Ugrás a fő tartalomra

Celeste Ng: Hiányzó szívünk (részlet)

Celeste Ng: Hiányzó szívünk (részlet)


Néhányan megpróbálták megvédeni a tettest: Nézzék a gyűlöletet, amit ez az ember okád magából! Az erőszak sosem helyes, de tényleg hibáztathatjuk az elkövetőt? Kínai–amerikai szervezetek gyorsan elítélték az ismeretlen lövöldözőt, magányos farkasnak, kiugró esetnek, aberráltnak titulálták. „Nem a mi nevünkben beszél”, nyilatkozták szinte esengve. De már túl késő volt. A gyanú úgy terjedt, akár a tinta a nedves rongyon, és addig áradt szét, amíg mindenki meg nem fertőződött. Ugyanaz a mocskos tónus volt ez, amelyet aztán még évekig használtak, hogy igazolják sanda pillantásaikat, amelyekkel bármelyik kínainak tűnő embert illettek, csakúgy, mint a mentségüket a kiszolgálás megtagadására, az odakiabált sértésekre és arculköpésekre, később pedig a baseballütőkre és a bakancsos lábakra.

Ez volt az a katalizátor, ami a PAKTUM elfogadásához kellett. Mindenki belefáradt a Válságba, amely közel három éve húzódott már, elég régóta ahhoz, hogy mindenkit behódolásra késztessen. A legtöbb ember számára a PAKTUM mérsékeltnek, sőt kifinomultnak tűnt: hazafiság, közös éberség. Miért ne támogatták volna? Margaret megnézett egy videót, amelyen az elnök épp aláírja az íróasztalánál, a törvényhozók egy csoportjának gyűrűjében. Közvetlenül a jobb válla fölött a sérült szenátor, akinek a karja még mindig kötésben volt, komoran bólogatott.

– A PAKTUM megóv bennünket azok nagyon is valós fenyegetésétől, akik belülről aláássák a hatalmunkat – jelentette ki az elnök. – Semelyik lojális amerikainak – beleértve az ázsiai származású lojális személyeket is – nem kell tartania ettől a törvénytől.

Egy pillanatnyi szünetet tartott, majd a lap alján cikornyás betűkkel aláírta a nevét. Kamerák villantak. Aztán megfordult, és átnyújtotta a tollat a felkötött karú szenátornak, aki sértetlen kezével nyájasan elfogadta azt.

Patriotizmus – az Amerikai Kultúra és Tradíciók Utolsó Mentsvára. Ez egy szépen, magasztosan hangzó, ünnepélyes ígéret a nemzetet aláásó Amerika-ellenes elemek gyökerestől való kiirtására, csakúgy, mint a szomszédságvédelmi csoportok finanszírozására a tüntetések feloszlatása valamint az üzletek, boltok őrzése érdekében. Egyúttal olyan látszattevékenységekhez kötődő projektek felkarolását is megfogadja, amelyek ömlesztve ontják az éberségre és az Amerikába való újbóli befektetésre buzdító zászlókat, kitűzőket és plakátokat. Ígéretet tesz a Kína megfigyelésére irányuló új kezdeményezések szponzorálására, és azoknak az új megfigyelőcsoportoknak a dotálására, amelyek kiszimatolják azokat, akiknek lojalitása esetleg megosztott. Jutalmat kínál a polgárok éberségéért, a potenciális bajkeverőkhöz vezető információkért. És végül, ami a leginkább kulcsfontosságú: megfogadja az Amerika-ellenes nézetek terjedésének megakadályozását azáltal, hogy csendben eltávolítják a gyerekeket az Amerika-ellenes környezetből – amelynek fogalma egyre tágul: immár elég Kína-szimpatizánsnak tűnni. Nem kellően Kína-ellenesnek tűnni. Kétségekkel bírni bármivel kapcsolatban, ami amerikai. Bármilyen Kínához kötődő kapcsolattal rendelkezni, mindegy hány generációra visszamenőleg. Megkérdőjelezni, hogy valóban Kína-e a probléma, megkérdőjelezni, hogy a PAKTUM-ot tisztességesen alkalmazzák-e; végül megkérdőjelezni magát a PAKTUM-ot.

