Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (részlet)
A tettek dimenziója
Egy újfajta életmód
A megvilágosodott embert szabadnak képzeljük, olyannak, aki rendelkezik spirituális erővel, és nem esik áldozatul a környezetének. Tisztán látja önmagát, tudja, kicsoda, és érti a valóságot – a saját természetét és a társadalom realitását. Ez a megértés a legértékesebb ajándék, amit a zen adhat.
A megvilágosodott ember létezése a legalapvetőbb jó, amivel a zen hozzájárul a világhoz. Ez az élő hagyomány segít elsajátítanunk ezt a megértést és egy egészséges, ellenálló és egyensúlyban levő életmódot. A zen belátásaiban gyökerező művészetben és gondolatiságban ugyanilyen vitalitás, stabilitás és béke rejlik.
A megvilágosodáson múlik, hogy ki tudjuk-e fejleszteni magunkban ezt a könnyedséget és szabadságot. A világnak nem újabb ideológiára vagy tanokra van szüksége, hanem olyan felébredésre, amely helyreállítja a spirituális erőt. A valódi felébredés segít tisztán látnunk a helyzetet, és visszaszereznünk emberi szuverenitásunkat azoktól a társadalmi és gazdasági rendszerektől, amelyeket mi magunk teremtettünk. A kiút egy új életmód, amely helyreállíthatja a szuverenitásunkat és az emberségünket.
Felébredt cselekvés
A cselekvés alapjául a létezés kell, hogy szolgáljon. Ha nincsen bennünk elég béke, megértés és elfogadás, ha a harag és a szorongás terheit cipeljük, kevés értéket képviselnek a tetteink. A cselekvés minősége tehát a létezés minőségétől függ. A zenben a nem-cselekvés cselekvéséről szokás beszélni. Vannak, akik látszólag nem túl sokat tesznek, a jelenlétük mégis kulcskérdés a világ jólléte szempontjából. Mások ezzel szemben szüntelenül tevékenykednek, ám minél többet tesznek, a társadalom annál nagyobb bajba jut, mivel a létezésük alapja nem elég jó. Van, hogy nem csinálunk semmit, mégis sokat teszünk. Máskor pedig rengeteget teszünk, mégis tétlenek maradunk, az erőfeszítés mégsem segít. Olyanok is vannak, akik sokat meditálnak, a haragjuk és a féltékenységük azonban változatlan marad.
A történelmi dimenzióban meg kell tennünk bizonyos dolgokat, cselekednünk kell a védelem, a táplálás, a gyógyítás és a megbékélés érdekében. A végső dimenzióban azonban bármit is teszünk, azt elengedetten, örömmel és aggodalmak nélkül tehetjük. A „nem-cselekvés cselekvése” éppen ezt jelenti. Cselekszünk, de olyan ellazultsággal, mintha semmit sem csinálnánk. Minden pillanatot élvezünk, mivel a nem-cselekvésből táplálkozva, erőfeszítés és kapkodás nélkül cselekszünk.
Ha így járunk el, akkor a tetteink a szeretet, a törődés és a felébredés valódi kifejeződései lesznek. Nem arról van szó, hogy muszáj cselekednünk. Ha felébredtünk, akkor a cselekvés természetes módon megtörténik bennünk. Ez elkerülhetetlen.
A meditációs hagyomány leírja az „ügytelen” ember eszményét: aki szabad, könnyed, nem erőlködik és nem kutat. Erre a vietnámi szó a người vô sự, a kínai pedig a 無事人. A szabad, dologtalan ember aktívan segíti a világot, enyhíti a szenvedést, de sosem sodorja el a környezet vagy az éppen végzett munkája. Nem veszik bele az eszményeibe és teendőibe.
Ez nagyon fontos. Nem szabad az elismerés, hírnév vagy anyagi nyereség reményében cselekednünk, menekülésből vagy valamit elkerülendő megtennünk bizonyos dolgokat. Szeretetből cselekszünk.
Amikor a szeretet vezérli a tetteinket, megérezzük a belőlük fakadó boldogságot. Ha azonban szeretetlenül cselekszünk, akkor szenvedünk. Magunkban így szólunk: „Miért kell egyedül csinálnom ezt? Miért nem segítenek a többiek?” A legfontosabb, hogy ne veszítsük el magunkat a cselekvésben. Minden helyzetben szuverének maradunk, könnyedek és szabadok vagyunk.
A meditáló, a művész és a harcos
Mindannyiunkban él egy meditáló, egy jógi. Ott van bennünk a vágy, hogy meditáljuk, gyakoroljunk, jobb emberré váljunk, a legjobbat hozzuk ki magunkból, és megvilágosodjunk. A bennünk levő meditáló fényt, nyugalmat és mély belátást hoz, ez a buddha-természetünk. Talán jobb emberré szeretnénk válni, mégis vannak időszakok, amikor nem gyakorlunk, nem tanulunk – nem azért, mert nem akarunk, hanem mert még nem teremtettük meg ehhez a megfelelő feltételeket.
Lakik bennünk egy művész is, aki nagyon fontos. A művész adhat az életnek üdeséget, örömet és értelmet. Engednünk kell, hogy a kreativitása mindig segítsen megéreznünk és élveznünk az éber figyelem gyakorlásából fakadó táplálást. Sokan ki nem állhatjuk az egyhangúságot. Ha valami túl sok, még akkor is mást akarunk, ha tudjuk, hogy jót tesz nekünk. Ez nagyon is természetes.
