Carlos Ruiz Zafón: A köd városa (részlet)
Karácsonyi legenda
Volt idő, amikor alkonyatkor gázlámpák fénye festette meg Barcelona utcáit, és a hajnal a skarlát égboltot mérgező kéményerdővel vette körül a várost. Barcelona akkoriban bazilikák és paloták kőszirtjéhez hasonlított; sikátorok és alagutak útvesztője az örök ködpára alatt, melyből kiemelkedett egy roppant torony, székesegyházhoz illő formákkal, egy gótikus tűtorony, vízköpőkkel és rozettákkal, melynek legfelső emeletén lakott a város leggazdagabb embere, Eveli Escrutx ügyvéd.
Esténként kirajzolódott az alakja a manzárd aranyozott ablaktáblái mögött, komor őrszemként kémlelte a lábai előtt elterülő várost. Escrutx már egészen fiatalon nagy vagyonra tett szert, fehérgalléros bérgyilkosok, indiai pénzemberek és a gőz- meg a szövőgépek új civilizációja iparmágnásai érdekeinek védelméből. Azt beszélték, hogy Barcelona száz legtehetősebb családja csillagászati évjáradékot fizet a tanácsaiért, és hogy az uralkodói ambíciókat dédelgető államférfiak és vezértisztek egymást érik az irodájában, odafönt a toronyban. Azt beszélték, hogy sosem alszik, éjszakánként éberen figyeli a várost a nagy ablakokból, és sosem hagyja el a tornyot, amióta a felesége meghalt, harminchárom évvel korábban. Azt beszélték, hogy lelkét megölte a veszteség, megvet mindent és mindenkit, csakis az a vágy vezeti, hogy lássa saját kicsinyes kapzsiságában elsorvadni a világot.
Nem voltak barátai, sem bizalmasai. Egyedüli társasága a torony tetején Candela volt, a vak cselédlány, akiről a rossz nyelvek azt rebesgették, hogy félig boszorkány, és gyakran bolyong a Raval negyed utcáin, édességgel kínálgatva ágrólszakadt gyerekeket, akiket aztán senki sem lát többé. Escrutx ügyvéd egyetlen ismert szenvedélye, a cselédlányon és titkos üzelmein kívül, a sakk volt. Minden karácsonykor, szenteste, Escrutx meghívott magához a manzárdba valakit a városból. Pazar vacsorával és álomborokkal fogadta. Pontban éjfélkor, amikor megszólaltak a harangok a katedrálisban, Escrutx töltött két pohár abszintot és kihívta egy sakkjátszmára a vendéget. Odaígérte ellenfelének az összes pénzét és minden tulajdonát, ha az legyőzi. Ha viszont veszít, alá kell írnia egy szerződést, mely szerint mindenestül az ügyvédre száll halhatatlan lelke. Ez történt minden évben.
Karácsony estéjén Candela járta a város utcáit az ügyvéd fekete hintóján, sakkjátékosra vadászva. Koldus vagy bankár, bérgyilkos vagy költő, mindegy volt. Hajnalig tartott a játszma. Amikor a vérszínű napkorong a gótikus negyed behavazott tetői fölé kúszott, az ellenfél rájött, hogy megmásítatlanul elvesztette a kihívást. Felöltözött és kiment a hideg utcákra, miközben az ügyvéd elővett egy smaragdüveg palackot, feljegyezte rá a vesztes nevét, és berakta a vitrinbe, többtucatnyi ugyanolyan palack közé.
Mesélik, hogy azon a karácsonyon, hosszú életének utolsó karácsonyán Escrutx ügyvéd ismét elküldte a fehérszemű és feketeajkú Candelát, újabb áldozatot keresni a város utcáin. Hófelhők csüngtek Barcelona fölött, a párkányokat és tetőteraszokat jég nikkelezte. Denevérrajok repdestek a katedrális tornyai között, a holdfény izzó, rézvörös folyóként ömlött szét a sikátorokban. A hintót repítő fekete paripák hirtelen megtorpantak az Obispo út elején, az ijedségtől megfagyott a leheletük. A sötétségből kivált egy alak, hosszú menyasszonyi fátyla egybeolvadt a hóval, kezében egy csokor vörös rózsát tartott. Candelát megrészegítette a parfümje illata, hívta, hogy szálljon fel a hintóra. Megtapogatta az arcát, de csak jeget érzett és jégtől nedves ajkakat. Elvitte a toronyhoz, mely az Aviñón utcai régi temető romjain magasodott.
