Sissel-Jo Gazan: Egyetlen cseppben (részlet)

1984

 

Mia

Mia Jinju Thiel-Jensennek volt egy visszatérő álma. Azt álmodta, hogy ha levedli a bőrét, azzal megváltoztatja a valóságot. Álmában az egész olyan könnyűnek tűnt, mint kibújni egy kabátból, és amikor a régi bőre a lábánál hevert, akkor már nem Szöulban született 1967-ben, és nem kisbabaként szedték össze az utcáról. Finn és Merethe nem fogadta örökbe, és nem tizenöt hónapos korában került a dániai Næstvedbe. Amikor levedlette a bőrét, Finn és Merethe vér szerinti, várva várt gyermeke volt, szerelmük természetes következménye, olyasvalaki, akit a szülei megértenek, mert őket tükrözi vissza. Álmában nemcsak a szüleire hasonlított, hanem a húgára, Leára is, akivel Merethe mindenki legnagyobb meglepetésére harminckilenc éves korában esett teherbe. Eltűnt a vastag szálú, fekete haja, a gyöngyként csillogó szeme feletti jellegzetes bőrredő, az erőteljes lábszára és a nyúlszája utáni heg, amelyet őszintén szólva szebben is meg lehetett volna csinálni, ahogyan Merethe egyszer megjegyezte, és eltűnt a kivételes agya, ahogyan Finn emlegette az eszét, amikor nemritkán túlszárnyalta az övét. Eltűntek a gyerekkori összetűzések, amelyek során rendszerint figyelmeztették, hogy nem ártana uralkodnia az indulatain, és eltűnt a kellemetlen érzés, amely mindig a hatalmába kerítette, amikor az emberek pillantásainak kereszttüzében végigcsattogott az uszodán. De legfőképpen az tűnt el, hogy Merethének 1984. augusztus huszonötödikén nyoma veszett. Az álom ilyenkor foszladozni kezdett, és ugyan Mia próbált kapaszkodni belé, mert annyira vágyott arra, hogy az anyja visszajöjjön, mégis felriadt, és megint ugyanaz a kislány volt, aki 1968 nyarán érkezett meg a koppenhágai reptérre egy zöld selyemből készült hanbokban, azaz hagyományos koreai öltözékben, hajában hozzáillő masnikkal. Lea a folyosó végén hánykolódott az ágyban, fehér hajfonata harangkötélként tekergett a párnán, plüssmackója, Morci, a hóna alá szorult, vastag szemüvege az éjjeliszekrényen feküdt. A földszinten lévő konyhában Finn szintén levette a szemüvegét, és tompán meredt ki a sötét kertbe. Minden reggel így ült magába roskadva az óta az este óta, amikor Merethe és Mia összevesztek, és Merethe két zápor között elugrott feladni egy levelet, majd nyomtalanul eltűnt.

A nyár végén az időjárás melegen alakult, de 1984. augusztus huszonötödikén meglepően hideg eső esett, és az ég vörös fényben játszó tükörként rezgett Næstved felett. Merethe és Mia azon vesztek össze, hogy Mia elmehet-e a barátaival a gimnáziumi buliba, majd onnan tovább az Exxos diszkóba. Merethe engedélyezte a gimnáziumi bulit, de a további partizásról hallani sem akart, és Mia hiába érvelt azzal, hogy a diszkóban tizenhat év a korhatár, ő pedig már betöltötte a tizenhatot.

– De miért is tizenhat év a korhatár? – dühöngött Merethe. – Nem lehet alkoholt venni?

– De, mi viszont nem iszunk – felelte Mia hangosan (és nem teljesen őszintén). – Csak táncolunk. És Rikke-Linét elengedik.

Erre Merethe azt felelte, hogy teljesen hidegen hagyja, mit szabad és mit nem szabad Rikke-Linének, Mia legjobb barátnőjének. Az Exxos a Jernbanegadén volt, és az újságok azt írták, hogy a Jernbanegade az ország legveszélyesebb utcája. A zöldkabátosok néven emlegetett rasszista huligánok a Jernbanegade iskolával szembeni Bistrogrillen játékautomatáinál verődtek össze, és éjszakánként, sörtől feltüzelve, nekitámadtak gyakorlatilag bárkinek – diszkósoknak, a Herlufsholm bentlakásos iskolába járó úrifiúknak, kisstílű bűnözőknek. Senkit sem kíméltek, és cserében őket sem kímélte senki.