A PAKTUM elfogadása utáni napokban a dolgok lassan megnyugodtak, eleinte oly észrevétlenül, ahogy a csillagok mozognak az égen. Az utcákon csend honolt egy, kettő, zsinórban tíz éjszakán át. Az emberek kezdtek újra munkát találni. A város zajai újra életre keltek, olyan volt ez, mint a torokköszörülés egy hosszú csend után. Itt-ott, ahogy a „vásárolj amerikai cikkeket” alapú megrendelések újraélesztették a tétlenkedő üzemeket, az üzletek újra nyitni kezdtek, az élelmiszerboltok polcai lassan megteltek. Az emberek úgy tántorogtak ki a napfényre, mint a túlélők az óvóhelyről. Pislogva, zavarodottan és kábultan. Félénken, óvatosan, sokkos állapotban. És legfőképpen alig várták, hogy továbblépjenek.

A PAKTUM megerősíti és egyesíti a nemzetet – bizonygatták a támogatói. Csak az maradt kimondatlanul, hogy az egységhez szükség van egy közös ellenségre. Egy doboz, amelybe összegyűjthetik minden haragjukat; egy szalmabábu, amely mindannak a kalapját viseli, amitől félnek.

Kezdtek szivárogni a jelentések. Egy kínai–amerikai férfit arcon ütöttek Washingtonban; két középkorú nénikét szeméttel dobáltak meg Seattle-ben. Egy kínai–amerikai nőt Oaklandben berángattak egy sikátorba és megfogdostak, miközben a járdán a babakocsiban üvöltött a kisbabája. Kiderült, hogy Margaret apja egyike volt az elsőknek, de messze nem az utolsó.

Hamarosan világossá vált, hogy bárki, akit csak távolról is összetéveszthetnek egy kínaival, veszélyben van. Miamiban leszúrtak egy thai férfit, aki az irodájába tartott, Pittsburghben egy úszóedzésről hazafelé tartó filippínó tinédzsert vertek meg egy hokiütővel, Minneapolisban egy hmong nőt kilöktek a forgalomba, és majdnem elütötte egy busz. Az elkövetőket ritkán kapták el, és még ritkábban emeltek vádat: nehéz volt bizonyítani, hogy azért cselekedtek, mert az áldozat kínai volt, vagy azt hitték, hogy az. Egy bíró úgy ítélte meg, hogy az átlagamerikaitól nem lehet észszerűen elvárni, hogy különbséget tegyen az ázsiai származású személyek különböző fajtái közt. Mintha csak almafajták vagy kutyafajták lennének; mintha az „ázsiai származású személyek” nem számítanának átlagos amerikainak. Mintha mindez indokolt lenne annak a gondos megkülönböztetése alapján, aki az ütővel hadonászik.

Az „ázsiai származású személyeket” ezzel szemben alaposan górcső alá vették. A thaiföldi férfiért tartott virrasztást Miamiban a rendőrség rendbontás miatt feloszlatta. A fiatal anyáért tartott tüntetés Oaklandben nem volt hajlandó feloszlani, ami két letartóztatással végződött. A Washingtonban megütött kínai–amerikai férfiról kiderült, hogy volt egy lejárt gyorshajtási bírsága, ezért harminc napra bebörtönözték. A Fülöp-szigeteki tinédzser visszavágott, és agyrázkódást okozott támadójának, ezért testi sértéssel vádolták meg. Hamarosan, amikor a tiltakozások, virrasztások és tüntetések nem akartak alábbhagyni, megkezdődtek az első PAKTUM-gyermekáthelyezések.

 

Fordította: Pataricza Eszter

 

 


Madár tizenkét éves kisfiú. Egyetemi oktatóból könyvtári alkalmazottá lefokozott, megtört apjával tengődnek egy kollégiumi szobában. Az anyja három éve elhagyta őket. Madár nem tudja, miért, és hogy hová tűnt.
Ám egyszer csak levelet kap: rajzolt macskák sokaságát rejti a boríték. Az anya üzent neki - s a fiú a rejtély nyomába ered: meg kell találnia az édesanyját és meg kell tudnia, miért menekült el a családjától. Nem könnyű feladat, mivel az Egyesült Államokban a hazafiság jegyében különösen éber szemmel figyelik az ázsiai származású polgárokat - a velük szembeni atrocitások mindennaposak, sok esetben, törvénnyel szentesítve még a gyermekeiket is elszakítják a szüleiktől, nehogy „az amerikai kultúra” csorbát szenvedjen. Madár költő anyja, Margaret pedig kínai bevándorlók gyermeke - verseinek sorai ráadásul jelmondatokká váltak a tüntetések transzparensein.

A Hiányzó szívünk a szeretet és a gyűlölet regénye - lírai kitárulkozás a szülő-gyerek kapcsolatról, a világ bámulatra méltó mesés csodáiról, egyben dermesztő kortárs valóságkép a mesterségesen generált társadalmi feszültségekről, gyűlöletpropagandáról, emberiességünk elvesztéséről.