Mesélik, hogy amikor Escrutx ügyvéd meglátta, elállt a szava, aztán Candelát kiküldte a szobából. Az utolsó szenteste vendége levette fátylát, és Escrutx ügyvéd öreg lelke és keserűségtől vak tekintete elveszített feleségét vélte felismerni abban az arcban. Porcelán és kármin volt a ragyogása, és amikor az ügyvéd megkérdezte tőle, hogy hívják, csak egy mosollyal válaszolt. Megkondultak az éjféli harangok, és kezdetét vette a sakkjátszma. Azt beszélik, hogy az ügyvéd fáradt volt, hagyta magát legyőzni, és a féltékenységtől eszét vesztett Candela lobbantotta lángra a tüzet, amely elemésztette a tornyot és a hajnal pirkadatát festette Barcelona bíbor egére. Néhány fiú, aki a San Jaime téren egy máglya mellett melegedett, megesküdött, hogy még mielőtt a lángok felcsaptak volna a torony ablakaiban, látták Escrutx ügyvédet, ahogy kiáll az alabástrom angyalokkal koronázott korláthoz, kinyitja a smaragdüveg palackokat, pára-tollak szöknek, szállnak a szélben és könnycseppekké válnak, szerteszét Barcelona tetői fölött. Tűzkígyók tekergőztek a torony csúcsa felé, és még utoljára látszott Escrutx ügyvéd alakja, amint tűzmenyasszonyával összeölelkezve leugrik a semmibe, és testük hamuvá porlik, magával viszi a szél, még mielőtt szétzúzódna a macskaköveken. A torony hajnalban dőlt össze, összecsuklott, akár egy árnycsontváz.
Véget ért a legenda, és alig néhány nappal a torony leomlása után a csend és a feledés összeesküvése örökre kitörölte Escrutx ügyvéd nevét a város történetéből. De a költők és a tiszta szívű emberek állítják, hogy még ma is, ha szenteste felnézünk az éjféli égboltra, láthatjuk a lángoló torony kísértetalakját, és láthatjuk Escrutx ügyvédet, amint a könnyektől és a bűnbánattól vakon kinyitja az első smaragdpalackot a gyűjteményéből, rajta a saját nevével. Mások azt beszélik, sokan siettek azon az átkozott hajnalon a torony romjaihoz, hogy magukkal vigyék egy füstölgő darabkáját; és hogy Candela hintójának lópatkói még most is kopognak a Raval negyed utcáin, mindig sötétben, keresik a következő ellenfelet.
Fordította: Matolcsi Balázs
A köd városa novellái a négy regényből álló Elfeledett Könyvek Temetője irodalmi világát bővítik tovább a sajnos idejekorán elhunyt világhírű szerző elképzelése és tervei alapján: egy-egy szereplő eddig ismeretlen vonásait tárják fel, beavatnak a legendás könyvtár keletkezésének történetébe, az elbeszélések légköre, témái és motívumai is mind ismerősek lesznek a regényfolyam olvasói számára.
Ahogy újdonságokkal sem fukarkodnak, s belépőként szolgálhatnak a spanyol író lenyűgöző, kísértetjárta, ellenállhatatlan látomásába – egyszersmind a rejtélyes, időtlen, párás-ködös Barcelona lakóinak életébe.
Carlos Ruiz Zafón (1964–2020) világszerte a második legolvasottabb spanyol író Cervantes után. 2014-ben a Penguin Classics kiválasztotta a világirodalom történetének huszonhat klasszikusát (az angol ábécé mindegyik betűjéhez egyet-egyet), és a Z-t A szél árnyékának ítélte. Carlos Ruiz Zafón így Charles Dickens, Jane Austen, Marcel Proust és James Joyce társaságába került.
Carlos Ruiz Zafón: A köd városa, Fordította Berta Ádám, Kürthy Ádám András, Matolcsi Balázs és Mester Yvonne, Európa Könyvkiadó, 2023