Felmerülhet a kérdés bennünk: „Hogyan haladhatunk tovább az ösvényen, amit választottunk, hogy elérjünk a végéig?” Ehhez persze kell a gyakorlás, de kell hozzá valami más is: hogy az ösvény élvezetes, tápláló és gyógyító legyen. Meg kell tehát találnunk a módját, hogy minden nap örömet teremtsünk.
Úgy kell szerveznünk a mindennapi életünket, hogy ne legyen rutinszerű, hogy minden pillanat új lehessen. Leleményesen életben kell tartanunk és táplálnunk kell a bódhicsittánkat, a kezdő tudatunkat.
Bármit is teszünk: éber figyelemmel eszünk, iszunk vagy gyakoroljuk a sétáló és ülő meditációt, új utakat kell kitalálnunk, hogy a légzés, a séta és az ülés mindig derűt, szilárdságot és békét hozzon. Ez a külső szemlélő számára ugyanolyannak tűnhet, mégis új emberként sétálunk, egészen másképp ülünk, fejlődünk. Én magam képtelen vagyok megunni a tudatos sétát. Amikor így járok, minden lépés derűs, de nem azért, mert szorgalommal és fegyelmezetten végzem a gyakorlást, hanem mert engedem szóhoz jutni a bennem levő művészt, aki érdekessé, táplálóvá és gyógyítóvá teszi a gyakorlásomat, és megújítja azt.
Az éber figyelem gyakorlása mindig lehet gyógyító és tápláló, ha kreatívan végezzük. Ne gépiesen, hanem élőlényként gyakoroljunk. Lin-csi mester szerint, ha csak egyetlen pillanatnyi éber figyelmet teremtünk a napi teendőinket végezve, sétálva vagy étkezve, az már elég jó. Egy százaléknyi siker már elég jó, mivel egy százalék sok további százalék alapja lehet.
Van bennünk egy harcos is, ő hozza el nekünk a továbbhaladáshoz szükséges elszántságot. Nem adjuk fel, nyerni akarunk. Engednünk kell, hogy a gyakorlásunkban megelevenedjen ez a harcos. Nem esünk áldozatul semminek, harcolunk, hogy megújítsuk a meditációs gyakorlásunkat. Küzdünk azért, hogy a dolgok ne váljanak unalmassá. Vagyis a meditáló együtt jár a harcossal. Nem szabad megijednünk az utunkon felmerülő akadályoktól. Sok minden elbátortalaníthat bennünket. Ám ha erős bennünk a bódhicsitta energiája, ha erős bennünk a harcos, leküzdhetjük ezeket az akadályokat, és valahányszor megtesszük, az tovább erősíti bennünk a bódhicsittát. Az akadályok pedig így már nem igazi akadályok, hanem a bölcsesség és a törekvés ösztönzői.
A meditáló, a művész és a harcos nem három külön ember, hanem a lényünk három vetülete. Az egyensúly megteremtése érdekében engednünk kell, hogy ezek a minőségek egyszerre munkálkodjanak bennünk. Mindegyiküket mozgósítanunk kell, egyiküket sem hagyhatjuk meghalni vagy túlzottan elhalványodni. Aktivistaként, politikai vezetőként vagy a közösség fejeként fejlesztenünk kell ezeket a részeinket, hogy egyensúlyt, állandóságot, erőt és üdeséget hozzanak a körülöttünk levőknek.
Fordította: Máriás Petra
Amikor
felébredünk, és megértjük, hogy a Föld nem pusztán a környezetünk, a
Föld mi vagyunk, akkor megérintjük a kölcsönös létezés természetét.
Abban a pillanatban valódi párbeszédbe kezdhetünk a Földdel…
Mindezt
lehetetlen egyénileg megvalósítanunk. Együtt kell felébrednünk –, ha
megtesszük, van esélyünk. Az életmódunk és a jövőbeli terveink juttattak
bennünket ebbe a helyzetbe. Most pedig muszáj mélyre tekintenünk, és
nem csak egyéni, hanem közös kiutat találnunk.
Thich Nhat Hanh
Thich Nhat Hanh (1926–2022) – vagy „Thay”, ahogy hívni szoktuk – költő, tudós, békeaktivista, zen mester, és a tettek embere. A
határozott, együttérző és félelem nélküli elköteleződés, melyet oly
inspirálóan megtestesít, a nyugalomból és a belátásból fakad. Thay
tanítása szerint a meditáció gyakorlása ezt jelenti: „a valóság mélyére
tekintünk, hogy megpillantsuk, amit mások nem látnak.” Majd hozzáteszi,
hogy „a dolgok felfedezését pedig tetteknek kell követniük. Különben mi
haszna lenne a tisztánlátásnak?” Thay szerzetesi életének közel nyolcvan
éve alatt meglelte az útját, hogy a meditáció és az éber figyelem
gyakorlását a békét és társadalmi igazságosságot szolgáló rendkívüli
tettekkel ötvözze.
Mély Odaadás nővér, a kötet szerkesztője és a kommentárok szerzője
Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete, Fordította Máriás Petra, Ursus Libris, 2022