– Az emberek arrafelé baseballütővel meg késsel járkálnak az éjszakában, Mia – magyarázta Merethe. – Két napja leszúrták a Herlufsholm egyik diákját az Exxosszal szembeni Kvickly tetőparkolójában, és egyelőre nem kapták el a tettest. Még Ulla szerint is veszélyes a városban mászkálni, és ő aztán tudja, miről beszél.

Ulla Merethe barátnője és Mia keresztanyja volt. Szociális munkásként dolgozott, és egy kollégájával együtt vezette az Éjszakai ügyelet névre hallgató szociális intézményt, ahol Næstved kihívásokkal küzdő fiataljaival foglalkoztak, és bármikor elő tudott rántani pár ijesztő sztorit a tarsolyából. Mia hiába vetett be mindent, Merethe nem engedett.

– Nagyon rossz anya lennék, ha hagynám, hogy elmenj bulizni a Jernbanegadére – szögezte le. – Nem érdekel, mennyit nyaggatsz, meg milyen dühösen csapkodod az ajtót, a válaszom nem. Az iskolai buliba elmehetsz, az Exxosba viszont nem.

Mia erre Merethe fejéhez vágott minden csúfságot, ami csak eszébe jutott, aztán felrohant a lépcsőn a szobájába, és jó hangosan bevágta maga mögött az ajtót. Rohadjon meg Merethe, tajtékzott. Igenis elmegy a sulibuliba, aztán meg az Exxosba. Nem egész két hónap múlva betölti a tizenhetet, és már másodikos gimis. Hipp-hopp felnőtt lesz, Merethe meg kinyalhatja.

 

 

1984, csendes kisváros a dániai Sjælland szigetén. Merethe, miután csúnyán összeveszett Koreából örökbefogadott, 17 éves lányával, Miával, elmegy otthonról, hogy postára adjon egy levelet – és soha nem tér vissza.

A napok múlnak, a remény egyre halványul. Lányai, valamint az apjuk, Finn bénult döbbenettel próbálják összerakni, mi történhetett. A rendőrség nagyszabású nyomozásba kezd, és a gyanú egyre inkább Finnre terelődik. Hol volt azon az éjszakán? És miért hazudik megátalkodottan?

Mia hisz apja ártatlanságában. Rendőrnek tanul, és maga kezd nyomozni anyja eltűnése ügyében, ám ahogy apránként feltárulnak előtte a családi hazugságok, az elhallgatott múltbeli események, rádöbben, hogy talán nemcsak az anyja sorsa ismeretlen előtte, hanem a saját családja valódi története is.

Az Egyetlen cseppben sodró lendületű, feszültséggel teli thriller hovatartozásról, a családi kötelékek erejéről és az önálló út kereséséről. Sötét hangulatú, epikus családtörténet arról, hogyan lehet szembeszállni a külvilág elvárásaival, és hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz, még akkor is, ha közben minden darabjaira hullik, amit igaznak hittünk.

SISSEL-JO GAZAN napjaink egyik legsikeresebb és legelismertebb dán regényírója. Gyerekkorában édesanyjával három éven át utazgatott a Földközi-tengeren, élményeiket levelekben osztották meg ismerőseikkel – innen ered a történetmesélés iránti szenvedélye. Végzettségét tekintve biológus, sokáig tudományos kutatóként is dolgozott. Műveinek témáját elsősorban a természettudomány izgalmas, versengéssel és hatalmi harcokkal teli világából meríti, könyveit ma már közel húsz országban adják ki. A The Guardian a „skandináv noir” műfaj egyik legjelentősebb képviselőjének nevezte. A dinoszaurusz tolla, a Tintagomba, a Fehér virágok és A fecske röpte című, nagy sikert aratott regényei után ez az ötödik könyve magyarul. 

Sissel-Jo Gazan: Egyetlen cseppben, Jaffa Kiadó, 2026

https://jaffa.hu/