Elin Cullhed: Eufória – Sylvia Plath élete nyomán (részlet)
Az életem volt a szöveg.
A bőröm, fehéren derengő csuklóm, a testem, ahogy vitt magával biciklinyeregben át Devonon. Amikor találkoztam valakivel, akit felismertem, összerezzentem, mintha az idegek és a vérerek a testemen kívül futottak volna finom mintázatban, és a szívem volt a szám, a szívem beszélt, az vetett oda egy hellót, amikor találkoztam a szomszédasszonnyal (a bankigazgató feleségével), aki szeretett vizslatni, hogy kiderítse, normális vagyok-e.
A szívem ott ketyegett belül, középen. A szám. Piros szám. Én voltam maga a téma, maga a tárgy, hogyan tudtam volna magamból kinyúlva megteremteni a művet? Hogyan helyezkedhettem volna el némi távolságra a tárgytól?
Ted tisztában volt ezzel, ezért vett el: Én voltam a sok ideg, én voltam a vér, én voltam a szív, én voltam a fehér bőr, én voltam a gyöngysor, én voltam a márvány, én voltam a gerle, én voltam a szarvas, én voltam a döglött vakond, amit a földön találtunk, én voltam a lány, én voltam a nő, én voltam gyermekei anyja. Én voltam Amerika, egy egész földrész voltam, én voltam a jövő, én voltam a téma, amit fel akart fedezni, én voltam a személy, akit gyarmatosítani akart, felakart falni, el akart szállásolni, meg akart őrizni. Haza akartvinni magával Amerikából, ahol a világra jöttem, meg akartamutatni a szívemnek a londoni élet lüktetését, és utána el akart helyezni egy vidéki házban Devonban a sok nárcisz és madár között. Vett nekem egy biciklit. Keményen megdugott a kanapén a hideg nappaliban, egy meleg tócsa voltam alatta, amibe beleélvezhetett. Hús és vér szaga terjengett. Spermáé. Utána mindenhatónak érezte magát. Meghódította Amerikát, kiterjesztette saját határait, tökéletesítette a témát: A nő, akinek meg kell halnia.
A halálra ítélt nő.
Ő teremtett engem.
Kiemelkedtem a tócsából, és boldog mosollyal az arcomon megmosdottam, megtermékenyített, hordoztam gyerekét, álmát, ígéretét. Angliát. Ez az ő földje volt. Az ő nyúlvadászatai. Az ő almafái, hetvenegy darab (én hetvenkettőt számoltam). Az ő szavai, az ő fái, az ő írása. Az ő hangja. Beteljesítettem számára az életet. Egy gyermeke az én húsomból pottyant a világegyetembe. Frieda. Egy alma a fáról. Vörös száj, vörös szív, vörös pulzus. Akkor éreztem én is, hogy élek. „Semmi nem tett boldogabbá a gyereknél”, írtam egy levélben haza anyámnak. De azt is tudtam, hogy minden, amit mondok és írok (A HANGOM EGÉSZE; AMI ÉN VOLTAM), egy nap majd ellenem fordul. A valóságom percenként váltott alakot, Ted tudta ezt, az egyik percben elégedett voltam, a másikban boldog, a harmadikban elkeseredett, a negyedikben sírva fakadtam, izzadtam, vágyódtam, kívántam és reméltem.
Mindebből igazából semmit nem lehetett komolyan venni.
*
Ismét otthon voltam. Ez volt a mi közös birodalmunk, Ted Hughesé és az enyém.
És Friedáé. Elém jött, rám nehezedett egyéves testecskéjével. Elébe mentem a kérésnek: anya most nem tud felvenni, túl nehéz vagy. Majdhogynem félrerúgtam, miközben letornáztam a kabátot, de magamon hagytam a gyapjúpulóvert. Nagy meglepetésemre azt láttam, hogy Ted az én dolgozószobámban ír.
Eddig még nem vett észre, de most felállt az írógép mellől, és lebattyogott a lépcsőn.
– Írsz? – kérdeztem. Úgy festett, mint aki lebukott. Az értetlenkedő mosolyomat öltöttem fel, aminek volt egy hordereje.
– Írtam néhány sort, igen – ismerte el. – A BBC-nél több anyagot szeretnének tőlem.
A magas, erőteljes férfi. Barna haj, hosszúkás arc, éles vonalú orr. Hideg volt a házunkban, fent is, lent is meg lehetett fagyni, fűteni kellett. Nem volt rendjén, hogy ő írt, míg én kint voltam a szabadban, abban a pillanatban NEKEM kellett volna szabadnak lennem, szabadnak a faluközpontban a biciklimen. És mégis…? Mégis ő írt?
Fordította: Papolczy Péter
A svéd írónő, Elin Cullhed könyvének lapjain a „fiktív személlyé” váló Sylvia Plath életének utolsó évében egy angliai kisvárosban él a férjével, a költő Ted Hugheszal, és a második gyerekét várja. De boldogtalan és magányos, a házasság egyre sivárabb és egyre üresebb. Folyamatosan őrlődik, többre vágyik az anya és feleség szerepénél. A férje hűtlenségétől is szenvedő nő az írásban, az alkotói munkában lel átmeneti menedékre.
Az Eufória, amely remekül idézi meg az amerikai író- és költőnő, Sylvia Plath műveinek stílusát, hangulatát, nemcsak a mély átéléssel megírt, felkavaró története, hanem az anyaságról, családról, szerelemről, művészi alkotómunkáról megfogalmazott gondolatai miatt is magával ragadó olvasmány. Megjelenésekor azonnal a svéd sikerlista élére került, kritikusai és olvasói szerint egyaránt kiemelkedő mű, el is nyerte a legrangosabb svéd irodalmi elismerést. Első megjelenése után mindössze egy évvel már huszonnégy nyelven kiadták, a sikere töretlen, Elin Cullhed nemzetközi rajongótábora vitaklubokat alakít, fő témájuk az anyaság, a poláris zavarok és az alkotói függetlenség. Sylvia Plath kultikus műve, Az üvegbúra is ismét reflektorfénybe került.
Elin Cullhed: Eufória, Fordította Papolczy Péter, Európa Könyvkiadó, 2022