, noha addigra minden jel szerint megjuhászodott az anyja levelétől, amiben Lady Byron helytelenítette, hogy mennyi gondolkodási időt szentel a repülés forradalmasítására.
Legdrágább édesanyám, ma reggel kaptam kézhez a leveledet, és tényleg nem hinném, hogy gyakran jár az eszem szárnyakon, mikor más dolgokon kellene, de kedves tőled, hogy megjegyezted nekem…
Mostanra eltökéltem, hogy a korábbinál sokkal kisebb szárnyakat készítek, azok minden szempontból teljesen arányosak lesznek, felépítés és alak szempontjából szakasztott másai egy madárénak. Noha közel sem lesznek elegek a repülés megkísérléséhez, de arra tökéletesen meg fognak felelni, hogy általuk bárkinek elmagyarázzam a repülési tervezetemet, és modelljei legyenek a jövőbeli igazi szárnyaimnak.
Ada és az anyja nem először vitatkoztak össze a lány érdeklődési körének természetén és irányán, és nem is utoljára. Adát továbbra is lenyűgözte a repülés, és 1828. április 9-ének szerdáján azt írta
Lady Byronnak:
…ma nagy örömmel nézegettem egy döglött holló szárnyát, és még mindig hiszek a sikeres repülésemben, és három lehetséges repülési módot eszeltem ki, amiket mind lehetséges válasznak tartok.
Nem sokkal később Lady Byron háromszáz fontos éves bérezéssel felfogadott Adának egy matematikatanárt. Mai áron ez kétszázhuszonötezer fontra, egy kisebb vagyonra jönne ki. Lady Byron szemében nyilván megérte ilyen drágán oktatni a lányát, és gondos utasításokat írt a tanárának.
Az elméjében nincsenek gyomok; be kell vetni. A legnagyobb gáncsa a rendigénye, amit a matematika orvosolni fog. Részben már képezte magát Paisley geometriájából [valószínűleg Batty Langley Lord Paisley-nek ajánlott, 1726-os kiadású Practical Geometry-jéből [Gyakorlati geometria], amit különösen kedvelt.
Mindennek dacára ebből a szempontból a jelek szerint Lady és Lord Byron teljesen egyetértettek a felnőtt lányuk jövőjét illetően. Mikor a halála előtt Byron Görögországból érdeklődött a lánya személyiségét illetően, hozzátette:
Remélem, az istenek mindent megadtak neki, a költőiség kivételével – elég egyetlen efféle bolond a családban.
Fordította: Benkő Ferenc
Halála után több mint 150 évvel egy széles körben használt tudományos számítógépes programot „Adá”-nak neveztek el, Ada Lovelace után. De vajon miért? Ada Lovelace az angol romantika egyik legismertebb költője, Lord Byron egyetlen törvényes lánya, akit apja felháborító viselkedése, eladósodása és botrányos válása Adát születése után azonnal a György-kori Anglia legismertebb gyermekévé tette.
Később Ada számos akadályt leküzd, hogy megszerezze korának nők számára jellemzően tiltott képzettségét, a matematikát, majd összekapcsolja erőit a számítógép elődjének is tekintett mechanikus eszköz feltalálójával, Charles Babbage-dzsel, hogy végül megírja a világ első számítógépes programját.
Ez a lebilincselő életrajz elmeséli a felfoghatatlan, mégis kevéssé ismert élete és kora történetét – mikor a matematika népszerűsége a kötögetésével versengett a nők között, Ada pedig a világ első számítógépes programozójává vált. Essinger szerint ha nincsenek korának nőkről alkotott nézetei, és kortársai felismerték volna kutatásait és teljes mértékben felfogták volna annak következményeit, akkor Ada saját kezűleg, több mint két évszázaddal korábban indítja útjára a digitális kort.
James Essinger: Ada
algoritmusa, Fordította
Benkő Ferenc, Európa Könyvkiadó, 2021