Narine Abgarjan: Manyunya (részlet)
Hány olyan vidéki városkát ismernek, amelyet csilingelő, hóbortos patak szel ketté, és a patak jobb partján, egy szikla legtetején középkori erőd romjai magasodnak? A patakon régi kőhíd ível át, erős, de nem túl magas, és áradáskor a medréből kilépő folyam úgy hömpölyög zavaros vizével, mintha tetőtől talpig el akarná önteni.
Hány olyan vidéki városkát ismernek, amely lankás dombok tenyerén terül el? Mintha a dombok vállt vállnak vetve körbeálltak volna, hogy karjukat előrenyújtva sekély völgyet formáljanak, és e völgyben nőttek volna ki az első alacsony kőkunyhók. És a kőkemencékből finom csipkeként füst emelkedett az ég felé, a szántóvető pedig mély hangon orovébe* kezdett… „Ani-i-i-ikó – kiáltotta torkaszakadtából, ráncos kezéből ellenzőt formálva egy vénséges vénasszony –, Ani-i-i-ikó, hová csavarogtál el, te haszontalan lány, ki fog gatát** sütni?”
Hány olyan vidéki városkát ismernek, ahol föl lehet mászni a várrom magas külső falára, és félelemtől dermedten, a barátaid vállába kapaszkodva lepillantani oda, ahol a szurdok mélyén névtelen, fehér patak vize habzik? Aztán pedig, figyelmen kívül hagyva a fenyegetően hangzó táblát: „államilag védett”, végigmászni a várat, titkos alagutak és mérhetetlen mennyiségű kincs után kutatva?
Ennek az erődnek elképesztő és igencsak szomorú története van. A X. században egy örmény várúr, Clik Amrám birtokában volt. És a várúr elindult seregével II. Asot Bagratuni király ellen, mert az elcsábította a feleségét. Súlyos belviszály kezdődött, hosszú évekre megbénítva az országot, amelyet már amúgy is meggyengítettek az arab hódítók portyázásai. A hűtlen és szépséges várúrnőt olyannyira furdalta a lelkiismerete, hogy a vártoronyban felakasztotta magát.
A vár hosszú évszázadokon keresztül a minden oldalról megközelíthetetlen szikla tetején állt. De a XVIII. században rettenetes földrengés rázta meg a sziklát, amely két darabra esett szét. Az egyiken megmaradtak az erőd keleti falának és belső épületeinek romjai, a szakadékban pedig, amely alatta támadt, gyorsfolyású, csörgedező patak keletkezett. A városka régi lakói azt mesélték, hogy az erőd alól földalatti alagút vezetett egészen a Szevántóig, amelyen át fegyvert szállítottak, amikor az erőd ostrom alatt állt. Ezért tudott az erőd ellenállni a nomádok támadásainak, és ha nem lett volna a földrengés, a mai napig épen és egészben állna.
A városkát, amely aztán a romok köré épült, Berdnek nevezték el. Örményül erődöt jelent.
E városka lakossága rendkívül különleges. Makacsabb, sőt mi több, megátalkodottan konokabb népség nem létezik sehol a világon. Makacsságuk miatt a város lakói rászolgáltak a „csökönyös szamarak” gúnynévre. És ha azt gondolják, hogy ez a legkisebb mértékig is sérti őket, akkor nagyon tévednek. A városka utcáin gyakran hallani efféle tartalmú párbeszédeket:
– Na, mit győzködsz, hiszen én berdi szamár vagyok! Engem nem egyszerű meggyőzni!
– Na és? Mellesleg én is igazi berdi szamár vagyok. És az még nagy kérdés, ki kinek fog engedni!
* Orove – tradicionális örmény földműves dal.
** Gata – édes, vajas-diós örmény sütemény.
Fordította: Goretity József
Narine és Manyunya az iskolai kórusban találkoznak, amikor egy fellépés során a színpad összeomlik, ők pedig egymásra zuhannak. Innen indul történetük, és ezután egymást érik a feledhetetlen kalandok és csínytevések: a lányok egy nap tetvekkel borítva ébrednek, máskor majdnem lelövik a tesitanárukat, aztán Manyunya halálosan belezúg a frissen házasodott szomszéd fiatalemberbe... A két lány együtt nő fel az örmény kisvárosban, ahol Manyunya legendás nagymamája, Mamó süti a világ legfenségesebb süteményét, a nyarak végtelennek tűnnek, a felnőttek szabályai kijátszhatók – és ahol minden sarkon új történet vár.
Narine Abgarjan hatalmas sikerű első regénye még inkább önéletrajzi ihletésű, mint későbbi művei. Nem csupán az írónő gyerekkorának nosztalgikus emlékekből és gyermeki fantáziából újraalkotott világában játszódik, de az Abgarjan család ténylegesen is szereplője sok mókás jelenetnek. Narine és Manyunya kalandjaiban mindenki ráismerhet a barátság varázslatos élményére és arra a különös szabadságra, amit csak gyerekként élhetünk át.
Narine Abgarjan (1971) orosz nyelven alkotó örmény író, az észak-örményországi Berdben nőtt fel. 2022 óta kétlaki életet él, Örményország és Németország között ingázik. A háború dúlta, vitatott státuszú Hegyi-Karabah tartományból származik, ami fontos szerepet játszik az általában önéletrajzi ihletettségű regényeiben.
A Typotex Kiadónál megjelent további kötetei: Égből hullott három alma (2019), Élni tovább (2022), Szimon (2023), A szín hallgatása (2024).
Narine Abgarjan: Manyunya. Fordította Goretity József, Typotex Kiadó, 2026
.jpg)