Celeste Ng amerikai írónő 1980-ban született a pennsylvaniai Pittsburghben, Hongkongból bevándorolt kínai szülők gyermekeként. Első regénye, az Amit sohase mondtam el az Amazon Év Könyve díjában részesült. A Kis tüzek mindenütt című regényéből 2020-ban minisorozat készült a Hulu megrendelésére, a főszerepet Reese Witherspoon alakította. Férjével és fiával a massachusettsbeli Cambridge-ben él – mely a Hiányzó szívünk című harmadik regényének is helyszíne.

2018-ban írótársaival jövőbeli könyveik szereplőinek elnevezési jogát árverésre bocsátották, hogy adományokat gyűjtsenek az Immigrant Families Together nevű alapítvány számára, amely a bevándorló családok újraegyesítését segíti.


 
Celeste Ng: Hiányzó szívünk, Fordította Pataricza Eszter, Európa Könyvkiadó, 2023

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ Kevesen mondhatják el magukról, hogy mindössze harmincévesen világszerte ismert írók, de Sally Rooney egyike ezeknek a szerencséseknek. A Baráti beszélgetések és a Normális emberek című bestsellerek szerzője szeptemberben jelentkezik új regényével, a Hová lettél, szép világ gal, amely ezúttal is a milleniálok szerelmi életével, társadalmi- és egzisztenciális problémáival foglalkozik. Sally Rooney szó szerint berobbant az irodalmi életbe, nevét Donna Tartt és Zadie Smith mellett emlegették, de megkapta a Snapchat generáció Salingere címet is, ami amiatt is ironikus, hogy Sally Rooney konzekvensen elzárkózik a közösségi média használatától. Őt nem fogjuk megtalálni Instagramon, hogy belessünk a dolgozószobájába, a Twitterről is törölte magát néhány éve, ahogyan a TikTok pár perces videóiban sem fogjuk viszontlátni. Pedig igény lenne rá. Világhírt meghozó könyve, a Normális emberek szó szerint Instagram sztárrá lett, hála a külföldi bookstagrammerekn

Marie Aubert: Felnőtt emberek (részlet)

Marie Aubert: Felnőtt emberek (részlet) Két héttel ezelőtt Göteborgban jártam, egyedül mentem, vonattal utaztam, szállodában aludtam, és reggel átsétáltam a néhány utcatömbnyire fekvő termékenységi klinikára. Úgy nézett ki, mint bármelyik kórház, csak szebb volt, és világosabb, nagy cserepekben jukkapálmák sorakoztak, a falakon pedig anyákat és csecsemőket, madarakat és tojásokat ábrázoló, megnyugtatónak szánt képek lógtak. Az orvost Ljungstedtnek hívták, a rendelője az utca túloldalán álló edzőteremre nézett, láttam a súlyokat emelgető és futópadokon gyalogló embereket. Az orvos svédül ejtette ki a nevemet, nem Idának, Eidának hangzott, az i hang valahonnan a torka mélyéről jött, közben a billentyűzetet pötyögtette, és rám se pillantott. Gyorsan elmagyarázta az eljárást, a menstruációs ciklus mely pontján kell elkezdeni a hormonkezelést, hogyan szívják le a petesejteket, ma csak a nőgyógyászati vizsgálatot végzi el, mondta, és vért vesznek a további vizsgálatokhoz. – Manapság roppa

Ingmar Bergman: Munkanapló I. (1955–1974) (részlet)

Ingmar Bergman: Munkanapló I. (1955 – 1974) (részlet) 1971 Ingmar Bergman megnősül (ötödször és utoljára), feleségül veszi Ingrid von Rosent. Amikor nem Fårö szigetén élnek, egy stockholmi lakásban laknak egy új házban a Karlaplanon. A Drámai Színházban megrendezi Lars Forssell Show című darabját. A munkanaplóban továbbra is a Suttogások, sikolyok a téma. Március 24. Átolvastam, amit eddig írtam a Suttogások ról. Bizonyos kérdéseket azóta világosabban látok, de az alapelképzelésem nagyjából változatlan maradt az utolsó bejegyzésem óta. A témát mindenesetre éppolyan vonzónak érzem, mint azelőtt. Azt hiszem, eddig a következőket sikerült összerakni: Idős anya, ágyban fekvő beteg, halálán van, rákos, bűzlik, fél, élni akar, hol jobban, hol rosszabbul érzi magát, nagy, elhízott test, reszket az élettől és a félelemtől, de nagy erő van benne. Március 28. Visszatértem Fårőre néhány, Ingriddel töltött tartalmas nap után. Különösen tegnap kerültünk egymáshoz nag